„Nagyon érdekes tapasztalat volt belelátni a MIDAS légkörébe. Érezhető, hogy szinte mindenhol ugyanazokkal a gondokkal, nehézségekkel küzdenek a szerkesztőségek, és ezt még nehezebbé tette a világjárvány. Csökkenő közösségek, fogyó előfizetők, zsugorodó oldalszámok, nehéz újságírói utánpótlás- nevelés, közönyös többségi társadalom. Ráadásul máshol is ugyanúgy késve került a lap a postai fennakadások miatt az előfizetőkhöz a pandémia idején, mint nálunk” – mondta Ibos Emese.

Az Új Szó Régió rovatának vezetője az oktatásügyről írott cikkeivel pályázott a díjra. „Sajnos, több sebből vérzik a szlovákiai magyar iskolarendszer. Akár a szlovák módszertanról, akár a történelemoktatásról beszélünk, akár a sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséről, számos terület van, ahol előre lehetne és kellene is lépni” – vallja a rovatvezető, aki tanári diplomával a kezében a Pátria rádiónál kezdte az újságírói pályát.

„Nagyon örültem, amikor gyakornokokat kerestek. Tetszett a hírek világa, izgalmas volt összeállítani egy-egy Krónikát. Ahogy mérlegelhettük, hogy mit tartunk fontosnak, és közvetíthettük a hallgatók felé. Ugyanez érvényes most az Új Szónál is. Itt kezdetben az oktatásügy felé terelődtem a belpolitikai rovatban. Mindig arra próbáltam figyelni, hogy azokat a nehézségeket, problémákat mutassuk meg, tárjuk fel az olvasóknak, amelyek mindannyiunkat érintenek. Azért, hogy a gyerekeinknek jobb legyen és az anyanyelvükön kaphassanak színvonalas képzést” – vallja a díjazott, aki pályázatába is az oktatásügyről írott cikkek közül válogatott.

Foglalkozott olyan kisiskolával, ahol a fennmaradásáért komoly harcot vívnak, miközben a legközelebbi magyar iskola harminc kilométerre van. Bemutatott más intézményeknek is pozitív példákat adó alapiskolákat, a tanítványokra nagy hatást gyakorló pedagógusokat. Átfogó elemzést készített a szlovákiai magyar iskolahálózatról, illetve arról, mennyire lenne szükség a hálózat racionalizálására.

„Azt gondolom, a demográfiai mutatók nem kedvezőek, csökken a diáklétszám, több magyar szülő szlovák iskolába íratja a gyermekét. Eközben hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha a magyar iskolahálózat a jelenlegi formájában is fenntartható lenne. Nyilván jobb volna, ha a szlovákiai magyar közösség önmaga tudatosítaná, hogy ez nem feltétlenül van így, és kidolgozná azt a fajta optimalizációt, amit a legjobbnak tart. Mielőtt végül felülről kényszerítenének rá egy elfogadhatatlan struktúrát. Ehhez széles körű összefogásra lenne szükség a szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a fenntartók és a politikusok részéről egyaránt” – vallja Ibos Emese.

Amikor szülőföldjéről, az otthonról hozott értékrendjéről kérdezzük, a Bodrogközt említi elsőként, ahol sok időt töltött gyermekkorában anyai nagyszüleinél, és Gömörországot, ahová most is gyakran hazalátogat. A vallásos neveltetés és a munkához való alázat köti össze mindkét szeretett tájegységet, ami egyaránt a szíve csücske. Csakúgy, mint az általa szenvedéllyel, nagy odaadással vezetett Régió rovat az Új Szóban. Nap mint nap átfogó képet adnak a hosszan elnyúló dél-szlovákiai régiókról, arra törekszenek, hogy olyan, magyarok lakta területekről is bemutassanak érdekes, különleges embereket, fontos eseményeket, amelyek távolabb vannak a frekventált nyugattól.

Hogyan lehet összetartani a gyakran különálló tömbökben élő felvidéki magyarságot? „Elsősorban az anyanyelvünkön, a kultúránkon, a vallásunkon, a hitünkön és az oktatáson keresztül, mert ebben éljük meg a mindennapjainkat” – vallja az Új Szó MIDAS-díjas rovatvezetője.