Ez gyökeres fordulat a korábbi időszakhoz viszonyítva, és ennek oka, hogy a két nagy tömb, a múltban akár egyedül is kormányt alakító kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség, valamint a szociáldemokrata SPD fokozatosan elhasználódott, mindkettő népszerűsége érezhetően megcsappant. Olyannyira, hogy ha esetleg újra összeállnának, amitől mindkét párt egyelőre hevesen elzárkózik, talán még az sem volna elegendő ahhoz, hogy többségük legyen a Bundestagban. A feszültséget fokozandó, az urnazárás utáni első prognózisok szerint a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták egyaránt 25-25 százalékot kaptak.

A mostani vokscsata nem csupán azért történelmi jelentőségű, mert 16 év után visszavonul a politikától Angela Merkel kancellár, aki a népszerűség terén simán veri mindhárom potenciális kancellárjelöltet. Hanem azért is, mert bármilyen végeredményt is hoz a választás, hetekig nem lehet majd tudni, hogy a következő 4 évben milyen összetételű kormány fogja irányítani Európa legnagyobb gazdaságát. A lehetséges koalíciók számát a szakértők 10-re teszik, felfordulástól, radikális irányváltástól azonban nem kell tartanunk. Ebből adódóan Merkel ügyvezetőként akár hónapokig is kancellár maradhat, ami a statisztika szempontjából lehet érdekes. Ugyanis ha késő őszig marad, akkor megdöntheti nagy elődje, Helmut Kohl rekordját a kancellári székben. Nagy kérdés, hogy a nagyjából 40 százaléknyi bizonytalan az utolsó pillanatban hogyan dönt. Talán éppen a bizonytalanok meghatározó aránya miatt napközben nem volt kiugróan magas érdeklődés a választóurnák iránt.

A döntésben fontos tényező lehet, hogy a németek nem szeretik a nagy változásokat, a heves kormánymozdulatokat, így a többség biztosan nem szeretné a koalícióban látni a markánsan baloldali Die Linkét. Emellett mindhárom kancellárjelölt és az őket indító pártok is kategorikusan kizárják a lehetséges együttműködést a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párttal. Egyébként a két legesélyesebb kancellárjelölt, a szociáldemokrata Olaf Scholz és a kereszténydemokrata Armin Laschet között nincs olyan markáns különbség, amely éles fordulatot feltételezne. Valójában mindketten Merkel örököseként próbálják tálalni magukat, ám furcsa módon ez éppen a szociáldemokrata Scholznak sikerül jobban, aki egyébként pénzügyminiszterként a jelenlegi kabinetnek a tagja.

Összességében a német szavazók stabilitásra vágynak, másrészt olyan vezetés kell nekik, amely nem csupán kezeli a válságokat, amiben Angela Merkel pompásan teljesített, hanem meg is oldja a gondokat. A Financial Times brit pénzügyi napilap egyébként éppen ezt látja a választás fő tétjének. A távozó kancellár higgadt kormányos volt, mindvégig fenntartotta a stabilitást és a jólétet, olyan viharos időszakban, mint a 2009-es gazdasági krízis vagy Görögország megmentése, továbbá a 2015-ös menekültválság, jól lavírozott. Azonban vannak területek, ahol Németország – ez különösen hangzik – nem igazán teljesít jól. Ide tartozik az ország viszonylagos lemaradása digitális területen, például az internet kimondottan akadozva működik, a kevésbé versenyképes közoktatás, a kormányzati határkörökben mutatkozó átfedések. Nos, a felsoroltak orvoslása és az Európai Unió biztos kezű vezetése már az új kancellárra vár.