És nem is hagyományos értelemben vett zenei albumról van szó – legalábbis nem csupán arról. Jellemezhetném úgy, hogy egy történetet épít fel a lemez, azonban ez sem lenne teljesen helytálló. A dalokat és prózát is tartalmazó album szerkezete Mario Vargas Llosa egyik regényére emlékeztet. A Júlia néni és a tollnokban a fő narratív vonal rádiójáték-epizódokkal keveredik, és mindegyik történet különálló, azonban egy idő után fel-feltűnnek már ismert szereplők, akik előéletét korábbi történetekből ismerjük. Amikor új történetekbe lépnek át régi szereplők, az különleges vonzerőt ad a szövegnek, hiszen olvasóként már jól ismerjük őket és a titkaikat.

Így van ez a Grand Hotel Halmaherával is, mely a zenei albumon túl egy utalásokkal és átfedésekkel teli rádiójátékba lép át. Feltűnnek szereplők, akiket már ismerünk az előző dalokból, sőt, van olyan karakter is, aki a Lovasi-életmű korábbi szakaszából bukkan fel, és a lemez utal közismert személyekre is – de ezekre térjünk vissza később részletesebben.

A szereplőket a helyszín köti össze. Halmahera egy kultikus hely, egy üdülőközpont valahol az Adrián vagy még távolabb, de az is lehet, hogy üdülőközpontok archetípusa, ahova abban a reményben indul mindenki szabadságra, hogy egy hét erejéig ott majd minden jobb lesz, mint itthon. Halmaherán a tenger mögött bukik le a nap, és a naplementét követően az üdülővendégek hajnalig táncolnak a homokos tengerparton. Halmahera, ahogy a reklám hirdeti, maga a mennyország. És hogy mi a mennyország? Az album szereplői számára mindenkinek kicsit más, egy dolog azonban összeköti őket: a hit, hogy lesz még szebb és jobb annál, ami van.

„Most éppen szabadságra mennek a népek / A szabadság az fontos, tényleg / Az egész világ megy, hogy máshol legyen / Boldog,” indít elégikus hangnemben és melankolikus dallamvilággal az Adriatika, az album első dala, megalapozva a lemez fanyar humorát (technikailag a második, mivel az első szám valójában egy félperces próza, egy reklám-szöveg Halmaheráról, melyet a Spotify és a YouTube persze zeneszámként értelmeznek). Gurul az autó az Adriára le, vetíti elénk a dal, „Alig használtad lefelé a féket / Mint akinek nincs több szabadsága” énekli Lovasi. A lemez egyszer sem utal a világjárványra, ám az irónia könnyen párosítható azzal a kérdéssel, amit minden bizonnyal sokan feltettünk magunknak az elmúlt időszakban: hogy miért kell vészhelyzet idején ellepnünk a tengerparti üdülőközpontokat? Miért nem tudunk lemondani az utazás luxusáról, amikor azzal magunkat és másokat is veszélyeztetjük? Szinte tapintható a szarkazmus, mikor a dal azt mondja, hogy: „Az Orbán is most van ott egy hetet / Neki is ott van a  szabadsága / Nekünk is ott van a szabadságunk / Micsoda pompás időket találunk / Megélni.”

Az elvágyódás az, ami összeköti ezeket a szereplőket – annak lehetősége, hogy az utazás során elfeledkeznek a hétköznapok gondjairól, arról a világról, amit maguk mögött hagynak. Halmahera karakterei alapvetően boldogtalanok, mindenkivel történtek rossz dolgok, és „annyi mindenre nem szabad emlékezni” ahhoz, hogy valaki jól érezze magát. Van, aki a szeretőjét viszi Halmaherára, ahol sosem fogy el a Campari-dzsúsz, de van olyan is, aki már örökre ott maradt, mert Halmaherán senki nem faggatja az elrontott szerelmi életéről. És ott a takarítónő, akinek a takarítás csupán hobbi, fő foglalkozásként a vendégek viselkedésének tanulmányozását űzi. A takarítónő visszatérő alakja egyre árnyaltabb személyiséggé kerekedik és egyre fontosabb szerephez jut a történetben – de hogy miért is lesz éppen ő Halmahera kultikus alakja, csupán a lemez végén derül ki.

Orbán és Mészáros Lőrinc említésével az Adriatika csupán pedzegeti a politikai hátteret, az Ából Bébe című dal viszont Lovasitól egészen szokatlanul nyílt hangnemben mondja ki, hogy a vágyott világ sokak számára egy olyan hely, ahol politikai igazságosság uralkodik. Lovasi ezt a világot az út végén, Bében helyezi el, azt ígérve, hogy ott majd nem a NER rendszere irányít, ott majd nem rémisztenek Soros Györggyel, hanem „Bébe’ lesz az igaz ember boldogsága.” Míg Ában a The Winner Takes It All szól, Bében „mindnek az Imagine a csengőhangja” énekli Lovasi, aki a dalcímutalásokkal lényegében finoman jelzi, hogy a politikailag korrektebb világ képe csupán egy elképzelés, egy utópia. És talán nem több mint illúzió.

Jutka karakterét a Kispál és a Borz idejéből ismerhetjük, a zenekar azonos című dalából, ahol Jutka átúszott a folyón. Jutka annak idején az első öt Kispál-dal között született, most az ő karaktere lett továbbgondolva és beillesztve a Halmahera világába. A Jutka 2-ben egyébként Kispál András gitározik, aki hosszú szünet után dolgozott együtt Lovasival. Ám a lemez ezen felül is sok kitekintést tesz a magyar zene világába, melyek ugyanolyan örömöt okoznak, mint a visszatérő szereplők. Például a Mennyország 2 című dal a Villa Negra dallamára épül, míg a Hallod-e, babám címűben feltűnik „a Quimby limuzinja”, mely után „rögtön jön a mienk / a mienk simán kanyarodik / az övé csúnyán kileng”, de Cserháti/ és Cseh Tamás-utalást is találunk a lemezen.

Halmaherába azok menekülnek, akik ebben a világban nem boldogok. Vagy azért, mert mással akarnak azok lenni, mint aki nekik megadatott, vagy azért, mert nem képesek a pillanat boldogságát átérezni, és minduntalan valami örök érvényű után epekednek, és sokan pedig azért, mert igazságtalannak érzik a világot, amiben élnek. A máshol levés vágya még megvalósítható, ám a lemez egy dekadens világ hangulatát idézi, az utolsó mámoros pillanatot festi meg a végső romlás előtt, amikor még megengedhetjük magunknak, hogy elutazzunk pusztán azért, hogy egy pillanatra boldogabbak legyünk, és még azt is hisszük, hogy mindezt megérdemeljük. Az a pillanat ez, amikor már olvadnak a gleccserek és emelkedik a tengervíz („A sarki jégből olvadt tenger” motívuma az Ából Bébe című dalban jelenik meg). Ki tudja, meddig engedhetjük meg magunknak az elvágyódás luxusát.