Szlovákia és Bulgária nemcsak kétoldalú szinten kíván együttműködni, például a fegyveres erők korszerűsítése terén, hanem az Európai Unión és a NATO-n belül is, a közös érdekek előmozdítása érdekében – jelentette ki Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter, miután pénteken fogadta Bulgária védelmi miniszterét, Dragomir Zakovot.
Mindkét ország a NATO keleti határán fekszik, és hasonló fenyegetésekkel nézünk szembe. Mindkét országnak meg kell küzdenie a hibrid fenyegetésekkel, valamint azzal is, hogy modernizálnunk kell a fegyveres erőinket. Keressük a megoldásokat Ukrajna megsegítésére
– közölte a szlovák védelmi tárca vezetője.
A miniszterek megállapodtak abban is, hogy tapasztalatot cserélnek a dezinformáció elleni küzdelemben – tette hozzá Dragomir Zakov.
Naď és Zakov pénteken a pozsonyi Globsec nemzetközi biztonsági konferencián is tárgyalni fog egymással.