Ha azt mondjuk, digitális lábnyom, sokan azt gondolják, ez egy modern kifejezés, és őket biztosan nem érinti. Pedig szinte nincs ember, akit ne figyelnének meg, akiről bizonyos cégek, rosszabb esetben állami intézmények, ne tudnának többet, mint amit feltétlenül tudniuk kellene. És ezek az adatok (nevezzük őket digitális lábnyomnak) az aranynál is többet érnek azoknak a vállalatoknak (intézményeknek), amelyek begyűjtötték őket. Kijelenthetjük, hogy akinek adata van, mindene van – és ezt (majdnem) mindenre képes is felhasználni.

Még mindig sokan hisznek az oltásellenes összeesküvés-elméletben, hogy a vakcinával valójában csipet ültetnek belénk és megfigyelnek bennünket. Az oltáscsip persze bődületes marhaság, de el kell keserítenünk azokat, akik attól tartanak, hogy valakik adatokat gyűjtenek róluk.

Ugyanis gyakorlatilag önként adnak át cégeknek megannyi személyes adatot. A digitális lábnyom alapján tudják, mikor mit vásároltunk, mi iránt érdeklődünk, mik a terveink, hova mennénk kirándulni, és a titkos, erotikus vágyak megfigyelése sem marad le a „megfigyelési” listáról.

Életünk már az online térben zajlik – lehet ez ellen harcolni, de nem érdemes. És ehhez még okostelefon, internet sem kell – vagyis hiába gondolják sokan, hogy a régi telefonjuk szinte veszélytelen – a valóság ennél sokkal kegyetlenebb…

Megfigyelnek mindent: mit és hol vásárolunk (bankkártyás fizetés), kivel, mikor beszéltünk (telefonhívások), kivel mennyit beszéltünk valamelyik csevegőappban (magánélet), milyen címszavakat kerestünk az interneten, milyen szállodát, repülőutat néztünk meg, és folytathatnánk. Mivel egyre többen a randikat is online szervezik, a nemi élet sem marad le a listáról. A készüléken a helymeghatározás szinte folyamatosan aktív, és azok a cégek, amelyek a nagy lazaságban megkapták az engedélyt, hogy kövessék a felhasználó mozgását, pontosan tudják, mikor merre járunk.

És akkor még csak a legálisan megszerezhető magánadatokról beszéltünk. Az olyan, utóbbi időben felszínre került kémszoftver, mint a Pegazus, még ennél is több információt gyűjt be áldozatáról. Bármikor lehallgathatja, nincs tabu (észrevétlenül kapcsolja be a mikrofont, kamerát, ott és azt rögzít, amit akar).

Hogy hova fajulhat a megfigyelés, adatgyűjtés, arcalapú felismerés, azt pontosan látjuk már a kínai rendszerben: A párt ma már pontosan tudja, ki mikor, merre járt, kivel találkozott, nyitott könyv mindenki élete. Bár az unió a GDPRszabályokkal igyekszik biztosítani a személyes adatok védelmét, a kiszivárgott hírek és a nagy technológiai cégek hozzáállása jelzi: ez csak részben fog sikerülni. Ha nem lehet legálisan, akkor majd titokban végzik az adatgyűjtést. Hiszen az így beszerezhető információk minden pénzt megérnek, még annak árán is, hogy időnként egy-egy ország hatósága kisebb-nagyobb összeggel bünteti emiatt a céget. A személyes adattenger ugyanis egyenlő a vagyonnal és a hatalommal. Mára kiderült, hogy az ingyenesen kínált platformokért nagyon nagyon árat fizetünk.

Újabb és újabb technológiák érkeznek – gondoljunk csak a mesterséges intelligenciára –, amelyek sok mindenre jók, de egyre biztosan: újabb és újabb adatokat begyűjteni, akár pozitív, akár semleges, vagy ha kell, negatív célra. A cégek, hatalomféltő politikusok, online bűnözők már dörzsölik a tenyerüket. Senki sincs biztonságban.