Néhány napot késhet az új körforgalom építése
Kiss Bartalos Éva
2021. 04. 09., p – 11:11
Március elején láttak hozzá a kilencedik körforgalom építéséhez a Nagyabonyi út – Czibók utca – Kertész utca kereszteződésében, a jövő héten kellene befejezni a munkát. Hájos Zoltán polgármester szerint az építés közben felbukkant nehézségek csak néhány napig hátráltatták az ütemtervet, és nem kell attól tartani, hogy túlságosan elhúzódna az építés. „Egy-két napos csúszásra számíthatunk, egy technológiai probléma is hátráltatta a munkákat. A letérősávoknál nem volt megfelelő az aljzat, így ki kellett mélyíteni, és kővel megszilárdítani a letérősávok alatti területet, hogy később ne üljön meg az autók súlya alatt. A kereszteződésen áthaladó 572-es útnak beton szakasza is van, ezt kiszedték, ledarálták, ezzel is megerősítették az aljzatot.
Inkább csináljuk meg jól a munkát egy-kétnapos késéssel, de tartós legyen” – beszélt az építésről a polgármester
hozzátéve, hogy ezt leszámítva jól haladnak a munkálatok, és a csúszás is főlek amiatt van, hogy megelőzzék a később várható hibákat. A tervek szerint a hónap közepén kellene átadni a körforgalmat. Egyelőre az aszfaltburkolaton, és a járdaépítésen dolgoznak, ezt követi majd a jelzések felfestése, a közlekedési táblák kihelyezése, a közvilágítás bekapcsolása. Hájos Zoltántól megtudtuk, hogy a körforgalmat díszítő parkosításról is egyeztettek már a városi közterület-fenntartó vállalattal. „A lehető leggyorsabban használatba adjuk a körforgalmat. Az átadásra Nagyszombat megye vezetését is várjuk, hiszen a beruházás egy részét a megye finanszírozza, mivel a megyei és az önkormányzat tulajdonában lévő kereszteződésben épül a körforgalom” – folytatta Hájos Zoltán.
Egyelőre azonban ki kell kerülni a forgalmas kereszteződést az autósoknak. A családi házas övezetbe terelték a forgalom egy részét. A kerülőúton néha egy-egy nézeteltérés is előfordul, a sofőrök ugyanis nem mindig veszik figyelembe a közlekedési előírások betartását, és a többségük számára ismeretlen területen vezet az út. Ha minden a tervek szerint halad, akkor néhány nap múlva már kipróbálhatják az autósok, gyalogosok és kerékpárosok az új körforgalmat.
Az időjárás nem, műszaki problémák azonban némileg hátráltatják az új körforgalom építését. Várhatóan a kihívások ellenére sem kell attól tartani, hogy túlságosan elhúzódna a beruházás megvalósítása.