A kicsikért tettem
Macsicza Mark
2021. 07. 30., p – 13:38
Alapvetően azért, mert félnek az oltás mellékhatásaitól. Ami megalapozott félelem, hiszen a gyártók sem tagadják, hogy előfordulhatnak mellékhatások. A családomban is volt olyan, hogy fájt a szúrás helye, vagy erős fejfájás és két napig tartó láz követte az oltást, de ezek aztán el is múltak. Azt gondolom, hogy a félelem egy új vakcinával szemben egészen normális. Más tészta, hogy ennek a félelemnek a meglétét több külső, tehát nem magából az egyénből eredő tényező támogatja, sőt, mesterségesen fel is duzzasztja. Ezek közül most egyet emelnék ki.
Az orvostársadalom nagy része próbál afelé hatni, hogy az emberek oltassák be magukat. De úgy tűnik, van egy kisebb rész, amely oltásellenes. Például az unokám gyermekorvosnője. Amikor megtudta, hogy a lányom be akarja magát oltatni, megpróbálta lebeszélni őt. Épkézláb érvet azonban nem tudott mondani, csak azt, hogy ez új vakcina. Na jó, de akkor mit ajánl, hogyan védekezzünk, kíváncsiskodott a lányom. Úgy, mint eddig, vagyis arcmaszk és fertőtlenítés. De hát sokan eddig is védekeztek, mégis elkapták, nem? A doktornő erre csak vállat vont. Persze, mert amikor sor került az országos lezárásra, akkor becsukta a rendelőt és nem volt elérhető. Lehet, el sem hiszi, hogy van Covid. A legtöbb orvos azonban nemcsak hogy tovább dolgozva állta a sarat, s ezáltal nemcsak, hogy napi szinten kapcsolatba került Covid-betegekkel, hanem sokan dolgoztak is Covid-osztályon, és életükben először láttak embereket meghalni. Egy orvos ismerősöm mesélte, hogy olyan traumákat élt át, mint még soha, hiszen ő ahhoz volt szokva, hogy gyógyultan távoztak tőle az emberek. Egy másik orvos ezt megerősítette, ugyanis naponta foglalkozott ezeknek a traumatizált kollégáknak a lelki gondozásával.
Nos, ezek az orvosok biztosan nem kételkednek a vírus létezésében és az oltás fontosságában.
S miért említem épp az orvosokat? Mert egészségünk terén általában ők a legfontosabb véleményformálók. Persze előfordul, hogy ütközik a véleményük. Egy idős, több krónikus betegséggel küzdő ismerősömnek a körzeti orvos nem ajánlotta az oltást, a szívorvosa viszont igen, mondván, hogy az oltás esetleges mellékhatását túléli, de ha elkapná a Covidot, annak fatális következményei lennének. Ami ugye, finomabb megfogalmazása annak, hogy meghalna. Ő az oltás mellett döntött. Állapotára való tekintettel egynapos megfigyelésen benn maradt a kórházban, aztán hazaengedték. Ennek öt hónapja. Rendben van.
Sokan már most attól tartanak, hogy a kisgyerekeket is be fogják oltani. Én úgy látom, hogy ha mi felnőttek, szülők, nagyszülők, pedagógusok és többiek be lennénk oltva, akkor a kicsik esélye, hogy elkapják a vírust, lényegesen csökkenne. Számomra ez volt a fő oka annak, hogy beoltattam magam.
Hogy magammal őket védjem.
A hét leggyakoribb kérdése, miért csökken a lakosság oltási kedve.