A negatív hangnemben írók három kivetnivalót találtak Enyedi Ildikó filmjében. Míg a főszereplő, Störr kapitány szerepét Gjis Naber holland színész alakítja, és francia és olasz színészek is szerepelnek a filmben, a történet angolul játszódik. Angol és amerikai kritikusok a színészek akcentusaira és a nyelvezet természetellenességére panaszkodtak, azzal, hogy inkább irodalmi, mintsem beszélt nyelvet hallani a filmben. Sokan morgolódtak a film hosszán – míg Rév Marcell kamerája vizuálisan gazdag, szemet gyönyörködtető néznivalót kínál, a film 169 perce meglehetősen lassú ütemben bontakoztatja ki az eseményeket. Harmadsorban pedig azt kifogásolták, hogy a sokkal érdekesebb női karakter ellenére Enyedi aránytalanul sok figyelmet szentel a férfi főszereplőnek.
Az első két kritikával most ne foglalkozzunk, hiszen ezek megítélése kulturális vagy egyéni ízlés kérdése. Míg angol anyanyelvűeknek valóban természetellenesnek hangozhat a nyelv, én például kimondottan élveztem Sergio Rubini olasz színész kemény akcentusát, aki Kodor, a minden hájjal megkent üzletember szerepét játssza, sőt, szerintem a nyelvi sokszínűség sokkal inkább tükrözi a húszas évek Európáját, mint a standard angol, és lévén hogy regényadaptációról beszélünk, az irodalmi színezetet is helyénvalónak éreztem. Ugyanígy van, aki értékeli azt, ahogyan a film két és fél órára lelassítja az időt – és nem szokatlan manapság az az alkotói szándék, hogy a mű kiragadja a nézőt a rohanó világból – mások hiányolhatják a történet gördülékenységet.
A harmadik kritikával azonban érdemes foglalkozni. A női karaktert, Lizzyt alakító francia Léa Seydoux elbűvölő, és nem elhanyagolható tény, hogy szépsége révén igazi filmcsillagalkat. A nemzetközi filmipar üdvöskéje lehet rövidesen (az új Bond-filmben is játszik), de Seydoux odafigyel arra, hogy művészi értékű, igényes alkotásokban szerepelhessen. Lizzy karakterét nagyon átgondoltan alakítja: egy végig titokzatos, érzéki francia nőt látunk. Sem Störr kapitány, sem pedig mi, nézők nem tudjuk eldönteni, boldog-e a férje mellett, és valóban szereti-e. Lizzy számára a játék fontos a szerelemben. Bonyolult személyiséget sejtünk, aki gazdag fantáziavilággal rendelkezik – ide azonban Enyedi nem enged betekintést, és az angolszász kritikusok ezt kifogásolták.
Annak fényében, hogy a filmvilág is szeretné felszámolni férfiközpontúságát, és ma már szerencsére egyre több női főszerepű történetet látunk a vásznon, ez az érv érthető. Enyedi Ildikó filmje azonban nem női narratívára formálja át Füst Milán regényét, hanem hűen a regényhez, a kapitány szemszögéből meséli a történetet. A film célzottan a férfi fejlődéstörténetét állítja a szerelmi kapcsolat középpontjába.
Enyedi értelmezésében Störr kapitány nem egy macsó személyiség, aki uralkodni szeretne feleségén, hanem modern férfi, aki bensőséges kapcsolatra vágyik, ám nem tudja, hogyan nyisson a nő felé. Ez az alkotói szándék már az elején feltűnik, ahogy a film lépésről lépésre vázolja a karaktert. Störr kapitány, aki kizárólag férfi személyzettel működő teherszállító hajókat vezet, érezhetően különbözik a nyers tengerészektől. Amikor pedig egy Lizzy nevére szóló rendőrségi levél miatt elmegy az őrsre, és kiderül számára, hogy Lizzy más férfivel volt az incidens során, a nő mentegetőzését megelőzve azt mondja feleségének, hogy az őrsön nem találták meg az aktát. Ebben a pillanatban válik egyértelművé Enyedi elképzelése a karakterről: Störr egyenrangú partnerként kezeli feleségét, és elsősorban megérteni szeretné őt. A két személyiség különbözősége az, ami megnehezíti a kapcsolatot. 
A kapitány egyenes ember, hiszen egy hajó kormányzása erős kezet és hajlíthatatlanságot kíván meg attól, aki életben akar maradni a zord hullámokon. A tengeren töltött hosszú, magányos órák visszahúzódóvá teszik, nem érzi magát jól társaságban. Lizzy ezzel szemben könnyed és játékos, a húszas évek boldog békeidőjének füstös kávézóit, parfümillatát, művészi Párizsát testesíti meg. A film már azért sem vonható párhuzamba az egyenjogúságért küzdő nő klasszikus narratívájával, mivel Lizzy – a kor szokásai szerint – nem keres pénzt, hanem a férje tartja el, és nem is szegül ellen ennek a társadalmi berendezkedésnek. Störr féltékenységét pont ez a bizonytalanság táplálja, hiszen nem tudja, Lizzy miért tart ki mellette – csak azért, mert eltartja őt, vagy mert valóban szereti?
Störr kapitány nem egy olyan férfialak, akinek a karaktere a múltba veszett volna. Épp ellenkezőleg, igencsak jogosultsága van annak, hogy a mai kor szellemében tanulmányozzuk őt. Gondoljuk csak végig: nem hasonlatosak a régi idők tengerészei, akik több hónapra voltak távol a világtól, azzal, ahogy ma eltompulnak az érzelmek a fiatal férfiaknál, akik személyes kapcsolatok helyett az internet világába menekülnek? Míg a testiséget értik, a személyes kapcsolatok hiányában faramuci módon állnak az érzelmek előtt. Hasonlóan azokhoz a tengerészekhez, akik itt-ott ellátogattak bordélyházakba, de valószínűleg fogalmuk sem volt arról, milyen egy férfi-nő kapcsolat, hogyan ismerjék ki a másikat, és mit tehetnek azért, hogy megtalálják a másik nemhez vezető utat. Störr kapitány történetében pont az az értékes, hogy nyitni szeretne a másik irányába. 
Ezért ilyen férfi fejlődéstörténetet legalább annyira fontos látnunk, mint a női emancipáció klasszikus narratíváját.