A meglepő döntést tavaly júniusban, az ATV Húzós című beszélgetős műsorában közölte, ugyanott árulta el azt is, hogy a Katona József Színházban töltött utolsó éveiben nem volt boldog. Nem a teátrummal kapcsolatban voltak kifogásai, de úgy érezte, vele „nem tudtak igazán gazdálkodni”, pedig volt még benne erő. Színpadon szeptemberben, a Macskák 1500. előadásán láthatta őt utoljára a közönség. A Webber-musicalben több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tus, az öreg színházi macska szerepét. A képernyőn az Apatigris című sorozat második évadában szerepelt utoljára.

Haumann Péter egy korábbi interjúban arról beszélt, hány szituációt tud felidézni a pályájáról, amivel elégedett: „Emlékezetes volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa és a Szókratész védőbeszéde, amit 29 évesen adtam elő és gyakorlatilag végigkísérte a pályámat. A színészet legértékesebb részének a csend lélektanát tartom. Én hiszem, hogy a szünetnek ereje és értéke van, és ez a szünet csak akkor él, ha aznap jó vagyok, felkészült, kondicionált. A nézőben pedig megmaradhat egy-egy ilyen katartikus színházi élmény emléke, a tudata mélyén nyomot hagyhat, és ettől talán változhat is. Erről jut eszembe, múltkor megállított egy férfi az utcán, közben rám mutatott az ujjával. »Ne segítsen! Várjon, tudom ki maga. Hogy is hívják?« »Haumann!” – feleltem. »Jaj, tudtam! Nagyon szeretjük magát a feleségemmel, mindig mondom neki, hogy jöjjön be a konyhából, mert itt a Haumann. Múltkor is bejött valami ajtón, és sírtam a röhögéstől.« »De miben látott?« – kérdeztem. »Várjon, azt már nem tudom. De ahogy megállt!« Ha több nem is, de ennyi szerintem megmaradt belőlem ebben az emberben. Ennyi marad egy színészből” – fejtette ki Haumann Péter.

Orvosnak készült, ám az egyik tanára a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében felfigyelt rá, és a színi pálya felé irányította. 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt, majd szabadúszó lett. A Katonában szerepelt többek között Harpagonként Moliére A fösvényében, Ibsen Hedda Gablerében és a norvég író A vadkacsájában, Shakespeare Macbethjében, Goethe Faustjában, Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk és Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabjában.

Több filmben és számos tévéjátékban is maradandót alkotott, köztük volt az Egészséges erotika, a Forró vizet a kopaszra, a Fekete gyémántok, a BÚÉK, a Hajnali háztetők, az Anna filmje, a Hippolyt, a Magyar vándor, A hídember, a Szabadság, szerelem és a Kalandorok.

Jellegzetes orgánuma miatt a szinkronrendezők is nagy előszeretettel foglalkoztatták, összesen 136 filmben szinkronizált olyan színészeket, mint például Anthony Hopkins, Gene Hackman, Peter Sellers vagy Louis de Funes. De ő volt Szende a Hamupipőke című rajzfilmben, Safranek a Macskafogóban, és A legkisebb ugrifülest is főleg miatta szerettük gyerekkorunkban.

Utolsó interjúját múlt év végén adta. Ebben azt üzente: „Az emberi gyűlölködés és gáncsoskodás elszomorít. Drukkolok a gyerekeimnek és a fiataloknak!”