Mindez fokozatosan derül ki a Budapest, ahol a szerelem kezdődik című, magyar–vietnámi összefogással készülő romantikus filmből, amely egyszerre szól egy be nem teljesült és egy frissen sarjadó kapcsolatról.
Tragikus történet az egyik, fényesen ívelő a másik. Aki a két szálat összeköti: Song Ha, a fiatal lány, aki egy régi családi rejtély kinyomozására érkezik Vietnámból Budapestre, ahol Viktor személyében lelkes kísérőre talál. Ők ketten közösen tárják fel a nagyszülőkhöz kötődő titkokat, miközben különös kalandokba keverednek. Song Ha pedig szép lassan megismeri családja múltját, saját gyökereit és valódi hovatartozását.
Európai ország és Vietnám között sosem született még közös játékfilm. A Budapest, ahol a szerelem kezdődik az első, ráadásul kelet-európai koprodukcióban. Magyarország (akárcsak Csehszlovákia) rengeteg vietnámi fiatalnak biztosított lehetőséget a továbbtanulásra, hogy majd diplomával a kezükben térhessenek vissza újjáépítésre váró hazájukba. Az itt töltött évek lenyomata is a film, amelynek egyik kulcsszereplője Sütő András, a 2014-ben Berlinben startolt s azóta is világszerte nagy sikerrel futó Viharsarok ígéretes tehetségű futballistája, aki egy eldugott tanyán ébred rá igazi énjére.

„A klasszikus szophoklészi dramaturgiára épül a film – vélekedik a fiatal színész. – Ahogy haladunk előre a történetben, úgy tárul fel előttünk a múlt. A Viharsarok óta tudom, mennyire szeretik a nézők a megszokottól eltérő, izgalmas szerelmi történeteket. A Budapestre érkező, felmenőit kereső vietnámi lány annyit tud, hogy magyar a nagyapja. Őt játszom én, a múltban, amikor még persze fiatal. Hogy miért tiltott a régi szerelem? Sem a magyar, sem a vietnámi oldalról nem volt megengedett. Innen nézve azért, mert más a lány bőrszíne, és elítélték a keveredést, Vietnám pedig feltételként szabta a diákoknak, hogy diplomával a kezükben hazatérjenek, mert részt kell vállalniuk a haza felvirágoztatásában. Tibor, akit én keltek életre, szerelmes az 1974-ben ide került lányba. Meg akarja hódítani. Ez az alapszituáció.”

A Viharsarokban egy homoszexuális szerelem hőse volt. Azt is hitelesen, önazonosan kellett megmutatnia. Ezt a mostani történetet az tette izgalmassá számára, hogy ebben is tiltott kapcsolatról van szó.
„Ilyen értelemben még rímel is egymásra a két film – mondja Sütő András. – Örültem az anyagnak, hiszen a Viharsarok óta eltelt egy csomó idő, és nagyon jó lesz felmutatni ezt a munkát. Megtapasztalni is érdekes volt egy letűnt korszakot. Amikor Zalamerenyén, egy százhetvenhat fős kis faluban, ahol felnőttem, a nagyszüleimnél kinyitottam édesapám gyerekkori szobájának a szekrényét, és kezembe kerültek azok a cápagalléros ingek, amelyeket egykor ő hordott, hirtelen közelebb került hozzám a múlt, és még jobban bele tudtam élni magam. A szerepeimen keresztül még a családomat is sokkal jobban megértem. Édesapám 1960-ban született, a film 1974-ben játszódik, amikor ő tizennégy éves volt, én pedig ugyanakkor, a történet szerint már huszonnégy vagyok. Nagyon jó volt belekóstolni abba a korba, abba a miliőbe, amelyben ő nőtt fel. A pásztor című film fiatal katonájaként a nagyapáim vonalán kalandozhattam. Róluk csak ilyen képeket láttam. Elvitték őket leventének, és szinte gyerekként vettek részt a háborúban. Egészen különös, bizsergető érzés a szerepeimen keresztül megmártózni a saját, meg nem élt múltamban. Arról nem is beszélve, hogy az is piszkosul jó érzés, hogy bíznak a tehetségemben, és ismét egy olyan filmben játszhattam, amelyben építettek rám, hiszen egy komoly szálat viszek a történetben.”
Ezt megelőzően olyan produkcióban sem dolgozott még, ahol csupa nő állt fölötte. A Budapest, ahol a szerelem kezdődik Szűcs Dóra rendezése, aki Bak Zsuzsával együtt írta a forgatókönyvet. A film operatőre Csepeli Eszter, és a producerek is nők, György Lea és Sípos Anna.

„A film két női főszereplője, Nari Nguen és Dzhuliya Lam vietnámiak, és eredetileg nem színészek. Előbbi a jelent, utóbbi a múltat hozza a történetbe. Sokat próbáltunk, ezt a rendező is nagyon fontosnak tartotta. Két színész esetében nagy előny, ha már van közös múltjuk. Viharsarokbeli partneremhez, Varga Ádámhoz több munka köt. Vele egészen más érzés elkezdeni egy új munkát, mint olyan partnerekkel, akikkel először kerülök össze. Ha szakmailag nem ismerjük egymást, meg kell tenni bizonyos köröket. Még erősebben kell ráhangolódni egy olyan partnerre, aki nem hivatásos színész, de az alkata, az egyénisége miatt kiválasztották a szerepre. Neki sokkal nagyobb előítélete lehet velem, színésszel szemben, mint nekem vele szemben. Egymás bizalmába kell férkőznünk ahhoz, hogy jól tudjunk kommunikálni. Az egymásra hangolódásnak már kamerán keresztül kell megtörténnie, mert az nagyon sokat jelent. Erre lehetőséget is kaptam a produkciótól, amiért nagyon hálás vagyok. A forgatás is kivételes élmény volt. Végig koncentrált állapotban dolgoztunk. A színházban, még ha pontosan be is van állítva minden jelenet, ha precízen megrendezett az előadás, estéről estére akkor is változik bizonyos fokig, a közönség reagálása szerint. Érezni kell, mit lehet aznap este jobban kijátszani, mert jobban vevő rá a közönség, vagy mikor kell egy kis plusztempó. Ott egy személyben vagyok színész is, dramaturg is, rendező is. Ehhez képest a filmben csupán színész vagyok. A színházban még másnap is javíthatok, változtathatok az alakításomon, a filmben nem. Az már a rendező vagy a vágó döntése, hogy melyik pillanatom kerül be. Lehet, hogy pont az, amelyben szerintem nem a legjobb voltam, a kettő közül valamelyik viszont úgy látja, hogy igen. A színházban nincs alattam háló, ott megállíthatatlanul zuhanok. A filmben bármikor kifeszíthetik alám.”

Császi Ádám filmjével, a sűrű, sötét, tragikus Viharsarokkal Délkelet-Ázsia több pontján megfordult. Tajvan, Hongkong, Makaó megvolt, mondja.
„Vietnámban nem jártam még. Szívesen elkísérném oda is a filmet. A magam kis százhetven centijével bizonyára én leszek majd olyan egzotikus látvány, mint az ottaniak nálunk.”