Beérni látszik az elmúlt két szezont a Doltcini–Van Eyck Sport belga csapatnál eltöltő Vas Kata Blanka (2001) munkája. A legerősebb eredményei több mint ígéretesek a jövőre nézve. Cyclo-crossban 2020-ban ezüst-, idén pedig bronzérmes lett az U23-as világbajnokságon, emellett zsinórban harmadik éve ő a magyar országos bajnok. 2020-ban hegyi kerékpáron is komoly eredményt könyvelhetett el, hiszen másodikként futott be az U23-as vb cross-country versenyén. Országúton pedig a 2018-as Ifjúsági Olimpiai Játékok kritériumversenyének győztese volt, majd az azt követő két évben magyar országos bajnoki címeket is begyűjtött.  Az Új Szónak nemcsak a terveiről, hanem a Szlovákiához fűződő szoros kapcsolatáról is beszélt.

Mit vársz a következő két évtől, amit az élvonalbeli holland csapatnál fogsz eltölteni?
Elsősorban a cyclo-cross szakágban számolnak velem, úgyhogy abban kell hoznom a jó eredményeket. Remélem, sikerülni is fog, s hogy legalább olyan eredményes leszek, mint az előző szezonban, de inkább még annál is jobb szeretnék lenni például dobogós helyek megszerzésével világkupa-versenyeken. Az országúti versenyeken is sokat szeretnék fejlődni.

A Facebook-oldaladon említetted, hogy továbbra is ugyanúgy megméretteted magad cyclo-crossban, hegyi és országúti kerékpárban is.
Igen, júliusig főleg a hegyi kerékpárra fókuszálok, mert szeretnék kijutni a tokiói olimpiára, utána pedig a cyclo-crossé lesz az elsőbbség. Ebben az évben pedig, ha tudok, akkor az országúti műfajban inkább csak edzésre használnám a versenyeket. Viszont ha nem jön össze az olimpia, akkor van egy B tervem is: több országúti megmérettetésen indulnék.

Azok a szakágak, amelyekben versenyzel, csak a kívülállónak tűnnek egymáshoz közelinek, valójában sok mindenben különböznek. Mekkora megterhelést jelent az, hogy mindháromra felkészülj, s hogy folyamatosan fejlődj?
Nekem ez valójában nem jelent megterhelést, mert nagyon szeretem csinálni. Hegyikerékpáron kezdtem, s ezért könnyebb dolgom van, mert ott sokkal nagyobb technikai tudásra van szükség, mint országúton, s ezeket a képességeket gyermekként lehet könnyen megtanulni. Az alapjaim megvannak, s így könnyebb „ugrálni” a szakágak között. Ha mondjuk országútisként kezdtem volna, s onnan próbálnék meg áttérni hegyibringára, az szinte lehetetlen volna. Nekem szórakozás az, hogy váltogathatom a szakágakat. Nem próbálok nyomást helyezni saját magamra. Kitűzök célokat, hogy mondjuk ebben az évben hegyen szeretnék eredményeket elérni, s ilyenkor az országúton nem várok el magamtól annyit. Csak néhány versenyzőnek sikerül a legjobbnak lennie mind a három szakágban. 

Mivel ráadásul ciklikus sportágról van szó, amely rengeteg edzést igényel, mennyire van mellette időd a magánéletedre?
Még gimnazista vagyok. Szerencsére találtam egy megfelelő sportiskolát, ahol ezt tolerálják, s az online oktatás is eléggé megkönnyíti a dolgomat. Idén fogok érettségizni, amit nagyon várok, hogy aztán tényleg csak a kerékpárra koncentrálhassak, mert most tényleg elég kevés szabadidőm van. 

A három szakágban elért eredményeid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
Mindenképpen a cyclo-cross világbajnoki helyezésekre. Amikor először második lettem, az egy hatalmas mérföldkő volt, ahogyan utána a hegyikerékpáros-vb is.

Aki követi a karriered, az tudja, hogy „kerékpáros” családból származol, hiszen két testvéred – Balázs és Barnabás – is ezt a sportot űzi, a szüleitek pedig messzemenően támogatnak titeket. Eszerint teljesen egyértelmű volt, hogy a bringát választod?
Igen, teljesen. Apukám járt hegyikerékpáros versenyekre és mindig elkísértem. Folyamatosan eljártunk családi bringatúrákra, közösen versenyeztünk. Minden nyaralásra vittük a kerékpárokat… 
 

A nemzetközi női kerékpár-sport népszerűsége, nézettsége még mindig nem olyan erős, mint a férfiaké. Mennyi esélyt látsz arra, hogy ez a különbség fokozatosan kiegyenlítődjön?
A teljes kiegyenlítődésre nem tudom, hogy mekkora lehetőség van. Viszont nagy esélyt látok arra, hogy sokat fejlődjön a női sportág. Cyclo-crossban a belga tévé szokta adni a versenyeket, s volt, hogy a nőkét többen nézték, mert izgalmasabb volt. A férfiaknál mindig Mathieu van der Poel nyert, a nőknél ezzel szemben zsákbamacska volt, hogy ki lesz a győztes, így azok a versenyek sokkal izgalmasabbaknak bizonyultak. Az országúti helyzetet nem ismerem annyira, de szerintem jó úton haladunk afelé, hogy a női versenyeket is többen nézzék.

Hogyan ítéled meg a magyar kerékpársport helyzetét? Mennyire van megfelelő állapotban ahhoz, hogy egy olyan fiatal női versenyző, mint te, fejlődni tudjon?
Szerintem jól halad a magyar sportág, minden évben egyre jobb és több versenyzőnk van. Remélem, hogy ez folytatódik, s lesz utánpótlás a lányok és a fiúk között is. Nagyon jó, hogy vannak olyan példaképek, mint Valter Attila, akire a kicsik fel tudnak nézni, s látják, Magyarországról is el lehet jutni a World Tourba. Aztán ott van még Peák Barnabás, Dina Marcell és Fetter Erik is.

Szlovákiában több cyclo-cross-versenyen is szerepeltél, ahol dobogós helyezéseket értél el. Milyen benyomásaid vannak a szlovák színtérről?
Sok időt töltök Szlovákiában, mivel szlovák barátom van, most is Pozsonyban vagyok, és mindig itt készülök. A szlovák versenyek szervezettsége kicsit jobb, mint a magyaroké. A cyclo-cross-versenyzést itt kezdtem el, s amikor három éve dobogóra állhattam, az sokat jelentett, mivel addig nem igazán szerettem ezt a szakágat, de az az alkalom változtatott a helyzeten.

Konkrétan hol szoktál edzeni Pozsonyban vagy máshol az országban?
A főváros környékén szoktam tekerni, a Kis-Kárpátok egyik hegyén szinte minden nap, ahol nagyon jó hegyikerékpáros utak vannak, s jól lehet edzeni országútra is, mivel az útra nem engedik rá az autókat és csak túrázók vannak. Amíg pedig nem volt járvány, addig sokszor jártam át Ausztriába. Magyarországon Kiskunlacházán lakom, ami sík terület. Ha hegyi terepen akarok edzeni, akkor fel kell ülnöm a vonatra, s elmenni a Budai-hegységig, de ott sincsenek annyira jó utak, mint itt.