Lengvarský: Ha a nyáron nem viselkedünk felelősségteljesen, ősszel jöhet az újabb lockdown
Mészáros Richárd
2021. 06. 20., v – 12:41
Szlovákiában egyelőre nem igazolódott be a koronavírus delta variánsának jelenléte. „De ez csak idő kérdése” – mondta Lengvarský. Hozzátette: igyekeznek minden olyan esetet kivizsgálni, amikor az érintett személy magas veszélyfokú országból tér vissza Szlovákiába. „A probléma azonban az, hogy azok az emberek, akik nem zöld országból érkeznek haza, nem jelentik azt, vagy hazudnak arról, honnan érkeztek” – mondta azzal, hogy a delta variáns hazai megjelenése nagyban függ az emberek felelősségteljes hozzáállásától.
A központi válságstáb hétfői ülésén a kötelező oltás lehetőségéről, valamint az e-Karantén bevezetéséről is tárgyalnak majd. Az egészségügy-miniszter szerint a kötelező oltás bevezetése az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a katonákat, a szociális otthonok dolgozóit, valamint a 60 évnél idősebbeket érintené. Megjegyezte, ennek lehetőségét még az igazságügyi tárcának is meg kell vizsgálnia.
Emlékeztetett, a kormány már most is különböző intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az esetleges harmadik hullámot elkerülje. Példaként a határok szigorúbb ellenőrzését, a szennyvizek monitorozását és a kontaktkutatás megerősítését említette.
Ennek ellenére nem zárta ki, hogy a kevésbé felelősségteljes magatartás újabb lockdownhoz vezethet ősszel. Éppen ezért felszólította az embereket, töltsék a nyarat a zölddel jelölt országokban, engedjék magukat beoltatni, és tartsák be az általános higiéniai előírásokat, szükség esetén pedig a házi karantént.
Lengvarský szerint a tárcája mindent elkövet azért, hogy növekedjen a beoltottak száma Szlovákiában. Eddig a lakosság 35 százaléka oltotta be magát. Ennek növeléséhez hozzájárulhat, hogy július elsejétől már a házi orvosok is olthatnak. Hozzátette: a motiváció egy másik formája az anyagi támogatás lenne, erről azonban a kormánynak kell döntenie.
A szaktárca vezetője megerősítette, a kimaradt orosz Szputnyik vakcinákat Szlovákia eladja vagy elajándékozza. Az oltóanyag iránt nagy érdeklődés mutatotkozott a nyugat-balkáni országok körében.
(mr, TASR)
Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter szerint csak idő kérdése, hogy Szlovákiában is megjelenjen a koronavírus delta variánsa. Véleménye szerint ha a nyáron nem viselkedünk felelősségteljesen, nem kizárt, hogy ősszel újabb lockdown vár az országra.