Zöldet kaptak az iskolai egészségügyi dolgozók
Bugár Anna
2022. 01. 18., k – 18:02
A Szlovák Nővérkamara üdvözölte a döntést, és rámutatott, a fejlett országokban már bevált az iskolai nővérek alkalmazása. A jogi háttér adott, a kivitelezéssel kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül.
Az iskolatörvény módosításáról szóló javaslatot Jana Žitňanská parlamenti képviselő nyújtotta be, december 10-én, az emberi jogok világnapján 83 szavazattal hagyták jóvá a kezdeményezést a parlamentben. A beterjesztő érvelése szerint a szülők évek óta kérvényezték, hogy az iskolákban legyenek nővérek, akik szükség esetén gondoskodnak gyermekükről. Elsősorban a krónikus betegségben szenvedő tanulóknak fontos, hogy a szakképzett munkaerő jelen legyen az iskolában. Jelenleg ugyanis gyakran előfordul, hogy nem tudják megoldani például az orvosság adagolását, s emiatt a szülőnek be kell menni az iskolába beadni a szükséges gyógyszert a diáknak.
Kisebb teher a szülőn
Az egészségkárosodott gyermekek szüleit tömörítő platform aktívan bekapcsolódott a javaslat támogatásába, a közösségi oldalon olvasható bejegyzésükben kiemelik, a változásnak köszönhetően nem kell attól tartaniuk, hogy az egészségügyi problémára hivatkozva elutasítja őket az iskola. Hangsúlyozták, így nemcsak teljes állású munkát tudnak vállalni, de ami ennél is fontosabb, gyerekük részt vehet a tantermi oktatásban.
A pedagógusok értelemszerűen nem rendelkeznek a szükséges képzéssel ahhoz, hogy vállalni tudják a felelősséget a diák egészségügyi állapotáért. Ha hajlandóak is lettek volna például beadni a szükséges inzulint, vagy éppen kimérni az előírt ételadagot, a jogi felelősség elriasztotta őket. A törvénymódosítás lényege, hogy az orvosok, nővérek, szülésznők és mentősök egyaránt vállalhatnak munkát az alapiskolában és az óvodában.
Žitňanská felhívta a figyelmet, az egészségügyi dolgozók kizárólag a szakterületükön belül tevékenykedhetnek, és olyan feladatot láthatnak el, amelyhez előzetesen írásos beleegyezését adta a szülő. Az iskolai nővér feladatköre azonban bővíthető, szerepet kapnak az egészségtanban, valamint a járvány okozta mentális betegségek megelőzésében. A Szlovák Nővérkamara már évek óta szorgalmazza az iskolai nővérek alkalmazását Szlovákiában. Hangsúlyozták, a környező országokban már egy jól felépített rendszerről van szó, ami nálunk egyelőre hiányzik.
Nővérhiány
A módosításnak több gyenge pontja is van – a világjárvány kellős közepén lépték meg, azt követően, hogy a szakértők rendszeresen akut nővérhiányra figyelmeztetnek. Ha beválik az elképzelés, és a kórházak helyett inkább az iskolák mellett döntenek a nővérek, akkor az egészségügyi ellátási rendszer még gyorsabban kerülhet mély gödörbe. Abban az esetben, ha nem sikerül biztosítani az egészségügyi dolgozók jelenlétét a tanügyi intézetekben, nem kerültünk közelebb a probléma forrásának megoldásához, és a szülők továbbra is cserben hagyva érezhetik magukat.
Žitňanská a TASR hírügynökség által készített interjúban azt nyilatkozta, nem gondolja, hogy az egészségügyi dolgozó számára létrehozott pozíció az iskolákban apokalipszist eredményezne a kórházakban. Hozzátette: az, aki, távozni akar a kórházból, de maradna az egészségügyben, gyakran inkább külföldön vállal munkát. Úgy véli, ennél jobb megoldás, ha inkább Szlovákiában maradnak és gondoskodnak az iskolásokról. Állítja, jó lehetőség, ha valaki anyasági szabadság után szeretne visszatérni a munkaerőpiacra, vagy pedig azok számára is, akik közelítenek a nyugdíjkorhatárhoz, s a kórházban megkövetelt tempó már túlságosan megterhelő. Mindemellett felmerül a finanszírozás kérdése is, a Markíza televízió értesülései szerint az állam az uniós helyreállítási alapból 50 ilyen pozíció fenntartását támogatja.
A témával kapcsolatban felkerestük az oktatási tárcát, illetve Žitňanskát is, lapzártánkig azonban nem érkezett válasz.
Az orvosok és nővérek már az iskolában is elláthatják a gyerekeket – január 15-én életbe lépett a törvénymódosítás, melynek köszönhetően az oktatási intézmények helyben biztosíthatják az egészségügyi felügyeletet a diákok részére.