Michel: az EU nem tűri az „orosz rulettet” ártatlan polgárok életével
Mészáros Richárd
2021. 05. 25., k – 08:14
Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan az, ami vasárnap történt, a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése.
Az uniós tagállamok vezetői „a botrányos, bűncselekménynek számító” fehérorosz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról. Elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett „jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket. A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális. Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről – közölte.
Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat illetően Michel azt mondta: az EU „gyümölcsöző” kapcsolatot kíván ápolni Londonnal. Hozzátette: ehhez a felek közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás teljes körű végrehajtása szükséges. Az Európai Unió egységes a tekintetben, hogy a megállapodások be nem tartása jogi lépések meghozatalát vonja maga után a belső piac egysége és az EU érdekeinek védelme érdekében.
Az este folyamán érintett külpolitikai témák között a közel-keleti helyzettel összefüggésben kiemelte, a tagállami vezetők üdvözölték az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között létrejött „fontos és szükséges” tűzszünetet. Megismételte: az EU továbbra is elkötelezett a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló megoldás mellett, és kész együttműködni a nemzetközi partnerekkel a politikai folyamat újraindítása érdekében.
Beszélt arról is, hogy az EU elítéli Mali elnökének és miniszterelnökének foglyul ejtését, és azonnali szabadon bocsátásukra szólít fel. Ellenkező esetben az EU készen áll a szükséges intézkedések meghozatalára, köztük célzott szankciók bevezetésére is a mali demokratikus átmenetet akadályozó politikai és katonai vezetők ellen – mondta.
Michel végezetül közölte: a tagálami vezetők megegyeztek abban, hogy júniusi csúcstalálkozójuk napirendjére veszik a migráció kérdését.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó első munkanapját záró sajtóértekezleten kijelentette: a Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen. A felháborító eset erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők az uniós szankciólista kibővítésében egyeztek meg, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozó intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimet finanszírozzák – monda.
Hangsúlyozta: a fehérorosz hatóságok az incidenssel, és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat. Mivel a fehérorosz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt – közölte.
„A gépeltérítés után letartóztatott Raman Prataszevicset és barátnőjét, Sofia Sapegát azonnal szabadon kell engedni. Biztonságukért, testi épségükért a fehérorosz hatóságokat terheli a felelősség” – fogalmazott.
A bizottság elnöke az Oroszországról folyatatott vitával összefüggésben megerősítette, hogy az EU továbbra is a Moszkvával kapcsolatos politikáját irányító öt elv mentén kívánja alakítani kapcsolatait keleti szomszédjával. Az öt elv között a minszki megállapodás teljeskörű végrehajtását, a keleti partnerországokkal megerősített együttműködést, az unió ellenállóképességének növelését, az orosz vezetéssel való szelektív együttműködést és az orosz civil társadalom támogatását sorolta.
Von der Leyen végezetül kiemelte, hogy a tagállami vezetők megerősítették elkötelezettségüket a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásban szereplő kötelezettségvállalások, különösen az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtása mellett.
„Csak a jegyzőkönyv teljes és pontos végrehajtása jelent biztosítékot a béke és a stabilitás fenntartására az Ír-szigeten” – húzta alá az uniós bizottság elnöke.
Az Európai Unió nem tűri, hogy „orosz rulettet játszanak” ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban.