A kórházak leterheltségéhez kötik a korlátozások szigorítását Németországban
Mészáros Richárd
2021. 11. 18., cs – 23:22
A korlátozások szigorításának – javuló járványhelyzet esetén lazításának – alapja az úgynevezett hospitalizációs ráta, amely azt mutatja meg, hogy a megelőző hét napon százezer lakosonként mennyien kerültek kórházba az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19).
Ha a mutató három fölé emelkedik egy tartományban, a helyi kormány bevezeti az úgynevezett 2G-szabályt, amelynek elnevezését két szó, a beoltott és a gyógyult német megfelelőjének (geimpft, genesen) kezdőbetűjéből képezték. Ez a szabály előírja, hogy csakis a Covid-19 elleni védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok pedig friss negatív vírusteszt birtokában sem.
Ha a mutató meghaladja a hatot, a 2G-plusz-szabály alkalmazandó, miszerint a beoltottak és a gyógyultak friss negatív lelettel vehetnek részt a zárt terekben zajló közösségi életben.
Amennyiben a mutató kilenc fölé emelkedik, a tartományok alkalmazhatják a fertőző betegségek elleni küzdelemről szóló törvényben felsorolt eszközök mindegyikét, például azt, hogy tiltsák vagy korlátozzák a szabadidős, kulturális és sportrendezvényeket, a gyülekezést, a belépést az egészségügyi létesítményekbe, a szeszes italok árusítását és nyilvános fogyasztását és a felsőoktatási intézmények működését.
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a hospitalizációs ráta a 16 tartomány közül 12-ben három felett van – a legnagyobb terhelés alá került Türingiában már a 18-at is meghaladja – , így az ország legnagyobb részén bevezetik a 2G-szabályt.
A tartományi kormányfők és az ügyvezető szövetségi kormány vezetői abban is egyetértettek, hogy a munkahelyeken, valamint a helyi és a távolsági közösségi közlekedésben az első háromnál sokkal erősebb és mind magasabbra csapó negyedik hulláma miatt a hospitalizációs rátától függetlenül alkalmazni kell az úgynevezett 3G-szabályt – amelynek elnevezése a beoltott, gyógyult és tesztelt (getestet) szavak kezdőbetűiből áll –, miszerint az oltatlanoktól friss negatív leletet kell megkövetelni.
A kancellári hivatalban tartott tanácskozáson közös álláspont volt az is, hogy el kell érni az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók oltási kötelezettségét, és fel kell gyorsítani az oltási kampányt, különösen az emlékeztető oltások beadását.
A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt csütörtökön módosította a szövetségi parlament (Bundestag) a következő szövetségi kormány megalakítására készülő pártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – képviselőinek támogatásával. A reform révén november 25-től megszűnik a kivételes jogrend, amelyet felhatalmazta a szövetségi kormányt és a tartományi kormányokat, hogy törvényhozási hozzájárulás nélkül vezessenek be járványlassító intézkedéseket.
A csütörtöki megbeszélés után tartott tájékoztatón Angela Merkel ügyvezető kancellár jelezte, hogy rosszallja a kivételes jogrend kivezetését. Mint mondta, számára „egyáltalán nem belátható”, hogy az eddigi legsúlyosabb járványhelyzet közepette mi szükség volt erre. Arról is szólt, hogy a védekezés új keretrendszere, azaz a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény megreformált változata, nem biztosít elég eszközt ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához szükséges mértékben lassítsák a járványt.
A negyedik hullám erejét jelzi a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön ismertetett kimutatása, miszerint egyetlen nap alatt 65 371 új fertőződést regisztráltak, bő 20 százalékkal többet a legutóbbi rekordnál, az egy nappal korábban feljegyzett 52 826-nál. Ezzel 5 195 321-re emelkedett a járvány tavaly tavaszi kezdete óta regisztrált fertőződések száma. A Covid-19-cel összefüggésben 264 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 98 538-ra emelkedett.
Az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher mértékéhez kötik a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban az ügyvezető szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek csütörtökön kidolgozott terve alapján.