A cégek nagyjából 25 százaléka az egyre magasabb infláció miatt úgy döntött, béremeléshez nyúl, 23 százalékuk pedig a közeljövőben tervezi az alkalmazottak fizetéseinek módosítását.
A 300 vállalatból álló mintán elvégzett ČSOB-felméréséből kiderült, a cégek 41 százaléka nem hajtott végre semmiféle béremelést sem, és még csak nem is tervez hasonlót.
A bérek kiigazítására nem hajlandó munkáltatók többnyire kiskereskedelemben tevékenykedő vállalkozások, valamint autoszervizek, illetve adminisztratív és szolgáltatási ágazatban működő cégek.
A mezőgazdaság, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás, a közlekedés, a kereskedelem és az ipar területén működő vállalkozásokat érintik leginkább a magasabb energiaárak: a válaszadók kétötöde mondta azt, hogy a drágább energia jelentősen befolyásolja őket.