Erős földrengés rázta meg a Perut
Hegedűs Norbert
2021. 11. 28., v – 18:26
A perui polgári védelem szerint legalább két ember megsebesült, hetvenöten maradtak fedél nélkül. Halottakról nem érkeztek jelentések.
A földrengést az ország középső részén fekvő fővárosban, Limában, és a szomszédos Ecuador déli részén is érezni lehetett.
A Perui Geofizikai Intézet (IGP) földrengéskutató központja szerint a földrengés fészke 131 kilométerre a földfelszín alatt, az epicentruma pedig Condorcanqui tartomány székhelyétől, Santa María de Nievától 98 kilométerre volt. A város gyéren lakott területen fekszik, főként őslakosok élnek a Nieva folyó két partján épült településen.
A földmozgást Dél-Amerika harmadik legnagyobb országának északi és középső részében, a fél ország területén érezni lehetett.
A földrengés legalább két ecuadori tartományban megrongálta az infrastruktúrát – közölte Guillermo Lasso államfő.
Az amerikai szökőár előrejelző hivatal nem adott ki cunamiriadót a földmozgás után.
A csendes-óceáni tűzgyűrűn fekvő Peruban évente legalább négyszáz lakosság által is érzékelhető földmozgás történik.
2007. augusztus 15-én egy 7,9-es erősségű földmozgás, amelynek az epicentruma az ország középső partvidékén volt, a Limától délre fekvő Pisco kikötőjét rázta meg, és 595 emberéletet követelt.
Hét és feles erősségű földrengés rázta meg vasárnap a Peru északi részén fekvő, eldugott Amazonas megyét, ketten megsérültek, több épület összedőlt.