Kína elutasítja a Covid-19 eredetéről folyó amerikai nyomozást
Hegedűs Norbert
2021. 10. 31., v – 13:09
„Akárhányszor is megjelenik ez a jelentés, és akárhány változatot gondolnak is ki, ez semmit sem változtat a jelentés teljességgel politikai jellegén és valótlanságán” – jelentette ki Vang Ven-bin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Kína korábban már határozottan ellenezte az augusztus végi összesített jelentésben szereplő következtetéseket – olvasható a külügyminisztérium által kiadott közleményben.
Hozzátette: az a tény, hogy a hírszerző ügynökségek a vírus eredetének kutatása közben lehallgatásokat alkalmaztak, „megcáfolhatatlan bizonyítéka” a politikai indíttatásnak. Egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel Kína „támadásával és beszennyezésével”.
A pénteken nyilvánosságra hozott dokumentum új változata annak a titkos jelentésnek, amelyet augusztusban nyújtottak be Joe Biden amerikai elnöknek, aki 90 napot adott a hírszerzésnek, hogy erőfeszítéseit megkettőzve magyarázza meg a világjárvány eredetét.
Az újabb változat szerint a hírszerző ügynökségek újabb információk nélkül nem lesznek képesek megállapítani, hogy a vírus állatról terjedt-e emberre, vagy laboratóriumból került ki.
A jelentés hangsúlyozza, hogy Kína együttműködésére is szükség van a vírus eredetének végleges megállapításához, és hozzátette, hogy Peking továbbra is akadályoz mindenfajta nemzetközi vizsgálatot.
A laboratóriumból való kikerülés elmélete szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus egy vuhani kutatólaboratóriumból kikerülve terjedt el. Ebben a dél-kínai városban kezdődött a járvány 2019 végén. Az elméletet azóta sem támasztották alá, és Kína többször is elutasította.
Peking vasárnap elutasította és „politikailag motiváltnak, valótlannak” nevezte az amerikai hírszerző szolgálatok által a koronavírus eredetéről pénteken nyilvánosságra hozott jelentést, és felszólította Washingtont, hagyjon fel a Kína elleni támadásokkal.