Mekkora volt az ünneplés az újabb nagy siker után?

Megünnepeltük rendesen a bajnoki címet. Családiasan voltunk, mivel vasárnap késő este nem lehetett sehova sem menni. De beszéltünk is róla a csapattársakkal, hogy lehet, ez még egy picit jobb forgatókönyv is volt. Ha elmentünk volna egy szórakozóhelyre, akkor szétszéledtünk volna, mindenki ment volna más irányba, nem tudtunk volna leülni mind együtt. A meccs után nyitva hagyták nekünk a sportcsarnokot, az előtérben tudtunk enni és inni, és legfőképpen beszélgetni.

Vélhetően az eperjesiek elleni legfrissebb élményekről is, arról, hogy – bármennyire is közhelyszerű a megállapítás – az utolsó lépés a legnehezebb. Hiszen ötszettes találkozón, meccslabdákat hárítva győztek és lettek bajnokok…

Igen, ez mindig így van. A célegyenesben mindenki azt érzi, hogy jól van, már itt vagyunk – de. Az öltözőben is úgy készültünk a negyedik meccsre, hogy szemünk előtt legyen, rendben, 3:0 a sorozat állása, de oda kell tenni magunkat újra. Mert ha valaki bekerül a döntőbe, semelyik mérkőzésen nem fogja ingyen adni a győzelmet. Úgy indultunk neki a meccsnek, hogy az eperjesiek még fordíthatnak is. De szerencsére nem így történt. A „döntő döntőhöz” méltó találkozó volt. Az adrenalinszintünk az egekben volt, örülök, hogy be tudtuk húzni a meccset.

Mi fut át egy röplabdázó agyán, amikor ilyen helyzetben az ellenfélnek meccslabdái vannak?

Az a negyedik szett necces volt… Bár nem ma kezdtem röplabdázni, azt az érzést nem igazán tudom leírni, nehéz megfogalmazni. Olyankor az ember nagyon izgul, kegyetlenül. Euforikus állapotban vagyunk, nagyon magas az adrenalinunk, történhet bármi, nem igazán fogjuk föl. Állítólag nekem is kiabáltak be valamit kintről, de egyáltalán nem emlékszem erre. A lovak szemellenzőjéhez lehetne ezt hasonlítani, semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy meg kell csinálni, és kész. Megyünk tűzön-vízen át.

Össze lehet hasonlítani a mostani sikert a tavalyival? A másik közhely ugyanis azt tartja, hogy elérni valamit nem egyszerű, de megvédeni a címet, a csúcson maradni még nehezebb.

Teljes mértékben egyetértek ezzel. Az is nagy dolog volt, hogy tavaly megnyertük a bajnokságot, de megvédeni a címet sokkal nehezebb. Egy év alatt nagyon sokat fejlődhetnek a rivális csapatok, a játékosaik kicserélődhetnek. Ugyanazt a szintet és teljesítményt hozni elég nagy fegyvertény. Nekem már volt ilyen tapasztalatom a nyitraiakkal, két egymást követő évben bajnokok lettünk, és majdnem a triplázás is összejött. Bár hivatalosan csak egyszer nyertem velük aranyérmet, mert február közepén érkeztem Nyitrára, amikor kezdődött a playoff. 16 évesen még csak az otthoni extraligás mérkőzésekre jártam a csapattal. A finálé sorsdöntő meccsére sem utaztam el, így hivatalosan csak a következő évben lettem bajnok. De az első idényben is ott voltam a játékoskeretben, félig-meddig négy elsőségem van így.

Visszatérve Komáromba: míg tavaly csak néhány újságíró társaságában ünnepelhették a történelmi elsőséget, idén tele lehetett a sportcsarnok.

Régóta röpladázok, de ilyen hangulatban, ennyi ember előtt szerintem nem is játszottunk még. Fantasztikus volt a légkör, pedig már nemzetközi szinten is szerepeltünk az idényben, de ott sem tapasztaltam ilyesmit. Elismerés illeti Ferencz László klubelnök urat és a menedzserünket, Robo Mihaličkát, akik a szettek közti szünetekre is tánc- és kerékpáros bemutatókat szerveztek. Óriási különbség volt, tavaly üres csarnok, most 800 szurkoló… Nagyon, nagyon jó érzés volt ennyi ismerős és barát előtt játszani és főleg velük ünnepelni. Életem egyik legjobb, röpladával kapcsolatos élménye volt a vasárnapi.

Akkor el is dőlt, hogy a Szlovák Kupa-győzelem és a BL-szereplés konkurenciájában mit tart az idény csúcspontjának.

Mindenképpen a hazai pályám megszerzett bajnoki cím volt az számomra. A Szlovák Kupa megnyerése is nagyon fontos, ezüstérmem már volt a sorozatból. Ez is nagyon jó élmény volt, első alkalommal a magasba emelni a trófeát, és ott is elég sok drukker szurkolt nekünk. A BL is nagyon jó tapasztalatot jelentett, Európa legszínvonalasabb kupasorozatában röpladázhattunk. De a vasárnapi események mindent visznek. Még hajnali háromkor is olyan adrenalin volt bennem, hogy azt el nem lehet mondani, a szívem úgy vert, hogy az okosórám majdnem kiakadt tőle, amikor mérte a pulzusom.

Az augusztusi felkészülési időszakig még vár a csapatra valamilyen kötelezettség?

Úgy tudom, még fogunk találkozni a komáromi polgármesterrel, de egyébként ránk hagyják a dolgot. Én magam egy hetet biztosan nem tudok egy helyben ülni, muszáj mozognom. De szervezett edzés majd csak az új idény kezdete előtt lesz. Szerződésem még van, szeretnék továbbra is itt játszani, remélem, semmi nem jön közbe és össze tudom hangolni a civil munkámmal.