AstraZenecáért Csallóközből Nagyszombatba
Kiss Bartalos Éva
2021. 05. 06., cs – 13:09
Legalább hatszáz embert érinthet az átszervezés, ezt Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke közölte. Egy pedagógus kereste meg lapunkat, aki amiatt panaszkodott, hogy több kollégájával együtt Nagyszombatba kapott meghívót az AstraZeneca oltás második adagjára a hétvégére, pedig tíz héttel korábban Dunaszerdahelyen vette fel a vakcinát. A hírt Horváth Zoltán, a felsőpatonyi alapiskola igazgatója, az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének képviselője is megerősítette hozzátéve, hogy az iskola több alkalmazottját is Nagyszombatba várják a második körre.
„Senki nem örül ennek, természetesen jobb lett volna Dunaszerdahelyre menni. Sőt, felmerült Pozsony is, hiszen közelebb van, mint Nagyszombat” – nyilatkozta Horváth Zoltán.
Tíz héttel korábban még csak a kórházakban oltották az embereket a koronavírus ellen, márciustól azonban már a tömeges oltóközpontokban használják a vakcinát. Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője ezzel indokolta a kialakult helyzetet. „Jelenleg a tömeges oltópontokon oltanak az AstraZeneca vakcinával. Az első adagokat még a kórházakban kialakított oltópontokon adták be, majd a tömeges oltóközpontok megnyitásával fokozatosan ezekbe irányult a vakcina. Az oltás második adagjára ezért a legközelebbi tömeges oltóközpontba kapnak meghívót az emberek” – tájékoztatott Zuzana Eliášová. A dunaszerdahelyi járásbeli helyzetben azonban nem állja meg a helyét a magyarázat, hiszen a járási székhely kórházában oltópont, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola tornatermében pedig tömeges oltóközpont működik, ezt a megyei önkormányzat üzemelteti. Berényi József leszögezte, hogy a vakcinák elosztása az egészségügyi minisztérium hatásköre. Az alelnök szerint elképzelhető, hogy egy oltóközpontba összpontosítják az embereket, most épp Nagyszombatba. Az érintett mintegy hatszáz személy ugyanis nem töltené ki az egész napi limitet.
A jövő hétvégén azonban várhatóan nem kell majd hasonló problémával szembesülni. Már a második vakcinát adhatják be azoknak, akiket március elején elsőként oltottak a dunaszerdahelyi központban.
„Az ígéretek szerint a jövő hétvégén egy nap az AstraZeneca vakcináját adjuk majd azoknak, akik március 6-án a dunaszerdahelyi oltóközpont első napján jutottak vakcinához.
Azt még nem tudjuk, hogy szombatra, vagy vasárnapra kapnak-e időpontot. Ezen a hétvégén csak egy nap oltunk, a Pfizer oltóanyagával” – tájékoztatott Berényi József. Dunaszerdahelyen hétvégente nyit ki a megye oltóközpont, ahol egy nap alatt ezerötszáz-kétezer ember kapja meg a koronavírus elleni védőoltást.
A hétvégén Nagyszombatban adják be az AstraZeneca koronavírus elleni védőoltás második adagját azoknak, akik az oltási kampány elején még Dunaszerdahelyen jutottak oltáshoz.