Search by category:
Egyéb kategória

Matovič: Hiba lenne, ha benyomásokra alapoznánk az állami költségvetést

Matovič: Hiba lenne, ha benyomásokra alapoznánk az állami költségvetést
Mészáros Richárd
2021. 05. 27., cs – 12:22

2021. május 27., csütörtök – 12:30
Friss ikon
Off

Törzs

Matovič megállapította, hogy az embereknek „egy csomó dolgot” ígértek, amelyek, ha összefüggenek a pénzügyekkel, akkor azokat az állami költségvetésből kell fedezni. Megjegyezte: sajnálja, hogy az egyik koalíciós partnere politikai játszmákat folytat, és amellett, hogy a szakértők pártjának tartja magát, azzal áll elő, hogy „nem, nem kell kifizetnünk azokat a kiadásokat, amelyeket az embereknek megígértünk” – hangsúlyozta.

Mint elmondta, az SaS nem ért egyet például azzal a 300 milliós tartalékkal, amelyet az év másik felére tennének félre. Matovič szerint a pénzügyi tárca azt javasolja, hogy ha az év első felében a koronavírussal kapcsolatos kiadások körülbelül 3 milliárd eurót tettek ki, akkor a másik félévre ennek az összegnek legalább a tizedét tartalékolni kellene.

A miniszter szerint gondolhatjuk ugyan, hogy valahogy elkerüljük a harmadik hullámot, de a költségvetés tervezeténél nem hagyatkozhatunk a benyomásainkra. „Én személyesen még nagyobb tartalékot hagynék” – tette hozzá.

„Bízom benne, hogy a parlamenti képviselők felelősségteljes fele tudja, hogy ha valamit az étteremben közösen megrendeltünk, akkor a számlát ki kell fizetni. És csak a jellemtelen ember nem fizeti ki a számláját, aki aztán az utcán szaladgál, és azzal dicsekszik, hogy mekkora hőstettet hajtott végre azzal, hogy nem fizette ki a számlát, és így pénzt spórolt” – jelentette ki Matovič azt is hozzátéve, hogy ő olyan, mint egy pincér, aki benyújtja a számlát.

Bevezető
Pozsony |

Hiba lenne, ha a tények helyett benyomásokra alapoznánk az állami költségvetésről szóló törvényt. Ezt Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter jelentette ki csütörtökön a parlamentben, az állami költségvetésről szóló törvénymódosítás bemutatásakor. Egyúttal bírálta a koalíciós partnerét, az SaS-t, és hangsúlyozta, hogy ez a számla, amit ki kell fizetnünk.

Címkék

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment