Lement kutyába a betörő, majd falatozni kezdett
Mészáros Richárd
2021. 10. 17., v – 09:39
A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő biztonsági szolgálat elfogói elmondták, hogy az ingatlan riasztójának jelzése alapján érkeztek a házhoz, ahol azt tapasztalták, hogy a bejárati ajtón kialakított kutyaajtó kerete le van törve. Az ablakokon benézve látták, hogy valaki a konyhában tevékenykedik. Felszólításukra – az éppen a hűtőben kutató – fiatalember végül kinyitotta az ablakot és elismerte, hogy ő nem a ház lakója. Az ittas férfi arra hivatkozott, hogy egy alkalmi ismerősével együtt mászott be a kutyaajtón, aki azt mondta neki, hogy a szülei házába mennek be éjszakára. Miután bejutott, egyből a konyhába ment, ahol éppen a hűtőben talált kolbászt és üdítőt fogyasztotta, amikor tetten érték. Rajta kívül azonban mást sem a biztonsági szolgálat munkatársai, sem a rendőrök nem találtak a lakásban.
A 19 éves hajdúnánási lakost a rendőrök elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezen a kutyaajtón mászott át az éhes betörő. (Fotó: police.hu)
Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint október 16-án 5 óra 40 perc körül betörés történt Győrben, egy Korányi Frigyes téri házba, amelynek elkövetőjét tetten érték. A kutyabejáraton át jutott el a hűtőszekrényig.