Egyre kevesebb áldozata van a koronavírusnak Szlovákiában
Bugár Anna
2021. 06. 25., p – 17:12
Pozsony. Májusban közel 4500 ember vesztette életét Szlovákiában, utoljára 2020 szeptemberében, a második hullám előtt haltak meg ennél kevesebben egy hónap alatt. A januári mutatókhoz képest jelentős javulást tapasztalhatunk, ekkor ugyanis kétszer ennyi – 9100 személy vesztette életét. A halálozási arány már majdnem az előző öt év májusának az átlagára csökkent, ehhez képest csak minimális (6%-os) eltérés figyelhető meg. Míg márciusban az előző öt év átlagához képest 54%-os többlethalálozásról számolt be a hivatal, áprilisban ez az arány a felére (27%) csökkent, májusban pedig mindössze az 5,5%-ot érte el. Zuzana Podmanická, a hivatal népességügyi osztályának a vezetője megerősítette: a járvány visszaszorulóban van, és ezt tükrözi a halálesetek csökkenő tendenciája is.
Gyorsan javul a helyzet
Az év elejéhez képest jelentős javulásról árulkodnak a halálozási mutatók, ezt bizonyítja az is, hogy míg januártól márciusig a legtöbb halálesetet a koronavírus okozta, addig májusban már csak minden tizenegyedik áldozatnál igazolták a fertőzést. Májusban 394 személy hunyt el koronavírus-fertőzés következtében, ami az összes haláleset 9%-át teszi ki. „Míg januártól márciusig a Covid-19 megbetegedés Szlovákiában százból 38-40 személy halálát okozta, addig májusban már csak százból kilencét” – tette hozzá Podmanická. A hivatal adataiból az is kiderült, a legtöbben valamilyen keringési rendellenesség következtében haltak meg (45%) a második helyen pedig a daganatos megbetegedések (23%) említhetők.
Veszélyben az idősek
A májusi többlethalálozás összességében csökkent ugyan, de a nyugdíjasok körében továbbra is magas a halálozási arány. Főként a 65 és 74 év közötti korcsoport szempontjából súlyos a helyzet – 20%-os arányt mértek a szakértők. A januári értékekhez viszonyítva azonban így is pozitív változás észlelhető, az év elején még 109%-os többlethalálozást jegyzett a hivatal. Ami viszont aggasztó, hogy a koronavírus áldozatainak háromnegyede épp ebből a korosztályból származik.
Regionális különbségek
A regionális különbségeket tekintve országszerte kezd kiegyenlítődni a helyzet. Az előző öt év májusi átlagát nyolcból öt megyében haladta meg a halálesetek száma. A Besztercebányai, Nyitrai és Pozsonyi kerületben az előző évekhez képest májusban nem romlott a helyzet. Az Eperjesi kerületben viszont az átlagnál 19%-kal többen hunytak el, 13 százalékuk haláláért pedig a vírus volt a felelős.
A koronavírus-járvány második hulláma visszaszorulóban van, és ezt a májusi halálozási adatok is igazolják – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal. A koronavírus-fertőzés azonban továbbra is az egyik leggyakoribb halálok.