A Lomnici-csúcs a Gerlachfalvi-csúcs után az ország második legmagasabb csúcsa, egészen pontosan 2634 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Mivel a Tátra lábától nézve a Lomnici-csúcs emelkedik ki leginkább, nem meglepő, hogy az emberek sokáig azt hitték, valóban ez a hegycsúcs az ország legmagasabbja. Csak a 19. század közepén végzett mérések során sikerült meghatározni véglegesen, hogy az állítások tévesek, mert a Gerlachfalvi-csúcs 21 méterrel magasabb, egész pontosan 2655 méteres magasságban uralja a Tátra-hegység koronáját. Akik jártak már odafenn, azoknak biztosan egy életre szóló élményben volt részük, és ha még az időjárási is kedvező volt, akkor olyan látvány tárult eléjük, amilyen az országban sehol máshol.

Gyalog vagy felvonóval

A több mint fél évszázados kötélpályának köszönhetően bárki felmehet a csúcsra, persze akadnak olyanok is, akik gyalog vágnak neki, a Kőpataki-tótól (Skalnaté Pleso) azonban már csak hivatásos hegyi vezetővel kapaszkodhatnak fel. Aki mégiscsak a könnyebbik utat választja, annak nem kell tartania a magasságtól és a bezártság érzésétől sem, ugyanis a tátralomnici indulótól (Tatranská Lomnica) a Kőpataki-tóig egy szűkebb, majd félúttól egy valamivel tágasabb kabinban utazhatunk, a kőpataki állomás és a Lomnici-csúcs között viszont csak egy kabin közlekedik oda-vissza. Utóbbi egyszerre maximum 15 főt szállíthat. Bár az üzemeltető szerint a kötélpálya még szélsőséges időjárásban is teljesen biztonságos, a nagyobb széllökések már jól érzékelhetőek. Annak, aki mégis jegyet vált rá, azt javaslom, ne ezekre az apróságokra, hanem inkább a gyönyörű kilátásra összpontosítson. A felfelé vezető út mindössze nyolc percig tart, odafenn pedig átlagosan 50 percet tartózkodhatnak a látogatók.

Munka és szórakozás

A drótkötélpálya felső állomásának épületét úgy alakították ki, hogy később egy obszervatórium is helyet kapott mellette. A komplexumban eleinte csak egy meteorológiai állomást működtettek, annak ellenére is, hogy a Kőpataki-tónál lévő csillagvizsgáló alapítója, Antonín Bečvár javaslatára úgy építették meg, hogy később egy kupolát is elhelyezhessenek rajta. A Lomnici-csúcson 1940. október 1-jétől végeznek megfigyeléseket. Az obszervatóriumot a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Csillagászati Intézete működteti. Az itt dolgozó tudósok munkája a kívülálló számára nagyon érdekesnek, varázslatosnak tűnhet, hiszen ki ne akarna a felhők felett ébredni, reggelizni, dolgozni, ebédelni, majd megint dolgozni, egy rövid vacsorát követően pedig a nap végén gyönyörű naplementét nézni egy szikláról? Én is hasonlóképpen vélekedtem az ott dolgozók életéről, és épp ezért kértem engedélyt az SAV vezetésétől arra, hogy egy éjszakát a csillagvizsgálóban tölthessek, hogy betekintést nyerjek egy laikus szemszögéből különleges, a kutatók számára viszont csak egy átlagos munkanapba.

Érkezésemkor Ján Rybak asztrofizikus fogadott. Körbevezetett az állomáson, elmondta a szabályokat, mit szabad és mit nem, végezetül pedig azt a kupolát is megmutatta, amelyben 1962 óta egy speciális műszerrel, úgynevezett koronográffal vizsgálják a Napot. A berendezést 1970-ben egy újabb koronográffal egészítették ki, melynek köszönhetően napjainkban is két műszer teszi lehetővé a Nap legfelső atmoszférájának, a koronának és a napfáklyáknak egyszerre történő megfigyelését. Bár Rybák elmondása szerint a felhők feletti munka korántsem olyan romantikus, mint ahogy azt az emberek többsége elképzeli, nem egész két nap leforgása alatt mégis olyan pillanatokat kaphattam lencsevégre, amelyekről érkezésem előtt csak halvány elképzeléseim voltak. Mivel a Nap megfigyelése ideális körülmények, jó látási viszonyok mellett igazából napfelkeltétől napnyugtáig tart, a kupolában dolgozó kutatónak nagy odafigyelésre van szükségük. Azt hittem, hogy Rybakkal egész nap a koronográfról és a megfigyeléshez szükséges mesterségesen kialakított napfogyatkozásról, a napkitörésekről meg az azáltal okozott elektromágneses hullámokról fogunk beszélni, de nagyot tévedtem. Míg ő szinte egész nap a hatalmas teleszkóphoz kapcsolt számítógép képernyőjét figyelve végezte a kutatáshoz szükséges méréseket, addig én csendben álltam a kupola alatt és vártam, hogy valami érdekes történjen. Néha a Nap felé nézett, néha állított a berendezésen. Amikor kérdezni akartam, röviden annyit mondott: most dolgozunk, a kérdésekre este válaszolok. Amikor beesteledett, a kupolában dolgozó kutatóval az állomás konyhájában egy csésze meleg tea mellett végre hosszasan elbeszélgettünk. „Bár sokan talán bele sem gondolnak, de a Napnak óriási szerepe van a Föld és a rajta található élet működésében. A Nap igazából Földünk egyetlen olyan állandó hőés fényforrása, mely 4,5 milliárd éve működik és még legalább hatmilliárd évig ugyanígy fog működni. Egyszer elfogy a hélium- és hidrogéntartalma, a számítások szerint instabillá válik és növekedésnek indul, egészen olyannyira, hogy a Földet is elnyeli. Ez a laikus számára elképzelhetetlennek tűnhet, de ha belegondolunk, nem titok, hogy egyszer a Napnak is lejár az ideje” – nyilatkozta lapunknak Ján Rybak.

Napszél a Földön

A Napot egyelőre egyetlen berendezéssel sem sikerült közvetlen közelről megfigyelni vagy annak hőmérsékletét, felületének viselkedését megmérni és megfigyelni, a hipotéziseken alapuló számítások pedig gyakorlatilag csak találgatások. A Lomnici-csúcson elhelyezett koronográfok segítségével a kutatók a nap koronáján végbemenő kitörések megfigyelésével hajtanak végre pontos méréseket és számításokat. „A koronográf valójában egy olyan rendszer, melynek segítségével mesterséges napfogyatkozást hozunk létre. Ennek köszönhetően csak a Nap koronáját, laikusan fogalmazva a Nap kör alakú peremét látjuk. A Nap koronáján szabadul fel az az energia, mely igazából a belsejében keletkezik. A Nap felszíne feletti rétegek és az úgynevezett napkorona között van az a rész, ahol a szóban forgó kitörések keletkeznek. A napkitörésekből származó anyag, az úgynevezett napszél igazából az egész Naprendszert kitölti, a Földre is eljut, de ez az emberiségre ártalmatlan, ugyanis a mi bolygónk körüli napszél viszonylag ritka. Ha egy nagyobb napkitörésre kerül sor, a fotonok perceken belül elérik a bolygónkat, de a belőle eredő ionizált részecskéknek két és fél napba telik, mire elérik a Földet. Ezek már viszonylag nagymértékben befolyásolják a bolygónkon végbemenő történéseket. Egy erősebb napszél esetében az ionizált részecskék bolygónk mágneses mezejének köszönhetően az északi és a déli pólusra árnyékolódnak, mely a szemet gyönyörködtető aurora borealis nevű égi jelenségben, vagyis a sarki fényben mutatkozik meg. Ezek a napszelek bizony a telefonjainkat vagy a navigációs rendszereinket működtető GPS-hálózatot is képesek jócskán megzavarni, de képesek megrongálni például az űrben keringő műholdakat is” – részletezte a kutató.

Óriási adatmennyiség

Rybák szerint azonban nincs mitől tartani, a Nap kimondottan stabil állapotban van. Ettől függetlenül nagy szükség van a folyamatos megfigyelésre, még akkor is, ha a nap végén a Lomnici-csúcsról igazából sehova sem küldenek jelentéseket vagy riasztásokat. „Ha megfelelőek a látási és az időjárási viszonyok, akkor valójában napfelkeltétől napnyugtáig végezzük a megfigyelést és a méréseket. Az egész a rendszer felfuttatásával, a koronográf kalibrációjával, a gép üzemi hőmérsékletének elérésével majd a kupola megnyitásával történik. A távcsövek követik a Nap pozícióját az égbolton, mi pedig a berendezéshez kapcsolt számítógépek segítségével végezzük a méréseket. Egy munkanap elején először kiválasztjuk a napkorona azon részét, amelyet tudományos szempontból a legmegfelelőbbnek tartunk, és azt figyeljük a mérések folyamán. A kitörés általában a napfoltok helyén történnek, éppen ezért mi is ezekre a pontokra fókuszálunk. Ahogy említettem, mi nem adunk le sem riasztásokat, sem jelentéseket, hanem tanulmányokat készítünk, melyek a napkitörések keletkezésének előrejelzéséről szólnak. Mivel a Nap aktív és képes váratlan meglepetéséket okozni, állandó megfigyelés alatt tartjuk. Asztronómiai szempontból a műholdak még tökéletesebb megfigyelést tesznek lehetővé, de azok sokkal több pénzbe kerülnek, karbantartásuk, javításuk, módosításuk sem olyan egyszerű. A Nap koronájáról készült felvételeket megfelelően archiváljuk, és mivel egy nap alatt hosszú órákon át, percenként több digitális felvétel is készül nagy felbontásban, óriási adatmennyiségről, naponta több száz gigabájtnyiról beszélünk. Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi értelme van a kutatásnak, ha a Nap igazából több milliárd éve szinte változatlan. A válasz egyszerű: nem kizárt, hogy a hosszú éveken át tartó kutatásnak egy csúcspontja van, ha ez az egy csúcspont hozzájárul az emberiség megmaradásához és az egyetemes tudomány gazdagításához, akkor már biztos, hogy a munkába fektetett energia nem volt mindhiába” – zárta Ján Rybak.