Az Ószövetségben emlegetett helyek kevésbé ismertek, az Édenkertről például vajmi keveset tudni. Létezett egyáltalán? Valódi hely volt, s ha igen, hol volt? Nem tudjuk. Sok bibliakutató azt mondja, hogy a kert egykor valóban létezett, de ma már nem található a Földet megváltoztató Özönvíz miatt.

A bibliai történetek szerint a kert, amelyet az Isten megosztott az emberekkel, bőséggel teli idilli hely volt. Sokan kutatták már hollétét, számos helyről állították már, hogy az az eredeti. A legtöbben Dél-Mezopotámiába helyezik. A szakértők az úgynevezett Ubaid kultúrára összpontosítottak, amely az Eufrátesz és a Tigris közötti legrégebbi ismert kultúra volt. Tagjai építették az első mezopotámiai várost, Eridut, amelynek romjai ma a sivatagban vannak. Nyolcezer évvel ezelőtt azonban a Perzsaöböl sokkal beljebb nyúlt, mivel a világóceán szintje magasabb volt. Az Eufrátesz termékeny vizes élőhelyei így körülvették Eridu városát. Lakói rendkívül változatos ökoszisztéma előnyeit élvezték. Ivóvízhez jutottak, halakra, emlősökre és madarakra vadásztak, hozzáfértek a tengerhez, és művelték a földet. Talán csak néhány száz ember élt itt, de az biztos, hogy semmiben sem szenvedtek szükséget.

Kr. e. 5500 körül Eridu lakossága felépítette az első mezopotámiai templomot. Folyami agyagtéglából épült kis épület volt, amelyet Enki istennek, az ivóvíz védőszentjének és a sumerek szerint az ember teremtőjének szenteltek. A mezopotámiai művészetben Enkit úgy ábrázolják, hogy válláról csurog a víz. Lehetséges, hogy ezeknek a műalkotásoknak a szerzői azt akarták mondani, hogy Eridu volt az első hely, ahol emberek éltek, olyan hely, amilyen az Éden volt a Biblia szerint.
Más kutatók a mai Törökország területére, a szíriai határtól 60 kilométerre északra tennék az Édenkertet. Ezeket a feltételezéseket egy 1994-es régészeti lelet támogatja, a Göbekli Tepe dombon talált neolitikus körtemplom. Klaus Schmidt a Német Régészeti Intézet munkatársaival mívesen megmunkált kövekre bukkant, álló oszlopok alkotta kőköröket találtak. A kőoszlopok gigásziak, a legnagyobbak öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül van. A rajtuk levő domborművek állatokat – kígyókat, rókákat, vaddisznókat, madarakat és egyéb lényeket ábrázolnak. Az egyes kör alakú helyiségekben is általában egy-egy állat témája van, ezért a régészek úgy vélik, hogy az ókori vadászó-gyűjtögetők úgynevezett animalisták voltak. Azt hitték, hogy minden élőlénynek van szelleme, és imádták őket. Eddig nem sikerült meghatározni az egyes állatszimbólumok jelentőségét.

Bárhogy is legyen, a régészek azt mondják, hogy a faragványok mesteri domborművek. A motívumok sokszor ismétlődnek, jelezve egy jól képzett mesterember munkáját, aki nemcsak tudta, milyennek kell lennie az állatoknak, hanem megvolt a technikai tudása is, hogy reprodukálja azokat.

A felfedezés sokkolta a régésztársadalmat. Göbekli Tepét a letelepedett gazdák, farmerek nem építhették. Lehet, hogy az év egy részében emberek éltek a táborban, de alapvetően nomádok voltak. Bejárták a környéket, gyümölcsöt, zöldséget és vadon termő gabonát szedtek, helyi állatokra vadásztak, és tudtak szezonális vándorlásaikról. A régészek úgy vélik, hogy az emberek egy-két tucat emberből álló klánokban éltek, és együtt vadásztak. Akkoriban még nem létezett mezőgazdaság. Mivel kellett ezeknek az embereknek megküzdeniük a megalitok építésekor? Csak kőből, kovakőből, fából és csontból készült szerszámaik voltak.
Az építők kiléte a mai napig homályba veszik. Egyesek szerint a konstrukció középpontjában valamiféle termékenységi rítus állhatott, és a körök közepén található két oszlop a férfit és a nőt szimbolizálja. Egy helyen kígyókkal körülvett nő képe látható, ami egyebek mellett ahhoz az elmélethez vezette Klaus Schmidtet, hogy ez a hely a bibliai Édenkert prototípusa. Nem meglepő hát, ha az útikönyvekbe már az került be, hogy ez a terület lehetett az Édenkert, ahol az oszlopok Ádámot és Évát ábrázolják.

2006-ban a Der Spiegel egyik cikke foglalkozott a témával, amely felvetette, hogy valóban Göbekli Tepe lehetett a történelmileg is létező Édenkert. A török sajtó lelkesen kapta fel az elgondolást. Tekintve, hogy a helybéliek már ezt megelőzően is igényt tartottak Jóbra és Ábrahámra, néhányan közülük úgy okoskodtak, hogy valójában az lett volna különös, ha Ádám és Éva idevalók lennének. Az Édennel való azonosság bizonyítékai közé sorolták, hogy Göbekli Tepe a Tigris és az Eufrátesz közt található – hasonlóképpen a kígyóábrázolások sokaságát, s azt, hogy Schmidt a régiót a „vadászógyűjtögetők paradicsomaként” jellemezte. Az elmélet fő erősségét azonban a Bűnbeesés azon olvasata jelenti, hogy ez nem más, mit a vadászatról és gyűjtögetésről a földművelésre való átállás metaforája. A Paradicsomban a férfi és a nő társként éltek, nem szégyellték meztelenségüket, fák és barátságos állatok vették körül őket: „És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas”. A Tudás Fájának gyümölcse, a föld megművelésének első gyümölcseihez hasonlóan, azonnali, visszavonhatatlan átkot jelentett. Az embernek immár dolgoznia kellett a földdel, attól kellett „kicsikarnia” a táplálékát élete minden napján.

Göbekli Tepe és környezete leletei alapján nem nagy merészség feltételezni, hogy az Édenkertben történteknek a Teremtés könyvében található leírása, az első emberek bűnbeesésének története a letelepedéssel járó megrázkódtatásokra utal. Mózes első könyvének, a Teremtés könyvének szövege közel 2500 éve keletkezhetett, mintegy tízezer évvel a történtek után. Ezért eleve nem várhatjuk a történet tudományos feldolgozását.

Arra a kérdésre, hogy az Éden valódi hely volt-e, pontos, egyértelmű választ még nem kaptunk, de elképzelhető, hogy a régészek a jövőben felfedezik. Természetesen ahhoz, hogy a Kert keresésének értelme legyen, feltételeznünk kell, hogy ami a Bibliában van, az igaz, és nem csak legenda.

(victorytravel, Sanctuary. Spiegel, atomiki.mta, BBC, ug)