Pályafutásom során szerencsére rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje élete legnagyobb álmait. Virgíniával nagyjából három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, engem kért fel élete legszebb napjának a megörökítésére. Az esküvő napján Dulhán (Dlhá nad Oravou) találkoztunk, bejártuk a környéket, hogy szép fotókat készítsünk, a menyegző előtt egy pár fotó erejéig az akkor épülő családi házukban is megálltunk, elmondta, hogy az egyik szobát mindenképp műteremnek szeretné majd használni. Virgínia az évek során ügyes, tehetséges festővé vált, a hétköznapokban a rend őreként ismerik a helyiek, de nem áll tőle távol a testépítés sem, melyben évekkel ezelőtt több alkalommal sikert aratott. 

Családi vonás 

„2018-ban kezdtem el akrillal festeni vászonra. Mindig imádtam nézegetni a festményeket, gondoltam, veszek egy vásznat és egy festőkészletet és kipróbálom, mire vagyok képes. Az első festményemet egy mindössze 20×30 centiméteres vászonra festettem, a kép egy naplementét ábrázolt. Nem volt benne tapasztalatom, sehol sem tanultam a technikát, de a lehetőségekhez képest szerintem nagyon jól bántam az ecsettel. Majdnem olyan jól dolgoztam vele, mint ahogyan azt az alapiskolában tanították nekünk az órákon. Mivel nagymamám is nagyon sokat festett, lehet, hogy a génjeimben is maradt belőle valami. Gyerekkoromban egyébként nagyon sokat rajzoltam, főként mesefigurákat, majd az alapsulis éveimben az iskolában rajzolt rajzaimat elkezdtem hazahordani. Nagyapámnak kimondottam tetszettek a rajzaim, ezért az egyik vadász ismerősének is megmutatta. Ő úgy vélte, tehetséges vagyok, ezért nagyapámtól kaptam egy állványt, nagymamámtól pedig egy táblát. Ezekre színes papírokat ragasztottam, a papírra pedig színes szénceruzákkal rajzoltam, főként vadállatokat. Mivel egyre jobban beleszerettem a rajzolásba, más technikákban is kipróbáltam magam. Nagyon sokat rajzoltam, s időközben elkezdtem portrékat készíteni. Az első kiállításom 14 évesen volt szülővárosomban, Nagykaposon. Összesen 12, szénceruzával készült portrét állítottam ki. Állítólag nagy sikere volt, de a kiállítást követően valahogy felhagytam az egésszel. Persze volt egy-két megkeresés, hogy rajzoljak le valakit, de a ceruzához többé szinte nem nyúltam. Az ecset és a színek keverése lett a szenvedélyem. Egyelőre csak hobbiként tekintek az egészre, de részben már munkaként is elkönyvelem, hiszen egyre több felkérést kapokˮ – mondta a festőnő. 

Egyedi stílus

Virgínia képeit látva egyértelmű, hogy képeiben egy modern, sajátos és lendületes stílus tükröződik. Elmondása szerint nem szeret másolni, de ha egy adott kép alapján dolgozik, akkor mindig új elemeket, extra vonásokat, változatos színeket visz a vászonra. „Nálam elsősorban a színek kombinációja dominál. Nagyon sokáig kerestem azt, ami jól áll nekem és amiben jól érzem magam. Festettem már absztrakt tájképeket és pusztán csak színekből kevert absztraktokat, de azt hiszem, hogy leginkább a színekben gazdag portrék készítése a hozzám illő feladat. Ezt a fajta stílust sok más festő használja, de az benne a szép, hogy mindenkinek megvan a saját stílusaˮ – mondta Virgínia, aki az elmúlt három évben készült képeinek egy részét elajándékozta vagy eladta. Mivel Virgínia elsősorban az interneten, az Instagramon létrehozott profilján mutatja meg a nagyvilágnak az alkotásait, a jól szervezett és kimondottan színes tartalmának köszönhetően egyre nagyobb követői táborral büszkélkedik.

„Az emberek leggyakrabban az internetes profiljaimon keresztül szembesülnek a munkámmal. Azt hiszem, hogy az Instagram vagy a Facebook nélkül csak nagyon nehezen tudnám bemutatni ilyen széles közönségnek a festményeimet, és az is nagyon motivál, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapok az emberektől. Számomra egyébként már az is nagy siker, hogy mások szép szavakkal illetik a munkámat, az pedig már csak a hab a tortán, hogy felkéréseket is kapok. Nemrégiben egy mexikói galéria tulajdonosa is kapcsolatba lépett velem, két festményemet szeretnék fizikailag is kiállítani, további ötöt pedig az idén megjelenő katalógusukba is besorolnak. Jövő februárban pedig egy bécsi galériában mutatom be a munkáimat az érdeklődőknek, összesen 10 akril festmény kerül majd fel a falra. Bízom benne, hogy a rengeteg munka rövid időn belül meghozza a gyümölcsét, melynek köszönhetően egyre több helyen, köztük idehaza is bemutathatom a munkáimatˮ – tette hozzá a fiatal családanya. 

Nagykaposról Árvára 

Mivel a festőnő a rendőriskolában talált rá élete szerelmére, házasságkötésük után pedig férje szülőhelyén, egy árvai faluban telepedtek le, több száz kilométer választja el őt szeretett szülővárosától, Nagykapostól.

„Az itteni élet nem sokban különbözik a hazaitól, inkább az emberek mások. Megvannak a saját szokásaik és abból bizony nagyon nehezen engednek. Ezzel nálunk is volt némi gond, csak nagyon nehezen tudták elfogadni, hogy magyar nemzetiségű és református vagyok. Viszont az otthonról hozott tulajdonságaimból én sem engedek, büszke vagyok rájuk, így hát elfogadtak. Ettől még nem rossz emberek, csak mások. A falu, ahol élünk, nagyon csendes. Nagykapos nem egy nagyváros, de mégis időbe tellett, mire megszoktam az itteni, nyugodt környezetet. A faluban szinte mindenki katolikus, nincs olyan nap, hogy ne mennének templombaˮ – mondta Virgínia. Végezetül azt is elmondta, hogy bár most idejének túlnyomó részét az anyaság tölti ki, nem zárkózik el attól a gondolattól sem, hogy rendőrségi munkahelyére visszatérve, később csak festeni fog.

„Szeretem a munkámat, de számomra a festészet az, ami teljesen kikapcsol és megnyugtat. Én döntöm el, mit és hogyan festek, nincs aki helyettem húzza meg a vonalatˮ – zárta Šimánková Virgínia.