95 esztendeje látta meg a napvilágot Békefi Antal (1926-1982) tanár, népzenekutató, karnagy, zeneszerző. Nehéz gyermekkor, szülei korai elvesztése, embert próbálóan nehéz tanulási időszak után először szülőfaluja, Bakonyoszlop kántortanítója lett. 1950-től Zircen működött énektanárként és karnagyként, maradandó nyomot hagyva a város életében.

Korai éveiről különösen sok részletet olvashatunk Vathy Zsuzsa tanulmányában, mely kitér teljes életútjára, sőt utódainak több nemzedékére is.

1959-ben Zircről került Szombathelyre: az új Tanítóképző Intézet, majd utóda, a Tanárképző Főiskola tanára lett. A pedagógiai tevékenység mellett másik fontos területe a népzenekutatás volt. Míg Zircen a Bakony–vidék népzenei hagyományait kutatta és publikálta, Szombathelyre költözése után ezen a környéken folytatta a gyűjtést. Vasi népdalok című kötete 1976-ban jelent meg.

Ismereteit hazai és külföldi előadásokon, publikációkban adta közre. Fő művének a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére gyűjtött és rendszerezett Munkaritmus, munkarigmus, munkadal címmel készült tanulmánysorozatot tekintette, amelynek első része könyv formájában csak 2005-ben jelenhetett meg fia, Békefi Antal Attila szerkesztésében. A könyv főként a Dunántúlon végzett nagyarányú gyűjtésének eredménye, amely az állattartó mesterségek körében méri föl a munkát segítő rigmusok, dalok, a jeladó füttyök, kiáltások, hangszeres szignálok világát – 2 kötetben, több mint ezer oldalon.

Olvassunk bele a szerző bevezetőjébe: 

„Első célgyűjtéseimet 1970-ben Vas és Veszprém megyék területén kezdtem el, ahol a magyarság mellett felkerestem hazai nemzetiségeink por

táit is, majd igyekeztem a teljes magyar nyelvterületre eljutni. Könyvem nem csak a magam gyűjtését adja közre, hanem az e témakörben korábban, elszórtan megjelent anyagokat is.

Úgy érzem most magam, mintha dúsgazdag volnék… Óriási kincsre találtam, melynek eddig láthatatlan aranyrögöcskéire kicsi falvak, tanyák, mezei pásztorkalyibák porában leltem rá.

Kincseimet elrendeztem. A széttöredezett rögöket újra összeillesztettem, s csak most tárul fel előttem is legelőször teljes nagyszerűségében az egykor volt Egész…”

A következő kötetekben a növénytermesztés és az ipari kismesterségek terén gyűjtött anyag közreadását tervezte – talán fia halála után is foglalkozik velük valaki…
Zeneszerzőként – összefüggésben pedagógiai munkásságával – dalokat, kórusműveket és gyerekek számára daljátékokat komponált. Zenés mesejátékait (Tilinkó, Csodafű, A tarka-barka kiscsibe, A kis aranykígyó) a tanítóképző gyakorló iskolája tanulói előadásában a hatvanas években rádióközvetítések révén az egész ország megismerhette. (A blogger is emlékszik gyerekkorából a Csodafű-re…) Az egyik bájos darabot a közelmúltban újra bemutatta a szombathelyi Paragvári utcai általános iskola. Ha belenézünk a felvételbe, érzékelhetjük, hogy ez egy valóságos gyermekopera, előadásában a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködött.

Békefi Antal magas színvonalú szaktanári tevékenységével, magával ragadó előadásmódjával, példamutató hivatásszeretetével kivívta tanítványainak, felnőtt közönségének és zenész kollégáinak tiszteletét, megbecsülését. Szakmai igényessége, humanitása pedagógusgenerációk követendő példájává vált.

„Emberi hagyatéka számunkra óriási: kultúra, erő, akarat, tartás, merészség és igaz emberség… Megtanított lelkesedni, következetesnek lenni és igaz tanításával olyan képesítést adott nekem, amilyet nem adhat egyetlen egyetem sem”

– jellemezte egy volt, tanári pályára lépett tanítványa.

 

 

 

„Békefi Antal: A tarka-barka kiscsibe (gyermekopera)” című cikkünk a #site_linkoldalon jelent meg.