Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová: A jelenlegi generáció feladata, hogy helyreállítsa Európa egyensúlyát

Čaputová: A jelenlegi generáció feladata, hogy helyreállítsa Európa egyensúlyát
Kulcsár Péter
2022. 05. 09., h – 20:45

2022. május 9., hétfő – 20:51
Friss ikon
Off

Törzs

Čaputová elmondta, egyensúlyt kell teremteni az emberek jogai és kötelezettségei között, illetve aközött is, hogy mire van szüksége az egyéneknek és az európai államoknak, és hogy mi a legjobb Európa egésze számára.

Az államfő felidézte Donald Tusk, az Európai Tanács korábbi elnökének szavait, melyek szerint a vezetők minden generációjának harcolnia kellett Európáért, a háború utáni nemzedékének pedig a kontinens nyugati felét kellett újjáépítenie.

A második generációnak a vasfüggöny leomlása után össze kellett hoznia a Nyugatot és a Keletet. Teljes mértékben egyetértek vele abban, hogy a harmadik, a mi generációnk feladata, hogy beváltsa a közös Európa ígéretét

– jegyezte meg Čaputová.

Bevezető
Pozsony |

A köztársasági elnök a hétfői Európa-nap alkalmából megosztott közleményében arról írt, a mostani generáció hamarosan felnőhet majd a feladathoz, és visszállíthatja a rendet a kontinensen.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment