Merre tart a nagymegyeri fürdő?
Kiss Bartalos Éva
2021. 05. 04., k – 08:24
Két év alatt a negyedik ügyvezető igazgatót nevezte ki az év elején a városi fürdő élére Holényi Gergő polgármester. A helyi képviselő-testületben rendszeresen vita tárgya az, ahogyan a város vezetése a fürdővel törődik. Megpróbáltunk utánajárni, mi állhat a polgármester döntéseinek hátterében, mi alapján választhatta ki a korábban kinevezett igazgatókat, és honnan erednek a fürdő pénzügyi problémái, már ha valóban vannak.
Aranytojást tojó tyúk
A nagymegyeri Thermal Corvinust Szlovákia három legnépszerűbb fürdőhelyének egyikeként tartják számon. A fürdőt a Termál városi vállalat működteti. Tavaly, a tavaszi nyitás keretében elsőként Nagymegyeren fogadták a látogatókat. 2019 rekordév volt a fürdő történetében, korábban soha nem váltottak annyian jegyet a Thermal Corvinusba. A koronavírus első hulláma után várható volt, hogy nehéz lesz elérni a korábbi csúcsot. A nyári hónapokban mégis sikerült megközelíteni az előző évi bevételek szintjét. Így tavaly „csak” mintegy 1,2 millió euró volt az árbevételből származó kiesés. Most merőben más gazdasági helyzetben várják a nyitást. Arról, hogy mennyire fontos a fürdő, az önkormányzat ülésein is rendszeresen tanúbizonyságot tesznek, hiszen a vállalat és annak vezetése, illetve a gazdálkodásával kapcsolatos kérdések gyakran szerepelnek napirendi pontként. De Nagymegyeren nemcsak a képviselőket vagy a látogatókat foglalkoztatja a látványosság, hanem azokat a vendéglősöket, szállásadókat, helyi vállalkozókat is, akik az idegenforgalmi célpontra, az ide érkező turisták kiszolgálására építik az üzletüket.
Variációk ügyvezetőkre
A fürdővel kapcsolatos változtatások végigkísérik az önkormányzat munkáját. Az önkormányzati választás után nem sokkal, két évvel ezelőtt hirdetett pályázatot a város három önkormányzati tulajdonban lévő cég, a városi közterület-fenntartó vállalat, a lakáskezelő vállalat és a fürdőt üzemeltető Termál kft. ügyvezetői posztjainak betöltésére. Már akkor sem volt zökkenőmentes a választás, a polgármester ugyanis a korábbi ígéret ellenére korlátozta a választásba bevont testület munkáját. Végül azonban sikerült megválasztani az ügyvezetőket. Ekkor került a fürdő élére Križan Tibor, aki azóta is ügyvezetőként szerepel a cégnyilvántartásban, de már nem egyedül.
Több próbálkozás
Alig egy évvel Križan kinevezése után tavaly év elején a változás szele legyintette meg a fürdőt és az önkormányzatot. Holényi Gergő ekkor vetette fel, hogy a meglévő mellé egy másik, operatív igazgatói posztot is létrehoz. A polgármester a testület ülésén azt mondta, hogy bizalmi pozíciót akar kialakítani a fürdőben, egy olyan embert ültetett volna Križan Tibor mellé, aki ellenőrizné a fürdő régebbi ügyeit, és ezáltal Holényit is segíti. Az egyik képviselő, Sobek Darina élettársa kapta volna a megbízást, kinevezése azonban ellenkezést váltott ki a testületben és a városban is. Ekkor a képviselőknek még sikerült megállítaniuk a folyamatot, később azonban kész tények elé állította a testületet a polgármester. Októberben derült ki, hogy Holényi Gergő a képviselő-testület és a fürdő felügyelőtanácsának tájékoztatása nélkül Križan Tibor mellett Milan Orešanskýt is ügyvezetői feladatokkal bízta meg. Az, hogy hogyan került a városvezetés látókörébe a korábban a pénzügyminisztériumban osztályvezetőként dolgozó Orešanský, nem derült ki. A polgármester szerint komoly tapasztalatokkal és jó kapcsolatokkal bíró szakember végül nem alkothatott maradandót a fürdő élén. Igazából ahogy felmerült a neve, úgy el is tűnt az önkormányzat vitáiban. Néhány hónappal később azonban kísértetiesen hasonló helyzet alakult ki. Az év elején egy másik név jelent meg a cégjegyzékben Križan Tibor mellett, Lukáš Machala, aki legutóbb az SNS választási listáján indult a parlamenti választáson, korábban az oktatási minisztérium hivatalvezetője volt rövid ideig, innen viharos körülmények között távozott, és Andrej Danko SNS-elnök tanácsadója is volt. Machala és Križan a képviselő-testület legutóbbi ülésén vázolták fel a fürdő jelenlegi helyzetét és a terveiket. Azt, hogy milyen a két ügyvezető viszonya, Križan Tibor úgy jellemezte, hogy ha egyetért a polgármester által nemrég kinevezett kollégájával, akkor nincs konfliktus közöttük.
Kétes kapcsolatok
A képviselők csakúgy, mint ősszel, most is kérdőre vonták a polgármestert, mert szerintük önkényesen dönt a fürdő ügyében, bírósághoz is fordultak. Arra a kérdésre azonban most sem sikerült egyértelmű választ kapni, hogy hogyan került a jogi, kommunikációs és marketinges végzettséggel bíró egykori politikus a fürdőbe. Nagymegyeren többször felmerült az a gyanú, hogy hosszú távon akár pénzügyi csoportok kezében is landolhat a kiszolgáltatott fürdő, ezt azonban a polgármester korábban elutasította. „Jól tudom, mit csinálok, hova szeretném vezetni a várost, és mit szeretnék elkerülni a termálfürdővel kapcsolatban” – szögezte le Holényi még ősszel, kiegészítve azzal, hogy szeretné megóvni a fürdő alkalmazottait, valamint az ehhez kapcsolódó vállalkozásokat. Orešanskýnál személyes kapcsolatait emlegette a polgármester, arra viszont nem kaptunk magyarázatot, hogy Machala hogyan került a látószögébe.
Nem új tervek
A külföldi helyett a hazai piacra koncentrálna az új ügyvezető, Machala a képviselőknek azt mondta, hogy a pandémia miatt kockázatos lehet a cseh turistákra hagyatkozni, ezért ő inkább a belföldi piacon, Nagyszombat és Nyitra megyében tenné ismertebbé az idegenforgalmi célpontot. Nagymegyer már évtizedek óta a cseh turisták törzshelye, és ezen a tavalyi eredmények alapján a koronavírus miatti határzár sem változtatott.
A szakember képviselői kérdésre kifejtette, hogy az országos médiában népszerűsítenék a fürdőt, kampányokkal, óriásplakátokkal, konkrétumokat azonban nem fogalmazott meg. Értesüléseink szerint Lukáš Machala hetente néhány órát tölt a jelenleg zárva tartó fürdőben, elemzéseket készít, felülbírálja a korábbi szerződéseket és takarékossági intézkedéseket fogalmaz meg. Az elemzésének az eredményeit a felügyelőbizottság tagjai is megkérdőjelezték. A fürdő területén működő büfék és szolgáltatások bérleti lehetőségeiről is tárgyalt, de Križan Tiborral erről nem egyeztetett. Kérdéses, mennyire szolgálja a fürdő javát a két, egymástól függetlenül cselekvő ügyvezető, de az is felmerült, hogy mennyit árthat két külön aláírási jogkörrel felruházott igazgató. Machala ugyan azt mondta, eddig semmilyen döntést nem írt alá.
Nem kell pénzinjekció
A turisztikai látványosság lehetne az önkormányzat aranytojást tojó tyúkja, hiszen a tavalyi eredmények alapján az év vége felé több pénz volt a hónapok óta zárva tartó fürdő számláján, mint a városén. Kérdéses, mennyi maradt mára a 700 ezer euróból, mivel azt Machala is elismerte, hogy támogatásokra nem jogosult az önkormányzati tulajdonú fürdő. Tavaly ilyenkor egy 200 ezer eurós pénzinjekció miatt vitáztak a képviselők és a polgármester, a fürdőnek akkor szüksége lett volna a pénzre, de azóta sem érkezett meg a számlájára a megígért önkormányzati támogatás. A szorult helyzetben lévő fürdő segítséget nem kapott, de kegyelemdöfésként érhette volna, ha teljesítik a polgármester akaratát, aki egy kiszivárgott dokumentum szerint félmillió eurót utaltatott volna át a város számlájára. Kiszámíthatatlan időben így teljesen kiszolgáltatottá vált volna az önkormányzati vállalat.
Jó döntések
Križan Tibor kérdésünkre elmondta, hogy a tavalyi nyári idényben a megfelelő rendelkezéseknek, a megfelelő marketingstratégiának és a szállásadók bevonásának köszönhetően sikerült pénzügyi tartalékot kialakítaniuk. Felhasználták a rendelkezésre álló támogatási lehetőségeket, így az alkalmazottakat sem építették le. „2020 tavaszához képest megváltozott a pénzügyi helyzetünk: akkor még áthidaló hitelt kellett törlesztenünk, mára ezt a hitelt visszafizettük, és pénzügyi, materiális és a humánerőforrás szempontjából is készen állunk a nyitásra, ehhez semmilyen pénzügyi injekcióra nem lesz szükségünk az önkormányzattól” – jelentette ki Križan.
Több kifogás
Az önkormányzati képviselők legutóbbi ülésükön szembesítették Machalát a városban uralkodó helyzettel. Balázs Péter képviselő, a fürdő felügyelőbizottságának tagja lapunknak több kifogást is felsorolt. „Az egyik kifogásunk a kinevezés módja. Egy ilyen nyitott pozíciót versenypályázat nélkül nem lehetne elfoglalni. Lukáš Machala ugyan azt ígérte, hogy elküldi az önéletrajzát a képviselőknek, de máig nem kaptuk meg. Az eddigiek alapján látszik, hogy nem tartja be az ígéreteit” – közölte Balázs Péter, hozzátéve, hogy szerinte a néhány hónapja kinevezett ügyvezető nem ismeri ki magát a közegben, és olyat is tapasztalt, hogy a polgármester és az általa kinevezett ügyvezető egymásnak ellentmondó információkat közöl. A testület bírósághoz fordult a kinevezés miatt, mint a képviselő elmondta, nincs más eszközük arra, hogy kiderítsék, törvényes volt-e a polgármester eljárása. „A nagymegyeri fürdő egy kincs” – jegyezte meg a képviselő. Nagymegyeren attól is tartanak, hogy a nem átlátható döntések ártalmasak a fürdőre nézve. Úgy tudjuk, hogy Machala a polgármester által korábban bizalmi pozícióba szorgalmazott Csiba Károllyal egyeztetett a fürdő területén. Az sem állja meg teljesen a helyét, hogy az új ügyvezető nem hoz döntéseket, a polgármester ugyanis utasította a fürdőt, hogy a gazdasági intézkedések részeként szüntesse meg az együttműködést a Machala által készített elemzésben is felbukkanó két céggel, osztalékként pedig egy, a fürdő tulajdonában lévő személygépkocsit kért, továbbá vegyenek fel egy könyvelőt.
Kérdések sora
A nagymegyeri helyzetet elemezve kérdések sora vetődik fel. Hogyan kerülnek elő a semmiből kinevezett új ügyvezetők? Jogszerű-e a testület és a felügyelő-tanács jóváhagyása nélkül megváltoztatni az önkormányzati cégek vezetését? Hogyan profitál a város ezekből a döntésekből? Az önkormányzat munkáját figyelve nehéz napirendre térni a város vezetésében uralkodó állandó konfliktushelyzet és a polgármester nem átlátható döntései felett. Azt, hogy mi áll a döntések mögött, mindenki csak találgatja. Megkerestük a polgármestert is, hogy eloszlassa a döntésével kapcsolatban felmerülő kételyeket, de elfoglaltságaira hivatkozva nem válaszolt az e-mailben feltett kérdéseinkre. Lukáš Machala is elutasította a válaszadást, így nem derült ki, hogy hogyan szerzett tudomást a munkalehetőségről, milyen céljai és feladatai vannak a fürdőben, és hogy miként értékeli a vele szembeni elvárásokat.
Két év, négy ügyvezető igazgató, megkérdőjelezett döntések, a koronavírus miatti lezárások következtében szinte megállt az élet a szlovákiai fürdőkben, Nagymegyeren azonban közel sem volt eseménytelen az elmúlt időszak.