Az első meglepetés, hogy Sevillában nincs olyan meleg, mint otthon. Érkezésemkor kereken 30 fok van, árnyékban még kevesebb. A második meglepetést maga a város okozza: nyüzsög, sőt, rohan. Korábban jártam már Andalúziában, és akkor Malaga hihetetlen nyugalmat árasztott, így ez kifejezetten furcsa számomra.
A harmadik meglepetés, hogy a meccs előtti napon nincs fociláz. A belváros peremén lévő szállásom környékén ezt még csak-csak megértem, de amikor bevetem magam Sevilla szívébe, akkor is csak két darab erkélyen lógó spanyol zászlóval találkozom. Aztán szembejön egy Betis-mezes drukker, egy FC Sevilla-drukker és egy atléticós színekbe öltözött bácsi is. De hol vannak a spanyol mezek?

Talán a spanyol válogatott drukkerei odahaza alszanak. Casillasról, Ramosról, Xaviról és Iniestáról álmodnak. Hová lett az a csapat? 

Nagyjából Alba és Busquets maradt hírmondónak belőle, a mostani keret zömét fiatalok és/vagy rutintalan játékosok alkotják. Készséggel elismerjük, akad köztük nem egy nagy tehetség, a következő Eb talán már róluk fog szólni, de ez biztosan nem. Ott van persze Alba meg Koké, de ez momentán kevés a komolyabb eredményhez. Moratát is tisztelem, Diego Costát meg sokkal kevésbé, de most inkább talán az utóbbi habitusára lenne szükség a támadósorban.

A spanyol válogatott ritkán játszik a La Cartujában, ami egy atlétikai világbajnokságra épült 60 ezres stadion. Az Eb-t megelőző évben 2 meccset játszott itt a csapat, azelőtt pedig 2012-ben járt itt utoljára a spanyol válogatott. Talán ez, valamint a későn bejelentett rendezés (Sevilla Bilbao helyett ugrott be) is közrejátszik abban, hogy nem ég focilázban a város.

Elhaladok egy söröző mellett, és benézve ott sem látok focimezeket. Lehet, hogy hiba volt ez az Eb? Hogy ez így nem az igazi?

Egy pillanattal később megjelenik lelki szemeim előtt a budapesti vonulás és Fiola gólja is. Ugyan már, minden tökéletes.