Félreértés ne essék, persze nem az államfő autóját adták a kezem ügyébe, míg ő az elnöki palotában fogadta az Igor Matovič kormányából távozó miniszterek lemondását. Azt a sorozatot vezettem, amelyet jelenleg nap mint nap az államfő szállítására használ a közjogi méltóságokat védő hivatal. Luxus, rendkívüli teljesítmény, hihetetlen kényelem. A tökéletességhez már csak egyetlenegy dolog hiányzott. A sofőr.

Önállóan parkol

Ez nem az az autó, amit azért vesz az ember, hogy a volánja mögött üljön. Lehet, nem is az autó, amit megvesz valaki, mert jóllehet ebben az esetben gyakrabban előfordul, hogy valamilyen hivatal, intézmény veszi meg, s az illető a funkciója velejárójaként kapja. De milyen is a BMW zászlóshajója?
Először is óriási. A járgány öt méter hosszú, tehát a klasszikus parkolóhelyek egyikére sem fér be. A hosszúsága miatt minimum két parkolóhelyre lesz szükségük, s az ideális az lesz, ha semmilyen akadály nem lesz az autó mellett, ellenkező esetben a járgány szélessége miatt (1902 mm) problémát okozhatna az autóból való kiszállás. Azért írom feltételes módban, mert a BMW gondoskodott róla, hogy az autóval a legszűkebb parkolóhelyre is beférjünk. Elég még azelőtt kiszállni az autóból, hogy betolatunk vele a szűk parkolóhelyre. Bezárjuk az ajtót, a kulcson található apró érintőképernyőn keresztül bekapcsoljuk a motort, s távirányítással beparkoljuk az autót. Aztán ha el akarunk menni, csak megnyomunk egy gombot, s az autó egyszerűen kiparkol a helyéről. Ebben az üzemmódban a járgány csak előre és hátra tud menni, minimális sebességgel. Természetesen nem tudta ellenállni a kísértésnek, és egy nagyobb, üresebb parkolóban kiszálltam a kocsiból, elindultam gyalog, az autót pedig a zsebembe rejtett kulccsal úgy irányítottam, hogy mellettem haladjon. Imádtam a járókelők tekintetét. A BMW 740 Ld xDrive tulajdonosainak minden bizonnyal nem lesznek gondjai a parkolással, de ha mégis, jó tudni, hogy erre is van lehetőség. 

A hátsó luxus

Ennek a járgánynak a tulajdonosa az esetek többségében hátul fog ülni, s mit mondjak, nem fog unatkozni. Egyetlen gombnyomással transzformer módjára összecsukhatja az anyósülést, melynek támlájából ráadásul egy lábtartó is kiemelkedik, így az illető igazi kényelemben részesül. Az utas az anyósülés támlájához rögzített képernyőt nézheti, ha valamilyen oknál fogva balra kell fordítania a fejét, a középkonzolon is talál egy érintőképernyőt, ami tulajdonképpen egy kiemelhető táblagép, s ha még ez sem lenne elég, kihajthat maga elé egy asztalkát, amelyre ráhelyezheti saját laptopját és dolgozhat vagy filmet nézhet. 
Hűtött pezsgő, vagy ásványvíz? Nem gond. Elég kinyitni a két hátsó ülés között elhelyezett hűtő ajtaját, kiemelni a kívánt hőmérsékletre lehűtött pezsgősüveget, s már tölthetünk is a pohárba, hogy hátradőlve, fejünket a fejtámlához csatolt plüssvánkosra helyezve élvezzük az utazást. Már csak egy dolog hiányzott. A sofőr. 

Repülőszőnyeg?

El kell ismernem, azért a volán mögött sem olyan nagy az unalom. A motorházban háromliteres, hathengeres dízelmotor van, melynek teljesítménye 250 kW (340 LE). A 700 Nm-es forgatónyomaték már 1750–2250 fordulatskálában elérhető. Csak a margóra jegyzem meg, hogy az államfő hetesének motorházában hibridmeghajtás van, melynek köszönhetően az autó 45 kilométert is megtehet pusztán áramra. 
A tesztelt autónk padlógázzal 5,1 másodperc alatt gyorsul fel nulláról 100 km/órás sebességre. Tényleg érezni lehet az autó erejét, méretét, ami viszont sokkal inkább tetszett, hogy ez a hetes sorozat hihetetlenül halk és kényelmes. A futómű olyan szinten elnyeli az utak egyenetlenségeit, hogy helyenként olyan érzésem volt, mintha nem BMW-ben, hanem Rolls-Royce-ban ültem volna, amelynek futóművét repülőszőnyegként is szokták emlegetni. Ez az autó minden téren a maximális kényelemre lett kifejlesztve, ám szem előtt tartották azt is, hogy a VIP-utas ne fusson ki az időből, ezért ha szükség van rá, az igazi sportautó szerepét is szemrebbenés nélkül betölti. 

Csak a sofőr hiányzott

Ember legyen a talpán, aki ne akarna ilyen autót kipróbálni, beleülni. Volt egy nap, amikor azon vettem észre magam, hogy két rendőrnek mutatom, milyen is egy államfői limuzin. Az egyik rendőr a kocsiban ül hátul, a másik meg fényképezi. Öt perccel korábban állítottak meg az ünnepek alatt közúti ellenőrzésen. Elkérték az irataimat, s mikor megtudták, hogy autókat tesztelek, már más nem érdekelte őket, csak a kocsi. Tőlem minimum tíz évvel fiatalabb srácok voltak, egyikük azt mondta, mindig is a közjogi méltóságokat védő hivatalhoz akart volna szegődni sofőrnek, csak épp soha nem jutott el odáig, hogy beadja a jelentkezését. „Ilyen autót vezetni azt hiszem, jobb munka, mint itt állni az út szélén és állítgatni a sofőröket” – mondta a rendőr. Ki tudja, lehet a 15 perces beszélgetésünk, az autó bemutatása után megváltoztatja a véleményét. 
Mint mindenki, a rendőrök is rákérdeztek, mennyibe kerül. Hát elárultam: alapban több mint százezer euró, a tesztelt autó ára pedig elérte 179 458 eurót. S mint mindenki, ők is eltátották a szájukat az összeg hallatán. Elbúcsúztunk, én meg beültem a volán mögé, mert még több mint 300 kilométer várt rám. Soha nem vágytam úgy egy sofőrre, mint akkor.