Search by category:
Egyéb kategória

Heger: Folyamatban van a kabuli mentőakció

Heger: Folyamatban van a kabuli mentőakció
Czímer Gábor
2021. 08. 18., sze – 16:43

2021. augusztus 18., szerda – 17:10
Friss ikon
Off

Törzs

„A dolog folyamatban” – közölte szűkszavúan szerda délelőtt a kormányfő, és biztonsági okokra hivatkozva nem árult el több részletet. Ahogy arról beszámoltunk, Heger még hétfőn jelentette be, hogy Szlovákia egy katonai különgépet küld a tálibok által elfoglalt afgán fővárosba, hogy kimentse az ott rekedt szlovák állampolgárokat, de a szlovák légierő azon afgánok menekítésében is részt vesz, akik az elmúlt években együttműködtek a nyugati szövetségesekkel, így például Szlovákiával.

A mentőakció 
Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk hírt arról, hogy a katonai gép elindult volna. A miniszterelnök a szerdai sajtótájékoztatón azonban arra utalt, hogy a szlovák különgép már úton lehet. „Nem helytállóak az információi, de több részletet nem mondhatok” – válaszolta Heger arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem indult még útnak a szlovák gép. Hozzátette, a részletekről a védelmi minisztérium ad majd tájékoztatást.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter még kedd esti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az első hírekhez képest, amelyek három, Afganisztánban rekedt szlovák állampolgárról szóltak, a kimenekítésre váró személyek száma magasabb. A pontos számot, ahogy a katonai különgép kapacitását, azonban biztonsági okokra hivatkozva nem árulta el. „Abban a másodpercben, amikor ezen polgáraink biztonságban lesznek, tájékoztatjuk önöket” – tette hozzá a külügyminiszter. Korčok arról is beszélt, a prioritás a szlovák állampolgárok kimentése, de ha a logisztika lehetővé teszi, akkor további személyek, a nyugati kormányokkal együttműködő afgánok kimenekítésében is részt szeretnének venni.

Közben a környező országok is menekítik az embereket Kabulból. A cseh kormány már három repülőgépet küldött az afgán fővárosba. szerda délután már a harmadik is, fedélzetén 62 utassal, szerencsésen felszállt. A harmadik gép fedélzetén volt négy olyan afgán polgár is, akiknek a kimenekítését Szlovákia kérte. A magyar külügyminisztérium először azt közölte, nem tudnak a tálibok által elfoglalt országban rekedt állampolgáraikról, majd később arról tájékoztattak, mégis vannak ott magyarok. 26 magyar állampolgárt valamely NATO-tagállam fog kimenekíteni, mondta Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette, lesz önálló magyar mentőakció, amivel kapcsolatban azonban részleteket nem árult el, számol be a Telex.

Feledy Botond biztonságpolitikai szakértő, lapunk kommentátora szerint az európai országok közül, különösen a kisebbek esetében, felmerült, hogy az evakuálás céljából közös gépeket küldjenek a kabuli reptérre. Erre lehetőséget ad, hogy a pápai magyar légibázison nagy kapacitású C–17-es teherszállító repülőgépek állomásoznak, amelyeket az országok közösen üzemeltetnek. „A kabuli reptéren azonban a leszállás messze nem egyszerű feladat: amerikai gépet is küldtek már tovább szomszédos országba, mivel egyszerűen a légi irányítás is akadozik” – tette hozzá a szakértő.

Feledy rámutat, a kimentendő állampolgárok száma, az amerikai helyi csapatokkal való kapcsolat és a rendelkezésre álló szállítókapacitás mind befolyásolja, hogy a V4-es államok hogyan kezelik a helyzetet. „A nagyobb országok, akik saját polgáraikkal meg tudnak tölteni egy egész gépet, úgy tűnik, néha előbb odajutottak” – hívja fel a figyelmet a szakértő, aki szerint az a kérdés is felmerül, mennyire állnak rendelkezésre olyan katonai osztagok, akiket ilyen feladatokra képeztek ki. „Ez egy nagyon komplex feladat és ráadásul óráról órára változhatnak a körülmények a reptéren, illetve annak környéken. Nagy kihívást jelent az is, hogy az állampolgárokat egyáltalán a reptérig időben és biztonságban eljuttassák” – mondta az elemző.

A menekültkérdés 
Heger az afganisztáni helyzettel kapcsolatban arról is beszélt, először az evakuáció megszervezésével foglalkoztak, csak ezt követően térnek rá a politikai kérdésekre, így arra, miként viszonyuljanak az afganisztáni helyzet miatt meginduló esetleges menekülthullámhoz. Ezzel kapcsolatban jövő héten hétfőn összehívják a koalíciós tanácsot. Közben a másik koalíciós párt, az SaS elnöke, Richard Sulík azt közölte, szerinte csak tíz olyan afgán állampolgárt és családját kellene befogadni, akik közvetlenül segítségére voltak Szlovákiának. Arról is beszélt, hogy az Afganisztán körüli államokban létrejövő menekülttáborok ellátásában kellene szerepet vállalnunk. „A menekültstátusz masszív osztogatásában azonban a megoldás jelét sem látom” – tette hozzá. Korčok ugyanakkor arról beszélt, nincs kőbe vésve, hogy csak 10 afgánnak nyújtsunk menedéket. Boris Kollár, a szintén koalíciós Sme rodina vezetője pedig még hétfőn beszélt arról, hogy szerinte Európának és Szlovákiának is alapos mérlegelés után kell beengednie az Afganisztánból érkezőket, nehogy „a terrorizmus felé hajló személyek” szivárogjanak be. Ezzel együtt Kollár is elutasítja a nagyszámú menekült befogadását. Kijelentette, 10 menedékkérő személy befogadása „bőven elég”. Szerinte ebbe a számba belefér a szlovák katonákkal együtt dolgozó összes tolmács. Kollár ugyanakkor elismerte, biztosan sokkal többen vannak életveszélyben, de ezt szerinte az Egyesült Államoknak kell megoldania.

Közben a belügyminisztérium migrációs hivatalánál már menekültstátusz után érdeklődött néhány olyan afgán személy, akiknek a rokonai jelenleg Szlovákiában élnek, közölte a Denník N-nel Ján Orlovský, a hivatal vezetője. „Az utóbbi tíz napban úgy tíz ilyen levelet regisztráltunk” – mondta a lapnak Orlovský. 

Bevezető
Pozsony/Kabul |

Folyamatban van a szlovák állampolgároknak a Kabulból való kimentése, közölte Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök. A tálibok által elfoglalt afgán fővárosba tartó katonai különgépről azonban egyelőre nem érkezett hír. 

Település / hely
Pozsony/Kabul

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment