Merényletet tervezett iskolája ellen egy nyolcadikos diák
Balázs Lilla
2021. 03. 31., sze – 10:11
A nyolcadikos diák egy komoly merényletet tervezett tanárai és diáktársai ellen. Az akcióhoz társakat is talált, akikkel egy Facebook-csoportban tervezték meg a részleteket.
A diáknak már volt pár iskolai kihágása, de ezúttal messzebb ment: egy lövöldözés tervét dolgozta ki.
„Minket is meglepett, hogy egy nyolcadikos diák merényletet tervez iskolatársai ellen. Az ilyen és hasonló eseteket komolyan kell venni és azonnali rendőri intézkedést kell kilátásba helyezni” – mondta Jozef Halcin, a belügyminisztérium bűnmegelőző részlegének vezetője.
„Amint értesülést szereztünk a közösségi hálón lévő csoportról, átvizsgáltuk az érintett személyeket. Egyeseket őrizetbe vettünk, de a kihallgatás után végül elengedtünk őket” – magyarázza Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség szerint a fiatalok csak meggondolatlanul viselkedtek.
A pszichológus véleménye szerint egy nyolcadikos diák esetén még nem beszélhetünk személyiségzavarról. Szerinte a gyerekek nagy része a virtuális világ hatása alatt áll – most különösen, hiszen a járvány miatt nem járhatnak iskolába, be vannak zárva a négy fal közé és idejük nagy részét a számítógép előtt töltik.
A képernyő előtt töltött idő alatt a gyerekek a virtuális valóság hatása alá kerülnek és összemosódik szemükben a valóság és a virtuális valóság. Nem tudnak különbséget tenni aközött, hogy mit szabad és mit nem szabad megtenni a valóságban
– magyarázza Dušan Kešický pszichológus.
„Mivel kiskorúakról van szó, ezért egyértelműen a szülőket éri a felelősség. Ilyen korú gyerekeket nem lehet felelősségre vonni a történtekért” – teszi hozzá Halcin.
A rendőrök és a pszichológus egybehangzó véleménye szerint az a legfontosabb, hogy a szülők átlássák gyermekük mivel tölti az idejét az interneten. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen hatások érik őket.
„A szülő felelőssége az, hogy gyermekét megismertesse a valósággal és így kijelölje a határt a virtuális valóság és a realitás között” – magyarázza Kešický.
„Mindenkit szétlövök az iskolában” néven még Facebook csoportot is indított, ahol a merénylet részleteit tervezték.