A Balaton-felvidék kialakulásának számtalan leírásából megtudhatjuk: a kitörő, füstölgő, kialudt vulkánok miként formálták e táj képét. A „magyar tenger” az egykori Pannon-tengerből maradt ránk, a mostani félszigetek hajdan szigetként emelkedtek ki. A tó vizét a Zala folyó és patakok táplálják. A Balaton s a hegyeinek keletkezéséről a racionális magyarázatokon túl vannak romantikusabb elképzelések is. A néphit szerint a lányát eltemető utolsó óriás – akit Balatonnak hívtak – egy hatalmas kőtömböt mozdított el, s annak helyéről, a mélyből három napon át áradt a víz az akkori homokos síkságra. Lipták Gábor írja az Aranyhíd című gyűjteményében, hogy az emberek csodálkoztak, mert: „Csendes, szelíd szépségű tó hullámzott a lábuk alatt.” A költőket, írókat is megihlette e vidék szépsége. Eötvös Károly, az 1842-ben született író, ügyvéd, politikus Balatoni utazás című könyvében részletes képet festett az egykori tájról, emberekről, szokásokról. Véleménye szerint: „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.”

A Római Birodalom idejében a Balaton-felvidék hosszában kövezett út húzódott, egyes szakaszait Római út névvel illetik ma is. Jellemzője, hogy a parttól több száz méterre, helyenként egy-két kilométerre vezet. Ennek oka a Balaton jelentős, szabályozás előtti vízingadozása volt. A római korban már sűrűn lakott Balaton-felvidéken villák tekintettek le a hegyoldalakból a tó vizére, „Pannonia glandiferá”-ban; Plinius ókori író nevezte makkot termő, azaz „tölgyerdős Pannóniának” hazánkat. A középkori települések is a hegyoldalakon alakultak ki. A tó szabályozása a 19–20. század fordulóján történt: egyrészt a vasútvonalak kiépítése miatt, másrészt a gazdálkodók mocsárlecsapolási igénye miatt. Ekkor épültek ki a tóparti üdülőtelepek. Így nem is oly rég szolgál fürdőzésre a magyar tenger selymes vize. Jóllehet a balatonfüredi gyógyvízben már a 19. században megmártóztak az emberek, a tó vizét elkerülték. Igazi látványosságnak számított 1837-ben Wesselényi Miklós pár kilométeres úszása. Két tanú állítása szerint a nemzet hőse tréfából meg is borotválkozott úszás közben.

A parti stégekről leeresztett kosarakban orvosok javaslatára merültek csak vízbe egyesek. A balatoni fürdőkultúra csupán az első világháború után kezdett kibontakozni. Napjainkban a tó mindkét partja – a déli és az északi is – közkedvelt üdülőterület.

A Balaton-felvidék középkori műemléktérképét szemlélve láthatjuk: igen sok templom épült. Koppány Tibor, a 20. századi magyar műemlékvédelem alakja idézi Fülep Lajost: „Mikor a magyar írott irodalom még el se kezdődik, java minőségű és mennyiségű, az akkor legkorszerűbb európaival együtt haladó művészet borítja dús növényzetként jóformán az egész ország testét, és virít kicsiny, de gyönyörű virágokban még csöppke helyeken is.” Sajnos ennek a virágzásnak legtöbb helyen már csak romjait láthatjuk. Ezek egyike Balatonfűzfőn az egykori Máma település 13. századi Isten háza, amely mellett újat építettek fel. Sorolhatjuk a többit, például: a két kövesdit, a paloznakit, a révfülöpit, az ecsérit, amelyek a törökdúlás idején pusztultak el. Számomra kiemelkedő élmény a három dörgicsei templomrom volt: a kicsi pusztatemplom magányossága, a felsődörgicsei praktikus – a hívők létszámának növekedése miatti – 13. századi templomhajó duplázása, s az alsódörgicsei romjaiban is lenyűgöző mérete.

Balatonalmádit – az északkeleti parti üdülőagglomeráció központját – oklevélben már 1082-ben említik. Itt érdemes templomtúrát is tenni. A múlt század elején épült Szent Imre-templom mellett a Szent Jobb-kápolna látható. Szent István királyunk ereklyéjét 1901–1944 között a budai vár Zsigmond-kápolnájának fülkéjében őrizték. A háború alatt rommá vált szent hely mását építették fel itt, a Róth Miksa műhelyében készült boltozatot rekonstruálták. A kápolna az első Szent Magyar Királyi Család zarándokhelye lett, mivel – a millennium záróünnepségeinek keretében – Szent István, Boldog Gizella és fiuk, Szent Imre ereklyéjét is őrzi. Az Almádival összeépült Vörösberényt Géza fejedelem ajándékozta 990-ben a veszprémvölgyi apácáknak, templomát Szent Márton tiszteletére szentelték fel. A török uralom alatt a falu elnéptelenedett, a 16. század elején a reformátusoké lett a templom. A mai erődformát a 18. században alakították ki. Vörösberény másik temploma a jezsuita rend 17. századi megérkezésével épült fel, és a rend alapítójának, Szent Ignácnak szentelték. Harmonikus egységet képez a mellette lévő egyemeletes kolostorral, amit ottjártunkkor éppen eredeti szépségében igyekeztek helyreállítani. Szemben a felújított magtár épülete szolgál rendezvényközpontként. Almádi jelenkori érdekessége a Kézfogás Európa szoborpark. A 2010-es évek elején, a Szent Erzsébet-liget ősfái között állították fel a magyar és külföldi alkotók adományként, illetve ideiglenes kiállításra érkező szobrait.

Alsóörs igazi látnivaló csemegéje az úgynevezett Török-ház. A késő gótikus udvarházat a 15–16. század fordulóján építették, egyedülálló e korból Magyarországon. Elnevezésére két magyarázat is van. Az egyik szerint a turbánt formázó kéményzáródásáról kapta a nevét, ami igazából a barokk kor hagymamotívuma. A másik feltevés a török bírók lakhelyeként azonosítja a házat. A kis udvaron székek jelezték, hogy kulturális rendezvények helyszíne. Mesés lehet a magaslatról, háttérben a Tihanyi-félszigettel élvezni akár a nappali, akár az esti előadásokat. A Török-ház jelentőségét jelzi, hogy a község címerében is megjelenik turbános kéménye, a dombos Pannóniát, a Balaton ezüstszínű hullámait, a szőlőindákat, a vörös permi követ ábrázoló jelképek mellett. A faluban nagy építkezések folynak, hol vannak már az Eötvös által a 19. században látottak: „Az ötvenes években valamikor lementem az alsóörsi homokos partra, ahol most már gyönyörű villák állnak. Akkor pusztaság. Se közel, se távol emberi lény.” Endrődi Sándor költő – aki sokat időzött a faluban, szőlősgazda is volt – nevét iskola és park őrzi. Alsóörsön két kilátóból is megcsodálhatjuk a Balatont, az észak és a nyugat felé húzódó hegyeket. A Csere-hegyi kilátóhoz vezető út mentén kezdetben megerősített kerítések mellett halad az út, később tölgyfákról hullott makkokon taposva haladtunk. Nem csak ezt a csemegét szeretik a vaddisznók. Az erdőszéli házak kertjeinek kerítéseit azért kellett megerősíteni, mert az állatok rendszeres látogatókká váltak. A családunkhoz tartozó telek egyik bokra alatt több csíkos, röfögő kis vadmalac tanyázott. Szerencsére nem sokáig vendégeskedtek, anyjuk elvezette őket. Az újjáépített Somlyó-hegyi kilátó Alsóörs északnyugati részén biztosít körpanorámát.

Felsőörs területe a honfoglalás után az Örs nemzetség szálláshelye volt. A falu temploma a vörös kőből való építkezés igen szép középkori példája. A kapu feletti hármas ikerablak oszlopain úgynevezett Héraklész-csomókat fedezhettünk fel, melyeknek bajelhárító szerepük volt. A templommal szembeni préposti kúria a 18. században, középkori ház helyén épült. A Civilház falán két emléktáblát olvashattunk, az egyik az 1770-ben itt született Pápai Sámuelt, a magyar irodalomtörténet kiemelkedő alakját idézi meg. Ő volt az első, aki a magyar irodalomról magyarul írt. A másik dr. Szőllősy Árpádnak állít emléket, aki Kányádi Sándor szerint: „Eszményi magyar ember volt, aki a mesterlegények útját járta, hogy ujjbögyben és elmében hazahozza azt, ami a magyar nép ügyét szolgálja.”

Lovas területén vörös agyagbánya működött, a közeli Paloznak a Hild-díjas település címet nyerte el 2008-ban, a kiemelkedő településrendezési és településfejlesztési munkáinak eredményeként. A rendezett faluképet látva meg is érdemelte. A Balaton-felvidéki népi építészet jellemző stílusjegyeit viselő tájházának udvarán fekvő hordók polcairól lehetett könyvet válogatni.

Csopakon is álltak egykor római villák. Tábla nem jelezte a hajdani épületek hollétét, ezért a Polgármesteri Hivatalban érdeklődtünk. A polgármester tájékoztatott arról, hogy a tetővel is védett romokat betemették, a területet privatizálták. Csopakon a kövesdi templomrom mellett a csonka torony érdekes vastraverzes kiegészítése ragadta meg a szemünket. Szépen helyreállított ipari műemlék malomkerekét forgatja a lezúduló patak vize, e helyen már a 12. században is őröltettek. A patak mellett – én addig nem ismertem – „rovarhotelt” láthattunk. A körülbelül egy négyzetméteres fakeretet különböző anyagokkal tömték ki, kényelmes lakhelyül az apró állatkáknak. Pár kilométerrel odébb Örvényesen is malomra, igaz, egy pihenő malomra bukkantunk. Az itteni 13. századi kis templomot újjáépítették.

Balatonudvari temetője a szív alakú sírköveiről híres. Még gyerekkoromban olvastam a már említett Lipták Gábor-könyvet, s szívből elsirattam a tó vizét szerető gyönyörű lány és a messziről érkezett, kövekért rajongó kőfaragó ifjú történetét. Mindegyikük ragaszkodott saját szülőföldjéhez, végül a lány engedett: ő követi a fiút hazájába. Kievezett a tó vizére, ahol egy hirtelen felkerekedő nagy viharban halálát lelte. A hátramaradt legény itt telepedett le, s megfaragta kedvesének az első szív alakú sírkövet, s azután a többit…

Zánka, látnivalói mellett, az én korosztályomnak az úttörővárost jelenti. Nagy kitüntetésnek számított, ha valaki a többezres gyerektáborban üdülhetett. Jelenleg is táboroztatási és továbbképzési célokat szolgál a terület. Balatonszepezden fogadalmi templom épült a 13. században viharba került s elpusztult halászok emlékére. A halászat igen fontos megélhetési forrása volt évszázadokon keresztül a tóparti embereknek. A halászbokrok szigorú szabályok szerint működtek. Jellemző balatoni halfajták például a csuka, ponty, amur, vörösszárnyú keszeg. Utóbbiról ének is szól: „… Nem fogtam én egyebet, vörösszárnyú keszeget…” Mindig lelkifurdalásom van, amikor a Balaton partján jóízűen eszegetem a sült tengeri hekket.

Révfülöp mellett található az ecsérpusztai templomrom, amit Szent Kristóf tiszteletére szenteltek fel. A török időkben felégetett templom tornya csak 1936-ban dőlt le. Az Isten házát kőkerítés veszi körbe, eljutni hozzá kis földdomborulatok között lehet. Ezek középkori házak maradványait rejtik, feltárásukkal a Balaton-part első Árpád-kori faluját láthatnánk.

A tavon kellemes hajókázni. Széchenyi István kezdeményezésére 1846-ban bocsátották vízre, és 41 évig szolgált az első, Kisfaludy névre hallgató lapátkerekes balatoni gőzhajó.

A Balaton-felvidéket járva a gondozott szőlőültetvények megfogják az ember szemét. Eötvös Károly így morgolódott: „Volt nekünk negyven-ötvenfajta kitűnő magyar szőlőnk. Magyar talajban, magyar napfényben, magyar levegőben valami különössé, valami istenáldotta zamatossá fejlődött fajták ezek… Az erdélyi som és hegyaljai furmint, az érmelléki bakator, az egri kadarka, a budai mézes, a somlyai rakszőlő, a balatonmelléki juhfarkú, bajor és tulipiros föl nem található sehol. Illatos szőlőinkről nem is beszélve. Miért kellett ezeket a vizenyős ízű francia, spanyol, olasz és rajnai fajtákkal felcserélni?” Ha napjainkban Balaton-felvidéki borokat kóstolunk, igencsak minőségi nedűkkel találkozhatunk, nem érzünk „vizenyős ízt”.

A Balaton északi partjának csak keleti részét barangoltuk be, két nagy „falatot”, Balatonfüredet és Tihanyt – hogy múzeumaikat is láthassuk – járványmentes időkre hagytunk.

Csermák Judit