Bajnokok Ligája – Guardiola Fodent dicséri, Terzic csalódott
Mészáros Richárd
2021. 04. 15., cs – 10:19
![Josep Guardiola](https://i0.wp.com/ujszo.com/sites/default/files/styles/thumbnail/public/lead_image/Germany_Soccer_Champions_League433589774260.jpg?resize=100%2C67)
Az angol együttes továbbjutása 15 perc után veszélybe került, miután az idegenben 2–1-es vereséget szenvedett német csapat Jude Bellingham góljával előnyt szerzett. A szünet után azonban Riyad Mahrez tizenegyesből egyenlített, Foden pedig a 75. percben betalált, ezzel eldöntötte a párharcot.
„Két nagyon fontos gólt is szerzett, és sokat segített, hogy ott lehessünk az elődöntőben” – dicsérte 20 éves szélsőjét Guardiola, utalva arra, hogy Foden az első meccsen is eredményes volt a Dortmunddal szemben. – „Egyre inkább megtanul döntéseket hozni, dinamikusan futballozik támadásban és védekezésben is, csakúgy, mint a kis területen zajló játékban” – jelentette ki a katalán tréner. Hozzátette, Foden mindig keresi azokat a szituációkat, amikor játékba avatkozhat.
A Manchester City az elmúlt hat évben másodszor került be a legjobb négy közé a BL-ben, Guardiola irányításával azonban most először. Az edzőnek ez már a nyolcadik elődöntős párharca lesz a legrangosabb európai kupasorozatban, mellyel utolérte az örökranglistán a portugál José Mourinhót.
„Sokat jelent ez, a klub és a csapat megérdemli” – nyilatkozta a szerdai meccs után Ilkay Gündogan, a City középpályása. „Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk egy nagyszerű versenysorozatban, és eljutottunk a négy közé ezzel a kerettel” – tette hozzá, majd dicsérte az ellenfelet, kiemelve, hogy a Dortmundnak számos minőségi futballistája van, akikkel „egy jó napot kifogva” bárkit le tud győzni. „A BL-nek különösen ebben a szakaszában már minden arról szól, hogy mennyire tudsz meccsben maradni, és döntő jelentőségű a hozzáállás, valamint a futballisták személyisége.”
A német csapatot megbízott edzőként irányító Edin Terzic úgy fogalmazott, „keserves csalódottságot” érez, mert a párharc négy félidejéből háromban úgy érezték, hogy továbbjutásra állnak.
„Próbáltuk szorossá tenni az összecsapást, és a meccs nagy részében ez sikerült is, úgyhogy most el vagyunk keseredve” – mondta, ugyanakkor kijelentette, hogy a City mindkét találkozón kiemelkedően futballozott, és megérdemelten jutott tovább.
A Manchester City a fináléba jutásért a címvédő Bayern Münchent kedden búcsúztató Paris Saint-Germainnel találkozik majd.
Josep Guardiola Phil Foden teljesítményét dicsérte, miután a Manchester City szerda este 2–1-re nyert a Borussia Dortmund vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának visszavágóján, és kettős győzelemmel jutott be a legjobb négy közé.