Search by category:
Egyéb kategória

EURO-2020 – Southgate nagyon büszke, Hjulmand reménytelinek látja a jövőt

EURO-2020 – Southgate nagyon büszke, Hjulmand reménytelinek látja a jövőt
Hegedűs Norbert
2021. 07. 08., cs – 08:43

2021. július 8., csütörtök – 08:43
Friss ikon
Off

Törzs

„Annyira büszke vagyok a játékosaimra” – mondta az ITV-nek az ötvenéves szakvezető, aki szerint „hihetetlen” volt a londoni szerda este a Wembley Stadionban.

Hozzátette: bár az ukránok ellen, Rómában 4-0-ra megnyert negyeddöntőjük jól alakult, az elődöntő semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek. Arra biztatta előzőleg a játékosait, hogy legyenek rugalmasak, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy tervezik, és szerinte éppen ez történt, miután a dánok vezetéshez jutottak.

Az angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán. Az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze, szintén a Wembley Stadionban.

Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya gratulált az ellenfélnek, illetve külön is Southgate-nek.

„Először is gratulálok kollégámnak, Gareth-nek ahhoz a munkához, amit a fiatal játékosokkal elvégzett, ahhoz az értékrendhez, amelyet a csapatában meghonosított” – mondta.

Az eredményt illetően arról beszélt, hogy nagyon csalódott a labdarúgóival együtt, és közvetlenül a mérkőzés után még nehéz is az érzelmekről beszélni.

„Talán néhány nap múlva már könnyebb lesz, de annyira közel voltunk a döntőhöz” – kesergett.

Megemlítette, hogy az angolok tizenegyese bosszantja, mert nem kellett volna megítélni, ugyanakkor kiemelte: csodálja a stábját és a játékosait, mert sok megpróbáltatáson mentek keresztül – utalt többek között arra, hogy Christian Eriksent az első mérkőzésükön újra kellett éleszteni -, és mégis jó futballt játszottak.

„Hálás vagyok Dániának, szükségünk volt támaszra, erre az empátiára, komoly támogatást kaptunk, ami hihetetlen volt” – folytatta.

Hjulmand szerint a jövőjük tele van reményekkel, az egész nemzet büszke lehet ezekre a labdarúgókra.

„Ez a csapat hihetetlen munkát végzett el és kiérdemelte az egész ország tiszteletét” – szögezte le.

Bevezető

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya büszkeségről beszélt az után, hogy csapata hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte Dániát, ezzel bejutott a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment