Május végéig mintegy 805 ezren menekültek el falvaikból Szomáliában a tartós aszály miatt – közölte vasárnap az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA).
Csak a múlt hónapban 33 ezer, aszály elől menekülő embert számláltak, ami 28 százalékkal több az áprilisi adatokhoz képest. A menekülthullám 2021 januárjával vette kezdetét.
Szomáliát és az Afrika szarvánál található többi országot 40 éve nem látott szárazság sújtja, nemzetközi segélyszervezetek pedig éhínség veszélyére figyelmeztetnek.
Az ENSZ azt közölte, hogy 2020 óta az utolsó négy esős évszakban nagyon kevés csapadékot mértek, mára pedig mintegy 7,1 millió szomáliai – a lakosság csaknem fele – élelmiszer-bizonytalanságban él, közülük 213 ezren pedig már az éhezés szélére kerültek.
Szomália lakosságának jelentős hányada félnomád pásztorként él.
Szakértők emellett többször figyelmeztettek arra, hogy az ukrajnai háború nyomán elakadó gabonaexport miatt Szomáliában is katasztrofális helyzet alakulhat ki, Ukrajna és Oroszország ugyanis a világ legnagyobb búzaexportőre. Az ENSZ szerint Afrika 54 országa a búza csaknem felét Ukrajnából és Oroszországból importálja, de a háború miatt a szállítások akadoznak vagy teljesen leálltak.
Szomáliában a biztonsági helyzet is rendkívül törékeny, elsősorban az al-Kaida iszlamista terrorszervezethez köthető helyi terrorcsoport, az al-Shabaab merényletei miatt.