Naď: Csehországgal együtt küldhet Szlovákia hadianyagot Ukrajnába
Kulcsár Péter
2022. 05. 27., p – 16:15
Mindkét fél elmondta, szerintük a NATO-n belül nem létezik olyan megállapodás, amely alapján a tagállamok ne szállíthatnának nehézfegyvereket Ukrajnába.
A cseh védelmi tárca vezetője megjegyezte, Csehország Szlovákiával és Lengyelországgal együtt vezető szerepet töltenek be az Ukrajnának nyújtott katonai segítség terén.
Naď elmondta, abban reménykedik, hogy a hadiiparra fordított GDP idén eléri a két százalékot, így amellett, hogy a szövetségeseket továbbra is tárt karokkal várják majd, megfelelő forrásokat fordíthatnak a védelemre.
„Nagyon örülök, hogy az együttműködésünk egyre intenzívebbé válik” – jelentette ki Naď, utalva a két ország szoros kapcsolatára.
Jaroslav Naď (OĽaNO) cseh kollégájával, Jana Černochová védelmi miniszterrel találkozott az Anthropoid hadművelet 80. évfordulója alkalmából. Megbeszélésük fő témája az Ukrajnának nyújtott katonai segítség volt.