A gyerekagresszivitás súlyos társadalmi probléma, amely felett nem szabad szemet hunyni, bagatellizálni. A bántalmazás szó eleve negatív érzelmeket keltő kifejezés, hiszen a jelentése rengeteg szenvedést rejteget, melyek az embert egész életében végigkísérhetik, megbélyegezhetik.

Poénkodás és zaklatás

Különbséget kell tenni a mindennapos veszekedések, poénkodás, gúnyolódás és a súlyos konfliktusok között. Minden eset egyedi, és annak megítélésében, hogy súlyos vagy nem súlyos konfliktus alakult-e ki, a legfontosabb szempont, hogy a konkrét eset résztvevője azt hogyan éli meg. Pszichológusok szerint zaklatásról akkor beszélünk, ha a diákot ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek teszi ki egy vagy több diák. A zaklató és az áldozat közti erőviszony egyenlőtlen, a zaklató fölényben van. A zaklatás három alapvető típusa a verbális agresszió, a fizikai agresszió és a szociális bántalmazás (kiközösítés). Ezenkívül napjainkban egyre gyakoribb az úgynevezett cyberbullying (kiberzaklatás), vagyis a modern eszközökön keresztül (mobiltelefon, internet) végrehajtott zaklatás.

Erőszakos viselkedés

„Az agresszív viselkedés vagy zaklatás világosan mutatja, hogy valami hiányzik, amire szükségünk van. Csak a kiegyensúlyozott ember, aki maximálisan önmaga lehet, nem erőszakoskodik. Önmagában az agresszivitás nem feltétlenül rossz. A hosszabb ideje be nem teljesült vágyak és szükségletek – a befogadás, a biztonság, a támogatás, a barátság, a kapcsolatok, a dolgok értelmének – a hiánya teszik pusztító tűzhányóvá. Alapvetően a dolog nagyon egyszerű: elég, ha a szülők feltétlenül szeretik a gyerekeiket, megértést tanúsítanak irántuk, és mindig képesek önmaguk lenni. De ehhez az kell, hogy több időt töltsenek együtt, beszélgessenek, oldják a konfliktusokat, meséljenek egymásnak az érzéseikről és arról, mit hogyan élnek meg” – magyarázta Viktor Križo pszichológus.

Az agresszivitás kialakulása

A bántalmazás általában olyan csoportokban alakul ki, ahol nagy a versengés (jó jegyekért, teljesítményért, csoporton belüli pozícióért), ahol alacsonyak a gyermekek szociális-empátiás készségei, nincs tolerancia és együttműködés. Az agresszió formája és mértéke nemcsak azokon a gyermekeken múlik, akik bántalmazók, hanem magán a csoporton is, amely hagyja az agresszió elfajulását és az agresszorok uralmát – ahol nincs egy, az agressziót elutasító norma.

Viktor Križo szerint az agresszor kifejezés nem szerencsés, mert lényegében mindenki lehet agresszor: azok is, akik a sikanírozást nyomásgyakorlással, moralizálással és büntetéssel oldják. „Szakértők szerint minden, amit nem a szeretet, hanem valami más motivál, erőszaknak minősíthető” – tette hozzá Križo.

Mit tehet a szülő?

Azokban a családokban szoktak problémák kialakulni, ahol túl sok vagy túl kevés szabály van, és ha a következetlenség miatt értelmüket veszítik. A szülők legyenek egységesek a nevelésben, és ne hagyják magukat érzelmileg zsarolni! Ideális esetben a szülő a gyermeke barátja, de közben tekintélye is van. Rendszeresen beszéljük meg, mi zajlik a családban! Tervezzünk be közös programokat, kirándulásokat, színházi előadást, mozit! Nyilvánítsuk ki a szeretetünket csemetéink iránt: naponta öleljük át őket, és a családban biztosítsunk harmóniát!

Mit tehet az áldozat?

Az áldozatok rendszerint titkolják, hogy bántják őket. Tehetetlennek, magányosnak érzik magukat, önmagukat hibáztatják, elszigetelődnek társaiktól. Az első lépés megtétele a legnehezebb: az, hogy elmondják valakinek a problémájukat. Ezt névtelenül is megtehetik: írhatnak a gyerekombudsmannak, vagy a Linka detskej istoty nonprofit szervezet működteti a 116 111-es ingyenes, névtelen, nonstop segélyhívó vonalat. Az iskolában felkereshetik az iskolai pszichológust. Ideális esetben a szüleiktől kérnek segítséget, akik a problémát megbeszélhetik a tanárokkal, az igazgatóval, és ha az iskola nem oldja meg a helyzetet, az Iskolai Tanfelügyelőségnél lehet jelenteni a dolgot, súlyos esetekben a rendőrséghez lehet fordulni.