A német közvélemény-kutatási adatok az elmúlt hetekben azt mutatják, hogy a sokáig 30% fölé mért kereszténydemokraták és a 20% alá mért zöldek között hirtelen kiegyenlítődött a verseny.

Sőt, egyes mérésekben a zöldek már megelőzték a feketéket. Egészen meglepő fordulatok következhetnek tehát szeptember 26-a után nemcsak a németek, hanem a többi uniós tagállam, így Szlovákia és Magyarország lakosai számára is.

Annalena Charlotte Alma Baerbock a zöldek kancellárjelöltje. A 40 éves nemzetközi jogász, aki Londonban és Hamburgban végezte tanulmányait, most brandenburgi helyről ül bent a Bundestagban.

Míg a konzervatív oldal Armin Laschettel egy férfit indít a kancellári posztért, a zöldek a női jelölttel elhozhatják a „Merkel-bónuszt”, vagyis azt, hogy a női jelöltre a német szavazók eddig könnyebben adták voksukat.

A zöldek meglehetősen radikális pacifista és baloldali vonalról indultak, amelynek köszönhetően a korábbi évtizedekben nem voltak hálás koalíciós partnerek a tartományokban sem.

A velük való közös kormányzások általában rövid életűek voltak, míg politikusaik között sok különc szerepelt a németesen fegyelmezett nagy pártokhoz képest. Joschka Fischer a Schröder-kormányban vált ismertté mint a zöldek külügyminisztere. Azóta nem jutottak kormányzati szerephez Berlinben.

A megújult zöld párt már középre húz. Messze nem olyan radikálisak az új generációban, de még így középre tartva is érdekesebbek, mint a kormányzásban jelentősen kiégett CDU vagy a teljesen hitelét vesztett szocialisták (akiket rendre 15% alá mérnek). A konzervatívok vezette négy kormányzati ciklus után természetes lenne a választók igénye a változásra. Baerbrock ezt tudja megtestesíteni, ha ügyesen pozicionálja magát és nem követnek el szavazókat elidegenítő hibás lépéseket.

Külpolitikában karakteresen EU-párti. Nem föderalista, nem vad integrátor, viszont egyértelműen megfogalmazza, hogy a németeknek is sikeres unióra van szüksége, ahogy az unió lakosai is csak együtt tudnak olyan globális kihívásokkal szemben fellépni, mint a klímaváltozás. Ehhez még hozzátehetjük Kínát, az oroszokat meg a kiberháborút és a helyenként asszertív washingtoni külpolitikát. Ezekkel szemben csak az összefogás ad védőernyőt.

Ebből az álláspontjából következik, hogy a CDU-val szemben az Északi Áramlat–2 vezeték építését nem folytatnák. Ez óriási szó a mai német belpolitikában. A Schröder vezette konzorcium a konzervatívok támogatását is élvezi, egyben az egész európai energiauniót aláássa, hiszen egy bilaterális orosz–német egyezség ekkora méretben nem sok teret hagy másoknak. Az USA amiatt fúrja a projektet, hogy Ukrajna ne veszítse el még a tranzitbevételét is, bár ezen a Biden-adminisztráció épp május 20-án enyhített.

Baerbrock talán leállítaná ezt az építkezést, és arról beszélt, hogy Ukrajnából hidrogénvezeték érkezhetne Németországba. Így ér össze a gazdasági érdek, a külpolitika és a környezetvédelem: a németek a hollandok mellett a hidrogénipar nagy támogatói; az ukránok mellett ezzel ugyanúgy kiállnak, és egyben erősítik az amerikai kapcsolatot. A hidrogén pedig valóban az egyik fontos része az energiaipar átalakításának, dekarbonizációjának. Hátha még sok ilyen ötlet lesz Berlinben. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e esélyük ilyen terveknek a kőkemény német ipari lobbi és külföldi befolyás szorításában. Egy zöld kancellár – persze koalícióban – felrázhatja a német belpolitikát…?