A galántai Kodály Zoltán Daloskör emlékkoncertet szervez Balogh Csaba, a helyi alapiskola egykori pedagógusa és gyermekkórusának vezetője tiszteletére.
Balogh Csaba több évtizeden keresztül vezette a galántai Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkarát és volt Galánta meghatározó személyisége. Szakmai elismerései mellett generációkat nevelt a zene szeretetére. 2020-ban bekövetkezett halála után a karanténszabályok miatt nem volt lehetőség arra, hogy méltón megemlékezhessenek róla, ezért 2022. június 16-án 18 órakor a Galántai Városi Művelődési Központban tartanak emlékkoncertet a tiszteletére. „Balogh Csaba halálhíre nagyon lesújtott bennünket. Úgy gondoltuk, illene zenével emlékeznünk rá, de a pandémia miatti lezárások ideje alatt nem volt erre lehetőségünk. Néhány hónapja már újra tudunk próbálni és sikerült összeállítani egy olyan műsort, amely méltó emléket állít mindenki Csaba bácsijának. Csaba vitalitását, huncutságát idézzük meg versekre komponált kórusművekkel és pár szakrális művel szeretnénk hálánkat kifejezni mindazért, amit a felvidéki zenei életért tett” – fogalmazott Józsa Mónika, a Kodály Zoltán Daloskör karnagya. Az emlékkoncerten fellép az alapiskola gyermekkara is, amelynek vezetését Sárkány Anikó vette át. A koncerten a Csengő Énekszó országos seregszemlére készített műsorukat adják elő, majd a két kórus közösen is énekel.