Search by category:
Egyéb kategória

Ezer diák énekelte a Kézfogást az Erzsébet hídon

Komárom |

Szarka Tamás és a két Komárom diákjai együtt fakadtak dalra péntek délelőtt a Duna fölött. A kezdeményezéshez összesen 310 településről csatlakoztak intézmények, amelyek a komáromi eseménnyel egy időben énekelték a Kézfogást, Szarka Tamás szerzeményét.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a dalt konkrét helyszínen hangzott el a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. 2019-ben a budapesti Kossuth téren, 2021-ben pedig az Országházban, a Szent Koronánál énekelte el Szarka Tamás a dalt többedmagával. Most Komáromra került a sor, ahol az Erzsébet hídon nagyjából 500-500 dél- és észak-komáromi diák gyűlt össze péntek délelőtt.

Az ötlet tulajdonképpen nagyon régi. Én, mint felvidéki, illetve mi, mint felvidékiek folyamatosan éreztük azt, hogy azt mondják, »a Duna összeköt«, de nem… A mi esetünkben ez nem volt igaz, minket igazából elválasztott, magyarokat a magyaroktól“ – mondta lapunknak a zenész az esemény előtt. Emlékeztetett, a 80-as években még rendkívül kötötten lehetett csak átlépni az országhatárt Magyarország és Csehszlovákia között, ám a helyzet aztán fokozatosan javult. Elmondta, az emberek szeretnék egyszer-egyszer, akár évente kifejezni, hogy „valahogy összetartozunk, akár a nyelvünkben, a vallásunkban vagy a történelmünkben“. „Hogyan lehet ezt szebben kifejezni, mint énekkel, a világ legbékésebb módján, lebegve a két ország közt, a Duna fölött, ezer gyerekkel? Ezt most mi kifejezzük“ – mondta Szarka Tamás.

A kezdeményezéshez végül 310 településről csatlakoztak óvodák és iskolák, illetve néhány idősek otthona is. Ezeken a helyeken a komáromi eseménnyel egy időben szintén elhangzott a dal. A jelentkezések javarésze a Kárpát-medencén belülről érkezett, de volt résztvevő az Egyesült Államokból is.

Szarka Tamás azt is elmondta, az Erzsébet híd helyszínként egy hónappal ezelőtt merült fel számára, amelyet 20 percre kellett lezáratni azért, hogy megvalósulhasson a közös ének. „Az az igazság, hogy iszonyatos mennyiségű hivatalt kell bejárni ezért. Még 20 percre sem olyan egyszerű lezárni a komáromi hidat, de végülis összejött. Igen, készségesek voltak a hivatalok úgy Dél-, mint Révkomáromban“ – részletezte, majd hozzátette, még légtérhasználati engedélyt is el kellett kérni a felvételeket készítő drón miatt.

Read More

Post Comment