1. A vége. Bartis Attila 2015-ben megjelent regénye egy budapesti fiúról szól, akinek az ötvenes évek végén meghalt az anyukája, később pedig az apukája is. Míg éltek, temérdek szenvedést éltek át, amelyeket pedig nem, azokat ismerősöktől hallották. A fiú egyébként fényképez is, elsősorban női arcokat, nem mindennapi élethelyzetekben. A képeivel a regény végén kiállítást szerveznek neki New Yorkban, de ettől sem boldog. Gyakori jelenség, hogy ezt a könyvet elolvasva az emberek egy ideig semmi mást nem tudnak olvasni, mert az az érzésük, hogy minek.

2. A varázshegy. Thomas Mann világhírű regénye egy veszélyes könyv, hiszen azt üzeni nekünk, hogy ha valaki bemegy, meglátogatja egy ismerősét az idegszanatóriumban, nyugodtan ott maradhat vele egy darabig, hiszen biztosan nála is találnak majd valamit. Eszünkbe juthatna róla a régi kabarépoén is, hogy a pszichiáternél néha csak onnan lehet tudni, ki az orvos, és ki a páciens, hogy melyik oldalra nyílik az íróasztal fiókja. De nem fog.

3. Árvácska. Móricz Zsigmond kisregényével sokan kötelező olvasmányként találkoztunk az alapiskolában. Nyilván senkiben nem merül fel, hogy október derekán ismét elolvassa. Aki még nem olvasta, abban azért nem, aki pedig már olvasta, abban meg azért, mert emlékszik rá, hogy a kislánynak a kezére az apja parazsat tett, mert dinnyét lopott. Egyesek szerint érthetetlen, miért kell a régi paraszti világ szenvedéseivel megismertetni az alapiskolásokat, mások szerint érthető.

4. A Gulag szigetcsoport. Alekszandr Szolzsenyicin regénye sokkal, de sokkal szomorúbb, mint amilyen hosszú (pedig kitesz vagy ezerszáz oldalt). A világtörténelem egyik legszomorúbb epizódját dokumentálta, a szovjet lágereket, amelyek közül néhányba a szerző is eljutott. Megtudhatjuk belőle, mi mindenre képes emberrel az ember. Aki ilyenkor, őszidőben képes végigolvasni, és nem pusztul bele, az tekintheti úgy, hogy fel van vértezve az élet kihívásaival szemben.

5. A magyar helyesírás szabályai. Aki túl van Bartison és Szolzsenyicinen, ráadásul úgy érzi, képes szembenézni bárkivel és bármivel, felütheti A magyar helyesírás szabályai című kiadványt. Varázslatos dolgok derülnek ki belőle, például a mássalhangzók mennyiségi változásainak jelöletlenségéről. Ballag az ember az őszi falevelek között, és már éppen kezdene szomorkodni az elmúlás irreverzibilis folyamatának apropóján, amikor kinyitja ezt, és hirtelen megtudja, hogy ha a toldalékos szó belsejében, összetételi tagok vagy egymást követő szavak találkozásánál egy hosszú és egy tőle eltérő rövid mássalhangzó vagy egy rövid és egy tőle eltérő hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor a hosszú mássalhangzó az ejtésben jellemzően megrövidül. A helyesírás ezt a mássalhangzó-rövidülést nem veszi figyelembe, hanem – hogy a szókép állandóságát megtartsa – feltünteti a hosszú mássalhangzókat. Ennyi.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/41. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene