Covid-19 helyzet keleten: jutalom az oltásért, egyre több a fertőzött gyerek, bővülnek az oltópontok
Németi Róbert
2021. 11. 12., p – 15:11
Mivel az ország más térségeihez hasonlóan sajnos a keleti országrészben sem jobb a helyzet, a Covid-19 néven ismert vírus elleni harcot egy újabb oltási kampánnyal próbálja megerősíteni a megye Kassa város önkormányzatával karöltve. November kilencedikétől a mai nap végéig (november 13., szombat) minden érdeklődő számára lehetőséget kínálnak a védőoltás felvételére, éppen ezért a város öt frekventált helyszínén úgynevezett rögtönzött oltópontokat alakítottak ki. A szóban forgó helyszíneken nemcsak az oltásra van lehetőség, az érdeklődők az oda kirendelt szakemberekkel elbeszélgethetnek az oltást illető tudnivalókról. Ezeken a helyszíneken az egyadagos Janssen vagy a Pfizer/BioNTech vakcinával zajlik az oltás, a mai nap folyamán (szombat) reggel kilenctől déli tizenkettőig a Kassa-Észak városrészben található Mier áruház mellett várják az érdeklődőket.
Fertőzött gyerekek
A Kassai Egyetemi Gyermekkórház e heti jelentése szerint sajnos a koronavírussal fertőzött gyerekekből is egyre több van a megyében. „Míg szeptemberben mindössze 11 kornavírussal kezelt gyereket regisztráltunk a kórházban, az elmúlt hónapban ez a szám már 33-ra emelkedett. Az elmúlt napokban legalább 11 fiatal pácienst és további 3 kísérőt ápoltunk a fertőző osztályon, mindegyikük állapota stabil. Eddig szerencsére egyetlen páciensnél sem volt szükség a lélegeztetőgépek alkalmazására” – derült ki a Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) mellett működő gyermekkórház vezetésének nyilatkozatából. A kórház tájékoztatása szerint a gyerekkorú páciensek legtöbbjénél a légzési nehézségek, a köhögés, a láz és a mellkasi fájdalom jelei mutatkoztak. „A kórházban létrehozott oltóközpontban az elmúlt két és fél hónapban legalább 1004 12-17 év közötti gyerek kapta meg a Pfizer típusú vakcinát, e hónap elejétől pedig már az 5-11 éves korúak oltását is elkezdtük” – derült ki a kórház tájékoztatásából.
Megjutalmazott oltottak
Mivel a jövő héttől fogva a Rozsnyói járáson Kassa megye mindegyikét besorolják a fekete járások listájára, s ezáltal számos vállalkozás működését szigorú megszorítások fogják nehezíteni, a Kassa Megyei Önkormányzat is segítő kezet nyújtana a járványhelyzet miatt kialakulóban lévő gazdasági következmények enyhítésében. „Arra szeretném felhívni a megyében működő vállalatok vezetőit, hogy amennyiben kedvezményekkel vagy más előnyökkel szeretnék segíteni a beoltottakat, csatlakozzanak a kezdeményezésünkhöz. Mivel az utóbbi hetek során számos vállalkozó is megszólított minket azzal, hogy ilyesfajta segítséggel szeretnék motiválni a lakosokat az oltásra, egy olyan rendszert szeretnénk kialakítani, melynek segítségével a lakosok átlátást kaphatnak a vállalkozók által nyújtott kedvezményekről és egyéb előnyökről” – tolmácsolta az Új Szónak Rastislav Trnka megyeelnök szavait Anna Terezková szóvivő. A rendszerbe való bekapcsolódás iránt érdeklődő vállalkozók jelentkezését az info@preodmenu.sk e-mail címre várja a megyei hivatal.
A rohamosan romló járványhelyzet és a betegek növekvő száma miatt sajnos Kassa és a Kassa-vidéki járás sem maradhat le a feketelistás besorolásról. Mivel a kórházakban már a fiatalkorú páciensekből és a felnőttekből is egyre több van, a vírus elleni harcot a megyei önkormányzat a beoltottak megjutalmazásának hozzájárulásával szeretné segíteni.