Ön gondolta volna, hogy ennek a kékségnek a legnagyobb európai gyártója véletlenül éppen a Duslo? – szólalt meg a sűrűsödő Duna menti ködben Ervin. Bandika elismerte, hogy ezt bizony sosem gondolta volna, még akkor sem, ha a hátát – véletlenül vagy szándékosan – vizes kötéllel csapkodják. Még jó, hogy nekünk véletlenül épp nem újabb, hanem régebbi típusú dízelmotor hajtja az autónkat, folytatta Ervin, majd hirtelen a fékre taposott, mert észrevett az úttesten egy azonosítatlan pihenő tárgyat.

Egy cukorrépa volt, amikor pedig ezt Ervin tudatosította, ismét a gázpedálra lépett. Bandika megkérdezte, miért nem álltak meg, ő ugyanis szívesen hazavitte volna az otthontalanná vált répát. Szerintem egyáltalán nem véletlen, hogy éppen elénk pottyant. Felszeleteltem volna az állatoknak. Vagy… készítettem volna belőle répaprizmát, illetve kockacukrot. Most ezekről mind le kell mondanom, mert maga hajt, mint a tatár, köszönöm szépen.

Ervin csak annyit mondott, hogy a cukorrépa nem azonos a takarmányrépával, ködben megállni pedig legalább olyan veszélyes, mint ködben autózni, úgyhogy a témát lezártnak tekinti. Aztán elkezdett beszélni egy Krisztián nevű ismerőséről, aki két éve nem iszik semmilyen alkoholt, azóta viszont nagyon sok cukortartalmú ételt fogyaszt. Sütemények, csokoládék, üdítők. Szerintem még a vasárnapi húslevesébe is cukorrépát aprít. Egyébként az benne a legérdekesebb, mármint ebben a Krisztiánban, hogy ha káromkodni akar, mindig azt a német szót mondja, hogy schmetterling. Mérgesen, engesztelhetetlenül. Schmetterling!

Bandika nem tud németül, úgyhogy megkérdezte, mit jelenthet ez a hangalakilag tényleg meglehetősen agresszív kifejezés, mire megtudta, hogy a schmetterling a németben nem más, mint a pillangó. Hát ez furcsa. De ha megnézzük, az angolok sem panaszkodhatnak – folytatta Ervin. Náluk a pillangó butterfly, ami sokak szerint teljes agyrém, hiszen azt jelenti, vajlégy. Vagy ha nagyon részrehajlóak vagyunk, akkor repülő vaj. Fogjuk ezt is a véletlenre?

Persze ez még mindig nem jelenti a világvégét, mint a dízelautókhoz való folyadék gyártásának leállítása. Bandika bólintott, mert együttérzett a dízelautók tulajdonosaival. Elmondta, hogy maga sem tudná, mihez kezdene egy olyan dízelautóval, amely Ad Blue híján az udvaron parkol. Ervin azonban erre is tudott egy pótmegoldást.

Nemrég egy ismerőse egy régi Ikarus autóbuszt hasznosított újra oly módon, hogy kiscsibéket nevelt benne. Másoknak brojlercsirkéi voltak, neki meg Ikarusz-csirkéi. Persze ez még akkor történt, amikor a fontos események nem történtek ennyire gyors egymásutániságban, mint manapság. Ervin szerint nem is az a legfárasztóbb, hogy hetente kétszer beköszönt a világvége, hanem hogy minden ugyanúgy megy tovább a világvégék után is.

Bandika letekerte az ablaküveget, és teleszívta a tüdejét első osztályú Duna menti köddel. Nem szabad túlságosan bízni a terveinkben, mert a véletlennek is megvan a maga logikája – idézte Petroniust, az első században élt római írót, majd kijelentette, hogy szereti a ködöt, mert növeli a véletlenekre alapozott biztonságérzetét.

A szerző a Vasárnap munkatársa