Szánthó Regő: Élvezem az ittlétet
Elek Zoltán
2022. 03. 29., k – 17:17
A Ferencvárosban mutatkozott be az élvonalban, de az előző idényben Zalaegerszegen tette le a névjegyét az NB I-ben. Hogy gondol vissza az ottani időszakra?
Nagyon élveztem ott lenni. A közösség és a csapat is jó volt. Igaz, a bennmaradásért küzdöttünk, de úgy éreztem, hogy az biztosan meglesz és sikerült is. Volt rajtunk emiatt nyomás, de ezzel jár ez a sport. Részemről a gólok is jöttek, ami még plusz élményeket is adott.
Az FTC-hez visszatérve sok légióssal kellett megküzdenie a támadósorban.
Miután visszahívtak, szerettem volna minél többet játszani. Volt egy bokasérülésem is, ami miatt ki kellett hagynom egy kicsit többet, de utána nem kaptam meg a szükséges játékperceket. Nehéz volt ezt feldolgozni, úgy döntöttünk, hogy egy újabb kölcsönadás segíthet.
A zöld-fehéreknél viszont a nemzetközi porondon is pályára léphetett. Ezek a szebb emlékek?
Sokat köszönhetek a Fradinak, hiszen ott mutatkoztam be például az élvonalban. Sokat számított, hogy ők meglátták bennem a lehetőséget még a másodosztályban és leigazoltak. Volt lehetőségem pályára lépni az Európa-liga csoportkörében, a BL-playoffban is, ami szintén adott pluszmotivációt.
A kevés lehetőség ellenére az U21-es válogatottban még ősszel is játszott és gólt is lőtt.
Tudják, milyen játékos vagyok, tisztában vannak a képességeimmel. Igaz, az első csapatnál kevesebbszer léptem pályára, de az NB III-ban játszottam pár meccset, hogy formába kerüljek. Most sajnos San Marino és a lengyel válogatott ellen nem kaptam meghívót. Nyilván azok lesznek kerettagok, akik játékban vannak és jó teljesítményt nyújtanak. Remélem, rövidesen ez rám is igaz lesz.
A tél folyamán többször is előkerült a neve Dunaszerdahelyen, végül az utolsó pillanatban egyeztek meg a klubok a kölcsönadásról. Ön miért látta jónak az itteni ajánlatot?
Valóban korábban indultak a tárgyalások, de nem tudtak a klubok megegyezni, így nagyon a végére maradt, hiszen az utolsó napon igazoltam ide. Aznap szóltak, hogy mehetek be a Fradiba, hiszen sikerült megegyezniük a DAC-cal. Ekkor már nagyon hamar lepörgött az egész. A menedzseremmel úgy láttuk, hogy a dunaszerdahelyi lehetőség a fejlődésem szempontjából a legjobb döntés. Más bajnokságban játszhatok, más közeg vesz körül, úgy érzem, itt jobban tudok majd fejlődni.
Hogyan fogadták a Csallóközben, milyenek voltak az első benyomásai?
Nagyon jó volt a fogadtatás. Joao Janeiro még akkor este megvárt, mikor megérkeztem aláírni. Beszéltünk azonnal pár mondatot. Jan Van Daele szintén jól fogadott, vele már ismertük egymást, hiszen jártam már korábban is az edzőközpontban, amikor a DAC már érdeklődött irántam. A csapattársak is hamar befogadtak, úgyhogy élvezem az ittlétet.
Szánthó Regő a Győr elleni felkészülési meccsen (Fotó: dac1904.sk)
A Ferencvárosnál és a DAC-nál is számos nemzetiség képviselteti magát az öltözőben. Van hasonlóság?
Ebből a szempontból valóban hasonló a két csapat, de a DAC egy nagyon fiatal gárda, a Fradinál inkább az idősebb játékosok vannak többen. Persze itt is vannak már rutinosabb játékosok, akár Kalmárt vagy Hahn Janit is említhetem a magyarok közül. Az ő szerepük fontos egy fiatal csapatban.
Kikérte esetleg az ő véleményüket is a klubról?
Hahn Janival beszéltem még, mielőtt ide jöttem, ő nagyon sok pozitívumot mondott, szerinte is egy jó lépés ez a pályafutásomban. Balogh Norbival már az első napon találkoztam és ő is hasonlókat mondott, hogy egy jó kis csapat lehetünk. Most látszik, hogy valaminek még változnia kell, a helyzeteket kéne berúgni és minden rendben lesz.
Azt szokták mondani, hogy a Fortuna Ligában keményebbek a párharcok, mint az NB I-ben. A debütáláskor ön is ezt tapasztalta?
Sokkal fizikálisabb a játék, keményebben mennek, darálnak a játékosok. Itt nehezebb szépen focizni, kombinálni, mint Magyarországon. Jelenleg a fejlődésem szempontjából ezt jobbnak érzem, gyorsabban kell döntenem, hiszen azonnal odapiszkálnak az ellenfelek. Nekem is fel kell vennem ezt a keményebb stílust, agresszívabbnak kell lennem.
Joao Janeiro az első hetekben még nem számított önre, azt mondta, egy kis időre van még szüksége az akklimatizálódáshoz.
Az itteni taktikai elképzeléseket is meg kellett tanulnom, de úgy érezte, hogy erőnlétileg sem vagyok megfelelő állapotban. Az edzéseken mért adatokat elemezve is erre jutott a stáb, így szükségem volt egy kis időre. Sokat dolgoztam. A zsolnaiak elleni meccs előtt már úgy látta, hogy erőnlétileg is rendben vagyok, valamint már taktikailag is átlátom, hogy mit szeretne a csapat, így bekerültem a kezdőbe.
Fogalmazott meg konkrét célokat, hogy mit szeretne elérni Dunaszerdahelyen?
Szeretnék stabil kezdőjátékossá válni és minél jobb játékot mutatni. Ez nem feltétlenül gólokban, hanem inkább gólpasszokban mutatkozhat meg. Ha mégis mondanom kéne egy számot, akkor Zalaegerszegen rúgtam tíz gólt, ezt itt is szeretném elérni. Az benne van, hogy a mostani hét meccsen már nem rúgok tízet (nevet), de mindent megteszek, hogy ez összejöjjön és jó teljesítményt nyújtsak a következő szezonban is.
Ebben az idényben már három edzővel dolgozott együtt. Tudna mondani egy-egy tulajdonságot, ami jellemezte Peter Stögert, Sztanyiszlav Csercseszovot és most Joao Janeirót?
Stöger nagyon csendes volt. Csercseszovról nehéz egy dolgot kiemelnem, jó edző és taktikailag is felkészült, jók az edzései. Nem annyira szigorú, mint ahogy azt róla híresztelték, játékospárti edző. Janeiro szenvedélyes a meccseken és az edzéseken is, mindig hallani a hangját és igyekszik felspannolni a játékosait.
A DAC januárban 2023 nyaráig vette kölcsön a Ferencváros magyar U21-es válogatott szélsőjét, Szánthó Regőt és opciós jogot is szerzett a megvásárlására. A március közepén a zsolnaiak ellen bemutatkozó futballistával a válogatott szünetben beszélgettünk.