Kész tervekkel fejlesztenék Kolont
Vataščin Péter
2021. 11. 09., k – 10:01
A zoboralji falu – szomszédaihoz hasonlóan – festői környezetben fekszik a Tribecs lábánál. A nyitrai agglomeráció hatása több módon érződik, ami legalább annyira áldásos, mint megterhelő. A koloniak leginkább a megyeszékhelyen vállalnak munkát, Aranyosmarótnak vagy Verebélynek már nincs olyan szerepe, mint a múltban. A legnagyobb koloni munkáltatónak a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemhez tartozó Főiskolai Mezőgazdasági Vállalat iskolabirtoka számít, ahol tudományos kutatásokat is végeznek, s az alkalmazottak között 20 falubelit is találunk.
A Kolon körüli tájat minden túlzás nélkül lehet idillinek nevezni
Megvalósult és kész tervek
Balkó Róbert (Szövetség) polgármesterrel az önkormányzati hivatalban találkoztunk. Az önkormányzat helyzetéről és terveiről beszélve elmondta, idén nem igazán volt túl sok olyan állami pályázati kiírás, amelyre igényt tarthattak volna. Ugyanakkor gyakorlatilag kész projektterveik vannak, amelyekre azonnal tudnak forrásokat kérni, ha találnak a fejlesztési elképzeléseiknek megfelelő felhívást. Mivel a leadási határidők szűkösek, igyekeznek ilyen téren is lépéselőnyben lenni. Minél hamarabb szeretnék az önkormányzatnak is helyet adó épület energiahatékonyságának növelni hőszigeteléssel, ablak- és radiátorcserékkel.
A közelmúltban a tájház, illetve falumúzeum belseje, valamint udvara újult meg. Újraindították a koloni könyvtárat is, amely közösségformáló szerepet is szánnak. Vezetője, Hodulík Lívia muzeológiai szakember, s hozzá tartozik a falumúzeum is.
A polgármester azon a véleményen van, hogy önkormányzat és lakosság között folyamatosan konstruktív viszonynak kell lennie: „Itt nem arra gondolok, hogy állandóan simogassuk egymást, hanem hogy a közösségben megfogalmazott gondolatok, ötletek, elképzelések az önkormányzati tagokon keresztül megjelenjenek a döntéshozatalban is”.
Fejlődött az óvoda
Kolonban egy igazgatóság alatt működik az óvoda és az alapiskola is. Utóbbinak magyar tannyelvű alsótagozata van csak. A szlovák szülők a szomszédos Gímesre viszik a gyermekeiket, ám az önkormányzat szeretné újraindítani a szlovák tannyelvű oktatást is a kisiskolások számára. Idén az óvoda bővítését is elvégezték, már 52 gyerek látogatja azt a korábbi 35 helyett. „Szerettünk volna minden beérkező igénynek eleget tenni. Elfogadtuk az összes kérvényt“ – hangsúlyozza Balkó Róbert, aki szerint erre nem a kötelező óvodalátogatás miatt került sor. Gyakorlatilag a korábban kiürült iskolai termeket alakították át óvodai célokra.
A helyi alapiskola és óvoda főépülete. (Fotó: koloni alapiskola és óvoda)
Átvészelték a járványt
Kolonban a szlovákiai átlaghoz képest nem volt sem súlyosabb, sem könnyebb a járvány lefolyása, s ami a legfontosabb: nem tapasztaltak a szokottnál sokkal több elhalálozást. Gócpontok leginkább családokon belül alakultak ki, s Balkó Róbert úgy látja, az antigénes szűrések, a karantén és az óvintézkedések alapján ki tudták szűrni és meg tudták állítani a fertőzési láncokat. A gyorstesztekkel végzett folyamatos szűréshez „jó csapatot” sikerült összeállítaniuk a koloni szakemberekből.
„A járványnak az az egyik pozitív hozadéka, hogy több lakosunkat sikerült rávennünk, illetve ők találták meg azt a lehetőséget, hogy eletronikus úton kommunikáljanak velünk” – mondja a településvezető, majd emlékeztet arra is, hogy bevezettek egy ingyenes, sms-alapú kommunikációs rendszert, így közvetlenül a lakosok mobilszámaira küldenek aktuális üzeneteket a község eseményeiről.
A járvány nem ütött lyukat a községi költségvetésen, s ami a részadók 7-8 %-os csökkenését illeti, aztán a gazdasági klíma alakulásának számlájára írják.
Zoboraljai brand?
Ottjártunkkor az októberi színek ha lehet, csak még jobban kiemelték a környék megkapó mivoltát, amely a természeti szépségeken túl bőven kínálhat mást is, kezdve a történeti nevezetességektől egészen a gasztroturizmusig. Az adottságok Balkó Róbert szerint is megvannak, ám ezidáig még nem sikerült hozzá kialakítani egy átfogó, zoboralji turisztikai koncepciót. Van betöltendő űr is bőven, hiszen például Kolonban az érdeklődőknek nincs hol megszállniuk, s nem működik étterem sem. Más téren azonban már kész „termékek” állnak rendelkezésre, ilyen például a szentivánéji borút a faluban, ahol a látogatók már GPS-navigációval közlekedhetnek a pincék között. Egy készülő szlovákiai zarándokút kerékpáros útvonala is érinteni fogja Kolont.
A mintegy 1600 lakosú zoboralji falu eddig jól vészelte át a járványt. A térségben bőven van turisztikai potenciál is, ám egyelőre hiányzik az az „ernyő”, ami összefogná a települések kínálatát.