Search by category:
Egyéb kategória

Amerikai hírszerzés szerint az ukrajnai háború intenzívebbé válhat a következő hónapokban

Amerikai hírszerzés szerint az ukrajnai háború intenzívebbé válhat a következő hónapokban
Balaskó Réka
2022. 05. 11., sze – 08:19

2022. május 11., szerda – 08:39
Friss ikon
Off

Törzs

 A valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó DNI igazgatója szerint semmi jel nem utal arra, hogy az oroszok két hónapja tartó támadása véget érne. Még ha Oroszország sikereket is ér el a kelet-ukrajnai Donbasz régióban, „nem vagyunk biztosak abban, hogy a donbaszi harc ténylegesen véget vet a háborúnak” – jelentette ki Haines. Kifejtette, hogy a hírszerző közösség úgy értékeli, Putyin „elhúzódó ukrajnai konfliktusra készül, amelynek során eredményeket akar elérni a Donbaszon túl is”.

A hírszerzési igazgató úgy vélekedett, hogy az orosz elnök az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás „kifulladására” számít. Szerinte Oroszország lépéseiről az elkövetkező hónapokban is egyetlen ember, Vlagyimir Putyin dönt majd. Az orosz elnök döntéseit pedig a hírszerző közösség egyre nehezebben tudja  megjósolni – tette hozzá Haines. „Putyin ambíciói és Oroszország jelenlegi konvencionális katonai képességei között eltérés mutatkozik” – fogalmazott.

Haines szerint nő annak a valószínűsége, hogy az orosz elnök „drasztikusabb eszközökhöz nyúl”, beleértve például a hadiállapot kihirdetését, hogy felszabadítsa a céljai eléréséhez szükséges erőforrásokat. Az igazgató elmondta: az amerikai hírszerző közösség szerint, ha Oroszország el akarja érni a céljait, akkor valószínűleg Oroszországon belül el kell indítania a teljes katonai mozgósítást, amelyet eddig nem tett meg.

Bevezető

Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy az ukrajnai háború valószínűleg „kiszámíthatatlanná válik és intenzívebb lehet” a következő hónapokban – mondta kedden Avril Haines, az amerikai Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI)vezetője a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatásán.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment