Ez a 2021-es év szava a Merriam-Webster cég szerint…
Balaskó Réka
2021. 11. 29., h – 08:53
A 2021-es év szava már 2020-ban is előkerült, de igazából csak ez évben vált a mindennapi párbeszédek részévé.
A Merriam-Webster cég a kitüntetést valódi személyek internetes keresései alapján osztja ki, és szakértők állapítják meg azt.
A cég online értelmező szótárában a nyertes szóra vonatkozó keresések 601 százalékkal nőttek 2020-hoz képest – írja a Denník N.
A 2021-es év szava, pedig nem más mint a „vakcina”.
„A »vakcina« nem egyik napról a másikra vagy egy világjárvány miatt született. Az első ismert használat 1882-ben történt. Eredetileg a himlő elleni vakcinára vonatkozott” – mondta Sokolowski.
(br, Denníkn)
Ez a szó egész évben nagyon gyakori volt – mondta cég lexikográfusa Peter Sokolowski. Ön kitalálja, melyik szóé lett a díj?