Search by category:
Egyéb kategória

Már 13 euróért is vannak akciós repülőjegyek az őszi idényre

Már 13 euróért is vannak akciós repülőjegyek az őszi idényre
szabolaci
2021. 08. 27., p – 11:34

2021. augusztus 28., szombat – 15:00
Friss ikon
Off

Törzs

Ha egyénileg szeretnénk megszervezni az utazást, akkor az első, amit meg kell tennünk, hogy megnézzük a repülőjegyárakat, majd a szállásokat. Ha mindkettő árszintje megfelelő, nincs más hátra, mint a foglalás. Korábban figyelni kellett arra, hogy az adott időszakban nincs-e a kiválasztott helyszínen valamilyen nagyobb nemzetközi esemény – konferencia, kiállítás, sportrendezvény –, ám idén ősszel ez a veszély nem fenyeget, így sem a repülőjegyek, sem pedig a szállások ára nem szökik az egekbe.

Akciós repülőjegyek

Ha megnézzük az őszi akciós repülőjegyek listáját, jól látható, hogy Európán belül szinte mindenhova eljutunk legfeljebb 50 euróért, de nem ritkák a 20 eurónál is olcsóbb retúrjegyek. Van persze néhány kivétel, ahova nincs olcsó jegy (pl. Amszterdam, Isztambul), de még ezek sem kerülnek nagyon sokba. Szeptemberben még jó döntés lehet egy tengerparti kirándulás, hiszen már lement a főszezon, nincs tömeg, az árak is kedvezők, és ilyenkor különösen jólesik egy csobbanás a tengerben – az akciók között megtaláljuk a görög szigeteket, a spanyol és az olasz tengerpartokat, szigeteket is. Ha pedig távolabbi úti célt választanánk, esetleg egy egzotikus nyaralást, akkor sem kell tartanunk a drágaságtól, hiszen a népszerű helyekre most 400–600 euró körüli áron tudunk jegyet foglalni. Sőt, a mindig rendkívül drága Maldív-szigetek vagy a Seychelles-szigetek is megfizethető áron foglalható.

Szállás

Nemcsak a repülőjegyek, hanem a szállodák ára is kedvező az őszi időszakban, gyakorlatilag szinte mindegyik városban találni olyan négy- vagy akár ötcsillagos hotelt is, ahol személyenként legfeljebb 30–50 euróba kerül egy éjszaka, reggelivel, adókkal. Érdemes megnézni az ajánlatokat, meglepően nagy a választék, akár a legjobbak egyikében is pihenhetünk – legyen szó tengerparti üdülőkről vagy európai nagyvárosokról. További előny, hogy a legtöbb helyen most ingyenes a módosítás vagy akár a lemondás is – ha valami közbejön, és mégsem tudunk utazni, akkor sem kell aggódni, hogy odaveszik a befizetett összeg (sokszor elég csak a szállodában, érkezéskor fizetni).

Tengerparti nyaralások

Az utazási irodák chartergépei szeptemberben is felszállnak, így aki szervezett tengerparti nyaralásra vágyik, az is bőven válogathat a jobbnál jobb all inclusive ajánlatok között – akár 300-400 euróért is foglalhatunk egyhetes all inclusive üdülést, ötcsillagos hotelben.

Útra fel!

Mindegy tehát, hogy egyénileg vagy szervezetten mennénk, most biztosan olcsón tudunk utazni. Érdemes élni a lehetőséggel!

Bevezető

Ha valaki az év hátralévő részében szeretne utazni, annak most nem kell azon aggódnia, hogy nagyon sokba kerül a kiruccanás – legyen szó közeli helyekről vagy akár repülős kirándulásról. A nyári főszezon után ugyanis nemcsak a repülőjegyek, de a szállások ára is rendkívül kedvező.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Zárt tartalom – Bevezető

Ha valaki az év hátralévő részében szeretne utazni, annak most nem kell azon aggódnia, hogy nagyon sokba kerül a kiruccanás – legyen szó közeli helyekről vagy akár repülős kirándulásról. A nyári főszezon után ugyanis nemcsak a repülőjegyek, de a szállások ára is rendkívül kedvező.

Read More

Post Comment